Horváth Adrián: A pápai leventezenekar (1926-1945)

A magyar nemzetgyűlés 1921-ben jóváhagyta az LIII. törvénycikket, az úgynevezett testnevelési törvényt, és az 1924-es végrehajtási utasítást. A rendelkezések kimondták, hogy a testnevelés az állam feladata, és ezért létrehozták a leventeegyesületeket, és elrendelték, hogy az iskolát elhagyó ifjúság (pontosabban a nemzetnek minden férfi tagja) 21. életévének betöltéséig köteles részt venni a leventeegyesületek keretei között megszervezett foglalkozásokon. A levente köteles volt legalább 8 hónapon át heti két órán át és legfeljebb 9 hónapon át heti 3 órán át testgyakorlást végezni. Ezen kívül a leventék kötelesek voltak vallásfelekezetük rendes istentiszteletén részt venni.

Országszerte alakultak meg a leventeegyesületek – ez alól Pápa sem volt kivétel. 1924 októberében a Pápai Városi Testnevelési Bizottság ülésén határozták el a pápai leventeegyesület megalakítását.[1] Az Egyesület 1925. január 29-én jött létre, első elnöke dr. Konkolyi-Thege Sándor királyi közjegyző lett. Pápán – az összeírás szerint – az oktatásra kötelezettek száma 800 személy volt.[2]

Pápa és Vidéke - 1926.11.28.
Pápa és Vidéke – 1926.11.28.

Nem telt el két év és 1926-ban elkezdték megszervezni a pápai Leventezenekart: „A pápai leventeegyesület 36 tagú állandó zenekar fölállítását határozta el, melynek szervezését Lengyel Gyula képezdei tanár vállalta. A hangszerek beszerzése már biztosítva van, azok rövidesen megérkeznek s így a kiképzés megkezdésének további akadálya nincs. A vezetőség, hivatkozva a leventeegyesület nemzetnevelő nagy hazafias jelentőségére is, kéri mindazokat, kik fúvós zenével szívesen foglalkoznak, hogy az egyesület kötelékében a zenekarban leendő ingyenes kiképzésre jelentkezzenek. Jelentkezni lehet az egyesület vezetőségénél és a városi jegyzői hivatalban, hol a belépési föltételek is megtudhatók.”[3]

A pápai leventezenekar az alábbi hangszereket szerezte be a budapesti Stowasser gyárból: 3 db fuvola (kettő nagy, egy kicsi), 4 db B-klarinét, 2 db Esz-klarinét, 5 db szárnykürt, 2 db alt-kürt, 2 db basszus-szárnykürt, 2 db eufónium, 4 db vadászkürt, 4 db Esz-trombita, 1 db basszus-trombita, 2 db harsona, 1 db bombardon, 3 db helikon, 2 db kisdob, 2 db cintányér és 1 db nagydob.[4]

Feltételezhető, hogy a tanítóképző akkori fúvószenekarának karmesterét, Lengyel Gyulát sokan követhették a leventezenekarba. Színvonalát tekintve ez a zenekar is kiemelkedő volt, amit bizonyít az is, hogy nem kellett az építkezést teljesen elölről, az alapoktól kezdeni.

A zenekar 1928-ra már országosan is elismert lett, így augusztus 5-én „az Orsz. Testnevelési Tanács, mint a legjobb zenekart Balatonfüredre rendelte, hol is a kitűnő zenekar részt vesz a Kormányzó Úr Őfőméltóságának a fogadtatásán a leventedíszszázad élén.”[5]

1930-ban az országos leventezenekarok versenyén megszerezték a második helyet: „Szeptember 7 én és 8-án volt Szombathelyen az első országos levente-fúvószenekari verseny, amelyre a pápaiakon kívül az ország legtávolabbi sarkából a legjobb 19 leventezenekar nevezett be. Hogy a pápai leventezenekar országos viszonylatban is jól megállta a helyét, bizonyság, hogy a második díjat nyerte és a zenei szakértők teljes elismerését vívta ki. Arra számítani, hogy első legyen, kissé talán merész lett volna, de alig múlt két ponton, hogy ezt a dicsőséget nem szerezte meg. A nyíregyházai cserkészzenekar, mely az első lett, másfél évvel öregebb zenekar, mint a mienk és így nem csoda, hogy eredménye szebben szerepelt. Reméljük, hogy Lengyel Gyula karmesterükkel az élén jövőre még jobb eredményt érnek el. Propaganda céljából Szombathelyen voltak a pápai „Pacsirták” is, akik ügyes gyakorlataikkal, eleven és helyes játékukkal teljesen beférkőztek a szombathelyi közönség szívébe”[6]

A sikeres karnagy 1931-ig vezette a leventezenekart, amikor „A vallás- és közokt. miniszter Lengyel Gyula pápai áll. tanítóképző-intézeti tanárt a kőszegi tanítóképzőbe helyezte át. Lengyel Gyula Kőszegre történt eltávozása nagy veszteség a város zenekultúrájára, amelyet több mint két évtizedes pápai tartózkodása alatt az elhivatott emberek szeretetével és rajongásával szolgált. Áthelyezése az áll. tanítóképzőn kívül különösen a Leventeegyesületet érinti érzékenyen. Az egyesület fúvós zenekarát pár évvel ezelőtt ő szervezte meg s azután kitartó és szeretetteljes irányításával és tanításával annyira kifejlesztette, hogy országos viszonylatban is számos elismerést szerzett vele az egyesületnek és magának egyaránt. Távozását Őszintén sajnálja mindenki.”[7]

Lengyel Gyula távozása után a leventezenekar vezetését Védenyi (Ekker) Lajos (írták még: Ecker) győri katonazenész vette át, aki ekkor már a pápai cserkészzenekar karmestere volt. Első nyilvános fellépéséről a leventezenekar élén így írt a helyi sajtó:

„ A pápai leventeegyesület december hó 25-én, karácsony napján bensőséges házi ünnepélyt rendezett, amelynek keretében dr. Uzonyi Kálmán h. polgármester szép szavak kíséretében átnyújtotta dr. Konkoly Thege Sándornak, az egyesület áldozatkész elnökének az aranyérmet és díszoklevelet (…) A leventezenekar eljátszotta a Konkoly-indulót, amelyet az egyesület zenekarának új karnagya, Ecker Lajos, a győri katonazenekar helyettes karnagya szerzett Konkoly Thege Sándor tiszteletére. A pattogó ritmusú induló nagy tetszést váltott ki, s a közönség kívánatára meg is kellett ismételniük. Ez alkalomból nyilvánosan is lerójuk elismerésünket az új karnagy iránt, aki pár hónap alatt a leventezenekart a fejlődés bámulatos fokára emelte.”[8]

A leventezenekar (1930-as évek)
A leventezenekar (1930-as évek)

Ekker a zenekar keretein belül kialakított egy szalonzenekart is, ami 1932-ben már fellépett: „A leventeegyesület szombaton este fél 8 órai kezdettel közkívánatra megismétli húsvét hétfőn tartott s nagyszerűen sikerült estéjét, melynek műsora a következő: Ekker: Miklós induló, játssza a leventezenekar. Az előkelő utas, vígjáték 1 felvonásban. A leventezenekar játszik. Nagy Ferenc, a győri katonazenekar fagottistája játszik fagottszólót a levente-szalonzenekar kíséretével. A kis kadet, operett 1 felvonásban, melyet városunk legjobb műkedvelői: Pappné Venczák Irén, Papp Sándor, Horváth István és Jamnitzky Nándor adnak elő, kíséri a levente-szalonzenekar, majd a leventezenekar a Konkoly indulóval zárja be a műsort, mely után azonnal kezdetét veszi a leventeegyesület bálja. Belépődíjak, melyek mind az előadásra, mind pedig a bálra érvényesek: I—111. sor 1.50 P, III—VI. sor 1.20 P, VI-XV. sor 1 P, XV—XXII. sor 80 f, álló-hely 50 f, táncos jegy 1 pengő.”[9]

A katonakarmester 1934-ig tevékenykedett Pápán. Ezt követően a zenekar karmester nélkül, de a tehetségesebb zenészekből kiválasztott tamburmajor (zenekarvezető) vezetésével próbált meg fennmaradni. Ilyen tamburmajor volt Szabó Tibor, akinek neve később felmerült Pápa Város Fúvószenekarának újraalapításánál is mint jövendőbeli karnagy. Őt követte a cserkész-fúvószenekar utolsó karnagya, Pala Károly textilkereskedő, aki – alacsony termetű lévén – több humoros történésnek volt elszenvedője – így pl. többször azt hitték, hogy ő is leventezenész és nem hitték el, hogy ő a tamburmajor.

Leventezenekar az 1930-as években, Pala Károllyal az élen
Leventezenekar az 1930-as években, Pala Károllyal az élen

Dr. Konkoly-Thege Sándor a leventeegyesület elnöke 1939. évi búcsú szavaiból úgy látszik, hogy a zenekar 1937-ben megszűnt.

„A zenekar sokáig közmegelégedésre működött, most két éve elhallgatott anyagiak hiánya miatt; újra fel kell támasztani, mert a hangszerek, melyek közel négyezer pengőbe kerültek, gondos kezelés mellett is az állásba mennek tönkre és egy 1200 tagú leventeegyesület nem nélkülözheti a zenét. Hiszen kis falusi leventeegyesületeknek is van működő zenekaruk. — Innen intézem nyilvánosan kérésemet a polgármester úrhoz, a nemes város képviselőtestületéhez és a város minden szépért és jóért lelkesülni tudó közönségéhez, hozza meg sürgősen a leventeintézmény megbecsüléseként az áldozatot és hívja életre a zenekart újra, ez a városra nem jelentene nagyobb megterhelést, tulajdonképpen csak azt, hogy miután egy jó karmesternek fizetése körülbelül 200 pengő lenne havonta, őt valamilyen álláshoz kellene juttatni és csak a különbözetet kellene a leventeköltségvetés terhére a városnak viselni.”[10]

A leventék összefogva a helyi zenetanárokkal még az 1936-os évben megpróbálták támogatni egy állami zeneiskola létrehozását, ami segíthetett volna a leventezenekar utánpótlásának nevelésében. „Már a híre is osztatlan örömet keltett városszerte, hogy az annyi év óta szünetelő zeneiskola poraiból újra fog ébredni. Az iskolák városának az utóbbi években tapasztalható örvendetes zenei fellendülése újabb tényezőt nyert ebben zenei élete fejlesztésében. Hónapokon át — a nyári, szünidőben is — folyt a városi zeneiskola megszervezése, s végre a miniszteri engedély elnyerésével megkezdte működését az áll. polgári leányiskolában az államérvényes bizonyítvány kiadására jogosult „államilag engedélyezett városi zeneiskola”. Az iskola kiváló zenei erőket nyert tanárai személyében. Igazgatója Lotz Jenő zenetanár, egyházkarnagy, aki az iskola zeneelmélet, hallásfejlesztés előadója, fúvóhangszer-szakos, egyúttal ének korrepetitor. Kalmár Mihály államilag képesített okleveles zene-tanár a hegedűnek előadója. Krémer Valéria áll. képesített okl. zenetanárnő a zongoraszak előadója. Végül tanára a zeneiskolának egy helyi művésznő, Briglevich Irén, akinek képességeit már jól ismeri a pápai közönség.”[11]

Hogy miért említettem a leventéket alapítóként? A megalakuló zeneiskola meghirdetett igazgatója ekkor még Lotz Jenő volt. Ha megnézzük a beiratkozásról szóló cikket, érdekes összefüggést lehet találni a felállítandó zeneiskola és az akkor éppen leszálló ágban lévő leventezenekar között. „Beiratási díj 6 P. Havi tandíj 10 P. Beiratkozni lehet szept. 9-11-ig de. 9-12-ig, du. 3-6-ig a levente-irodában az igazgatónál, ki készséggel ad a zeneiskolára vonatkozólag felvilágosítást.”[12]

Ha kijelenteni nem is lehet, hogy a leventék szervezték meg a Városi Zeneiskolát, azért az sejthető, hogy részt vállaltak benne. Az igazgató, Lotz Jenő maga is levente lehetett és ráadásul fúvós tanár volt.

1937 májusában Lotz Jenő helyett már Kalmár Mihály neve szerepelt igazgatóként az újságokban,[13] és az 1937-es záróvizsgán már csak hegedűn és zongorán hangoztak el vizsgadarabok.[14] Fúvós tanár csak az 1939/40-es tanév beiratkozásán tűnt fel újra, aki a később híressé váló „Szervánszky Endre, a zeneszerzési-tanszak és fúvós hangszerek tanára, okl. zeneszerző”[15] volt. Fúvós tanszak azonban ekkor sem indult el, mert az 1940-es vizsgaelőadásokon szintén csak hegedűs és zongorista növendékek szerepeltek.[16]

Elképzelhető, hogy a hagyományosan sajátos oktatásban részesült zenekari tagok bizalmatlanok voltak az új iskolával szemben, és egyszerűen – sem az 1936-os évben, sem később – nem voltak hajlandóak iskolai keretek között tanulni. Ma már nehéz megmondani, hogy miért nem tudott a zeneiskola fúvósoktatást indítani, de az biztos, hogy próbálkozások voltak rá.

A Pápai Frontharcoszenekar

A Frontharcos Szövetség Pápai Csoportja 1933. október 22-én alakult meg. 1938-ra már jelentős szerepet foglal el a város társadalmi életében. Ebben az évben kapott saját zászlót, rendezett János Vitéz előadást budapesti színészekkel, és szervezett magának saját zenekart. Az 1938-as megalakulásról egy pár soros cikk számolt be:

„Frontharcoszenekar. A csendes és komoly munkának az első eredményét már láttuk a ref. kollégium és nőnevelő-intézet e hó 15-iki tornaversenyén, amikor a frontharcos szövetség zenekara, alig néhány hónapos tanulás után már is szép reményekre jogosító ízelítőt adott s reméljük, hogy további fejlődésével városunknak is lesz végre egy fegyelmezett jó fúvós zenekara.”[17]

A frontharcoszenekar 1938 és 1941 között bukkant fel, ennek ellenére feltételezhető, hogy azonos volt a leventezenekarral. Az újságcikkekben is használják mindkét megnevezést a zenekarra: „A húsvéti ünnepekkor egy igen kedves meglepetése volt a nagytemplomban a levente- és frontharcoszenekar szereplése. Örömmel hallgattuk városunk közszeretetben álló zenekarának pompás szereplését. A nehéz egyházi zenedarabokkal a legszebb összhanggal és átérzéssel játszották és igazán boldogok lennénk, ha minél gyakrabban hallhatnánk mind a nagytemplomban, mind egyebütt is a kiváló zenekar műsorát.”[18]

Újra leventezenekar néven

A leventezenekar tehát nem szűnt meg, sőt 1941-től újra feltűnt a nevük: „Kicsit fenyegető időben vonultak ki a diáklányok diákok a Ligeti-sportpályára a levente-fúvószenekar kíséretében.”[19]

Sport ünnepély a Ligeti Sporttelepen (1940-es évek)
Sport ünnepély a Ligeti Sporttelepen (1940-es évek)

Az újra leventezenekar néven szereplő együttes – menetzenéken kívül – ismét fellépet egyházi ünnepeken, körmeneteken, tornaünnepélyeken és kisebb koncerteken is, de karmestere még ekkor sem volt, csak egy tamburmajor vezette a zenekart.

Egy, a Varró vendéglőbeli szereplésről így számolt be a sajtó: „A leventezenekar új színt hozott városunk életébe. Eddig csak a hazafias ünnepségeken és kivonulásokon hallottuk városunknak ezt a közkedvelt fúvó zenekarát, az elmúlt hét néhány estjén azonban a Varró kerthelyiségben hangversenyezett. A közönség a legnagyobb szeretettel fogadta a zenekart, amely reá is szolgált a legteljesebb mértékben erre a szeretetre. Indulókat, keringőket, kuruc dalokat, táncdarabokat egyformán jól játszották és a megjelent közönség ámulva látta, hogy rövid idő alatt milyen hatalmasat fejlődött a zenekar. Várjuk, hogy minél többször halljuk pompás játékukat, amellyel máris teljesen belopták magukat a közönség szívébe.”[20]

05

1942-ben tűnt fel a zenekar élén az akkor 23 éves Bir­cher József, akit már név szerint említettek az újságokban, mint a zenekar karnagyát.[21] Bircher a leventeegyesület 1941-es újjáalakulásakor már levente volt,[22] így feltételezhető, hogy már akkor bekerült a zenekarba játszani. Fiatalsága és gyakorlatlansága ellenére jó véleménnyel voltak róla: „A Hiszekegy elmondása után a leventeegyesület fúvós zenekara játszotta Baumann: Milanesse c. nyitányát. Vezényelt Bircher József. Úgy a vezénylés, mint a kar teljesítménye meglepően jó volt. A karnagy lélekkel dolgozott s minden mozdulata összeolvadt a nyitány zenei hullámaival; a zenekar összjátéka szabatos, hatásában elsőrendű. Később a magyar népdal egyveleg egy része annyira tetszett, hogy meg kellett ismételniük.”[23] Népszerűségét mutatja, hogy kőfaragó vizsgájának letételéről a Pápai Hírlap is beszámolt.[24] Zenekari munkáját katonai behívója még nem törte meg, mert a pápai Hadkiegészítő Parancsnokságon szolgált, viszont 1945-ben a frontra került Csehszlovákiába, így a zenekart egy Csernák nevezetű oktató vette át. Mire Bircher József hazaért a háborúból, már megszűnt a leventezenekar.

Sport ünnepély a Ligeti Sporttelepen (1940-es évek)
Sport ünnepély a Ligeti Sporttelepen (1940-es évek)
Ejtőernyős temetésen a Leventezenekar 1944-ben Bircher József vezetésével
Ejtőernyős temetésen a leventezenekar 1944-ben Bircher József vezetésével

[1] Pápa és Vidéke • 1924.10.05., 3. old.

[2] Pápa és Vidéke: 1925.02.01., 2. old.

[3] Pápa és Vidéke: 1926.11.21., 6. old.

[4] Nádasdy Lajos: Pápa zenekultúrájának története (kézirat) 133. old.

[5] Pápa és Vidéke • 1928.07.29., 2. old.

[6] Pápa és Vidéke: 1930.09.14., 4. old.

[7] Pápa és Vidéke: 1931.11.15., 2. old.

[8] Pápai Hírlap • 1932.01.02., 3. old.

[9] Pápa és Vidéke • 1932.04.03., 3. old.

[10] Pápai Hírlap • 1939.06.17., 2. old.

[11] Pápai Hírlap: 1936.10.10., 4. old.

[12] Pápa és Vidéke • 1936.09.06., 6. old.

[13] Pápa és Vidéke: 1937.05.16., 3. old.

[14] Pápa és Vidéke: 1937.05.30., 3. old

[15] Pápa és Vidéke: 1939.09.03., 6. old.

[16] Pápai Hírlap • 1940.06.15., 2. old.

[17] Pápai Hírlap • 1938.05.28., 4. old.

[18] Pápa és Vidéke • 1941.04.27., 3. old.

[19] Pápa és Vidéke: 1939.05.21., 8. old.

[20] Pápa és Vidéke • 1941.08.31., 2. old.

[21] Pápa és Vidéke: 1942.05.17., 5. old.

[22] Pápai Hírlap. • 1941.03.22., 2. old.

[23] Pápai Hírlap: 1942.02.14., 1. old.

[24] Pápai Hírlap: 1943.08.07., 3. old.

Forrás: Horváth Adrián: Két évszázad fúvószenéje Pápán (Pápa, 2016 – ISBN: 978-963-12-4850-0)

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .