A Confessio beszélgetése Mátyus Aliz főszerkesztővel a pápai Szélesvíz c. folyóiratról

Örömmel vettük kézbe a pápai Szélesvíz folyóirat első számát. Több okból is. Fontossági sorrend nélkül: reményt adó és igen fontos, ha új folyóirat születik nyomdai előállításra, és nem megszűnik vagy átalakul online megjelentetésre; ha református vonatkozású írásokat, híradásokat közöl – mint ez a szám is –, amelyek hozzájárulnak a magyar- és az egyetemes művelődéshez, ezzel is utalva anyaszentegyházunk szolgálatára és öregbítve hírnevét; s nem utolsósorban, hogy Ön, Mátyus Aliz, jeles szociográfus és író, a Confessio régebbi szerzője jegyzi főszerkesztőként az új pápai időszaki kiadványt. Miért indult a Szélesvíz?

− Mindennek története van. Néha több is. 2013 végén megjelent a Megkésett tavasz, el se jött tél című novelláskötetem (Napkút Kiadó), amit ez év elején bemutatott a Petőfi Gimnázium, pápai volt gimnáziumom. Ezen az alkalmon történt egy bejelentés Kerpel Péterné tanárnő részéről: érettségi tétel leszek az osztályaiban, ahol magyart tanít. Máshoz nem hasonlítható érzés, amikor ezt meghallja az ember. Az örömön túl, ott helyben, azonnal tervezni kezdtem, ha ez így lesz, milyen kapcsolatokat alakítok a diákokkal, mikkel lepem meg az iskolát. És ez már a folyóirat megszületése felé vezető út. Az Agria folyóirat főszerkesztője Ködöböcz Gábor irodalomtörténész, az egri Eszterházy Károly Főiskola tanára várt tőlem egy Pápai palackposta összeállítást pápai írók, költők munkáiból, ebbe diákokat is belevettem, petőfiseket is. 2014 Költészet Napjának városi ünnepsége a Petőfi Gimnáziumban az Agria folyóirat tavaszi számának bemutatásával történt, Ködöböcz tanár úr jelenléte tette az alkalmat a diákoknak emlékezetessé, aki – mint arról azóta meggyőződhettem – az ünnepen részt vevő diákokban nem múló nyomot hagyott. Egy Rab Zsuzsa fordította Jeszenyin verssel zárta előadását, amit jó tanárhoz illőn nagyszerű előadásban, fejből mondott el. A taps is jelezte az érintettséget.

A nap egy vacsorameghívással zárult a Jókai Művelődési és Szabadidő Központ igazgatónője, Dr. Baloghné Uracs Marianna részéről, és ezen az estén tette fel ugyanő a kérdést, ha már a palackposta ilyen jól sikerült, nem vállalnám-e el egy pápai folyóirat szerkesztését. Hogy azon nyomban nemet mondtam, csak azért volt, mert a Nemzeti Művelődési Intézet kéthavonta megjelenő folyóiratának épp a lapzártáját csináltam (19 éve dolgom), és épp ez az a pillanat, amikor még azt is elégnek, de inkább soknak érzi az ember, azt az egy folyóiratot, nem hogy még egy másikra gondolni. Viszont az történt, hogy Uracs Marianna másnap felhívta Ködöböcz Gábort, még útban voltunk Pest felé, és megköszönte neki, hogy Egerből eljött Pápára. Ahogy hallottam a hangját a telefonban, előző napi kérdése ott volt a fülemben, s megkértem Gábort, mondja meg Mariannának, hogy elvállalom a folyóiratot. Mi játszódott le bennem? Egyszerre két dolog. Egy dolgokat megkérdezni, megköszönni tudó ember vonzó hatását éreztem. És eszembe jutott apám, aki Pápa város kultúrájáért annyit tett, annyi minden köszönhető neki abban a városban – 2011 óta emléktábla is került a házunk falára, az Alsóvárosban, a Somlai úton, ami felhívja városi közösségekért való tetteire a figyelmet –, elképzeltem, előfordulhatott volna-e, hogy apám egy ilyen felkérésre nemet mond. És azt is, milyen értetlenül állna az én nemleges válaszom előtt. Döntöttem. És attól a pillanattól kezdve egészen az első lapszám bemutatójáig, október 2-áig mindent annak rendeltem alá, hogy a folyóirat és a fogadtatása olyan legyen, hogy sose bánjam meg ezt az igent.

A történet másik fele a várossal kapcsolatos. Pápa 2014-ben 800 éves. A városvezetés eldöntötte, hogy akarja a folyóiratot és anyagilag támogatja, ezért tudott 700 példányban megjelenni (ami két hónap alatt el is fogyott). Joggal lehetett a város büszke, mert épp mikor Pápa városa elhatározta és kiadta a folyóiratát, Szeged akkor váltott városi folyóiratának a nyomdai helyett az online megjelentetésre. Megegyeztünk a félévenkénti megjelenésben, amiről én azt gondoltam, hogy olyan ritka, rég elfelejtik az olvasói, mire készülne az újabb szám, de nem lesz így. Még javában tartanak a folyóirat bemutatók a város közösségeiben, a pályázatok meghirdetése az iskolákban, s akkor még készül 2015 januárjára, a Kultúra Napjára a folyóiratnak és a pályázatra beérkező írásoknak a szövegeiből olyan előadás a JMSZK színpadán, mégpedig egy a diákokat munkájával vonzó színházi ember rendezésében, hogy még nem is fogjuk tudni azt az előadást eleget emlegetni, máris neki kell állni a második számnak.

Hogy mitől lesz hasonlóképp vonzó a városnak, mint az első, már tudom. És azt is, hogy a vizek pályázati témája után – Tapolca, Szélesvíz (a Tapolca a Csókánál tóvá szélesedő része, amit 73 évvel ezelőtt megszüntetett a város, elsősorban higiéniai szempontok miatt), Bakonyér, Tapolca új forrás – mi lesz a következő meghirdethető téma. A pápai barokk Fő tér. A jelenlegi, a kővel kirakott, a korcsolyapályás, játszóteres, és a régi, amelyik még az országos vásárok helyszínéül szolgált. A folyóirat első száma után, a város 800 éves ünnepére, a múltjára, építészetére, a helytörténetére, a Szélesvíztől a közlékig – mindegyik írás Somfai Balázs levéltáros tollából – és a hagyományokra épülő jelenére fókuszáló szám után, a második a reformkori Pápát mutatja be, a virágzó civil közösségekkel: a kaszinókkal, nemeseknek, polgároknak, a Dunántúl Athénját, az Önképzőkörével újabb civil közösséget teremtő diákvárost, amelyikben egyszerre lehetett otthon Petőfi és Jókai, „A kényes úrfi s a rongyos baka”, ahogy az megjelent – Mezei Zsolt szerkesztésében – a tanulmánykötet címéül (Pápai Református Gyűjtemények, 2001).

Ízléses megjelenésű a folyóirat, színes borítóval. Informatívak a rovatcímek. Érdekesek és olvasmányosak a közölt írások. Kérem, mutassa be részletesebben: milyen lett a Szélesvíz kívül és belül!

– Címoldalán a Szélesvíz, Pápa város folyóirata 2014. I. évf. 1. szám – IRODALOM – KULTÚRA – ÉLET – TUDOMÁNY.

A teljes borítón nem a Szélesvíz, nem illene az már egy mai pápai folyóirathoz, hanem a Tapolca. A bauxitbányászattól később vizét vesztett Tapolca, fénykorában. És a rovatcímet körülvevő fotók, köztük a kedvenc, a Tapolcán disznóöléses teknőikben és mosóteknőikben csónakázó gyerekek képe – hányan emlékeznek máig is csónakázásaikra! A lapterv és borító fiam, a Képzőművészeti Főiskolán festő szakon frissen végzett Pálinkás Bence György munkája – ajándék Pápa városának, anyja felnevelő városának.

Az ÜNNEPLŐ VÁROS rovatban megszólal akadémikus történészünk, Solymosi László, a volt Eötvös Collegista társ, és miért ne olvasnák el a pápaiak a tanulmányát, ha az áll róla a tartalom ismertetőjében, hogy „adatokkal szolgál a város középkori történetéhez, melyek szerint a középkor végén Pápa volt a régió legjelentősebb városias települése. Szóval nem Veszprém és nem Győr, hanem Pápa.

A VISSZANÉZŐ – MÚLTIDÉZŐ a jelenben készült interjútól az önéletírás közlésen át a megemlékezésekig mindenre kínál lehetőséget, s köztük Nádasdy Lajos református lelkipásztor és Gyűjteményi munkatárs búcsúztatója, Köntös László Dunántúli Református Egyházkerületi főjegyző, a Pápai Református Gyűjtemények igazgatója tollából.

Az ÖRÖKSÉGÜNKRE ÉPÜLVE szól a városi ünnepekről, intézményekről és vezetőikről, és megengedi a feltett kérdéseket „Volt egyszer egy múzeum – lesz egyszer egy múzeum?”, ha az nem csak annak az egy pedagógusnak a kérdése, akit diákként is vittek az Eszterházy kastélyba megnézni a helytörténeti múzeumot, amit tanárként maga is évente megmutatott a diákjainak, s ami nincs, mert annak most nincs helye a kastélyban. Lesz máshol helye? Szeretnénk, ha lenne.

A VERS – ÍRÓ – VÁROS rovat két nagyot idéz meg, Rab Zsuzsát, a Kollégium hajdani igazgatójának lányát, a költőt és műfordítót, és Ágh Istvánt, Nagy László költő öccsét. A Református Gimnázium tanárnője az a Mayerné Pátkay Tünde is, aki bemutatja az óriási életművet maga mögött hagyó költő, műfordító Rab Zsuzsát, és református gimnazista az a diák is, aki bekerült a Szélesvíz első számába, ugyanazzal az írásával, mint az Agria folyóirat Pápai palackpostájába, Horváth Eszterről van szó, és írása címe: A gyönyörű Szív meséi.

A folyóirat záró rovata a LÁTHATÓ VILÁG, megszólal benne Pápa főépítésze, Winkler Gábor és megjelenik a református gimnázium képzőművész tanára, Kerpel Péter, dédnagyapja portréfotójával, amit a 800 éves város ünnepi hangverseny meghívójára készített. A Református Egyházkerület meghívására, a megüresedett ének- és zenetanári állás betöltésére a városba érkező, s ott 40 évet élő Gáty Zoltán Pápán született zeneművei nyitányok, indulók és kórusművek az 1900-as évekből.

Miért éppen Ön szerkeszti a folyóiratot?

− Felmerül, bármennyire is van egy története a folyóirat keletkezésének, hogy miért nekem adatott meg, hogy a város folyóiratát megcsináljam. A városnak nem volt folyóirata, szakfolyóirata a Református Gyűjteményeknek igen, kétheti újságja a városnak, szintén. Ma már, hogy a folyóirat van, hogy a városban ismerik, a vásárló helyeken kérdezik, hogy mikor várható a következő szám, s hogy magam is úgy tekintek rá, mint egy megszületett folyóiratra, úgy és az jut eszembe róla, hogy ez nekem engesztelésül kellett. Ha már nem születhettem Pápán, ezzel fölülírhatónak vélem, hogy nekem Pápa csak a felnevelő városom. Akkor születtem meg, 1948 március 25-én, anyám földbirtokos családjának még létező, később a falu bölcsődéjeként szolgáló házának toronyszobájában, amikor apám, az orosz hadifogságból hazakerülve még csak építette kocsmáros édesanyja segítségével a pápai házunkat, amibe aztán hazahozhatott bennünket. Én ugyan kilenc hónapra születtem meg a hazaérkezését követően, de még kilenc hónap kellett, hogy felépüljön a Somlai úton, Pápán a ház. Két házzal beljebb és a páratlan oldalon, az apai szülői házhoz képest. És három házra nagyanya kocsmájától. Apa csak három háznyit kellett mozduljon a saját családjával a szülőházához képest. És hiába vonták ki közben a saját életéből a katonasággal, s hiába járt meg poklokat húsztól huszonhét éves koráig, büszkén tartozhatott és tartozott a városához örök életében. Nekem 36 évet kellett várnom, hogy legalább kívülről megnézhessem zalalövői szülőházamat. És 58-at, hogy belülről is. És a város, amit ismertem, amihez kötődtem, nem jelölte születésem helyét. Most én, egy folyóirattal, a Szélesvíz születésével belejelöltem magam Pápa város életébe.

A Confessio sok erőt, jó egészséget, maradéktalan örömet kíván a szerkesztéshez és kiváló szerzőket, egyre növekvő olvasótábort a Szélesvíznek. Köszönjük a beszélgetést.

Forrás: Confessio 38. évf. 4. sz. / 2014., 113-116. old.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .