Horváth Adrián: Tűzoltózenekarok Pápán (1884-193?)

Pápán 1871 elején szerveződött meg a tűzoltóegylet. A szervezet csak lassan tudott megszilárdulni. A kezdeti lelkesedés csökkenése miatt 1874-ben ismételt tagtoborzást kellett hirdetni. Az egylet 1876. június 4-5-én tartotta zászlószentelési ünnepélyét, melyen 13 testvéregyesület képviseletében 256 vendég érkezett a városba. Ezen az ünnepségen még a győri tűzoltózenekar működött közre:

“Hajnalban 3 és 4 óra között az uradalmi kastély előtt 12 tarack lövés jelzi az ünnepély kezdetét. A győri tűzoltózenekar 4 órakor a sétatéren megkezdi működését és városszerte különféle válogatott darabokat játszik. A zenéhez a helybeli kürtösök és dobosok csatlakoznak, zene szűntével felváltva fújják és verik az ébresztőt. A zenekart egy helybeli tűzoltó kíséri. (…)

A helybeli tűzoltókürtösök és dobosok 9 óra városszert összehívót fújnak (…)

Emlékplakett az 1876-os zászlószentelésről
Emlékplakett az 1876-os zászlószentelésről

A főparancsnok, midőn a fölavatott zászlót a helybeli tűzoltó zászlótartónak átadja, az alparancsnok, az összes tűzoltócsapattal mintegy imára tisztelegtet, mi alatt a zenekar a Szózatot zengi; ugyanez alkalommal 12 tarack lövés történik.”[1]

Az idézetből kitűnik, hogy Pápán ekkor még nincs tűzoltózenekar, de a tűzoltóság már rendelkezett kürtösökkel és dobosokkal is.

Az egyesület fokozatos megszilárdulása folytán Pápa város 1881-re a Dunántúli Tűzoltószövetség székhelyévé vált, működése pedig túlmutatott a város határain. Talán ennek is volt köszönhető, hogy felvetődött egy tűzoltózenekar megszervezésének ötlete. Az első hírek egy zenekar felállításáról 1881-ben láttak napvilágot: „helybeli önk. tűzoltóegylet körében kezdeményezés indult meg egy egyleti zenekar szervezése iránt, s erre a városunkban időző karlsbadi zenekart szándékoznak itt marasztani.”[2]

Az első zenekar (1884-1885)

Nem kell sokat várni és az 1884-es újságban megjelent az első tűzoltózenekar megalakulásának híre: „Pápa város közönsége előtt bizonyára nem lesz ismeretlen, hogy tűzoltóegyletünk kebelében zenekar létrehozatalán már rég fáradoztak. — A terv részben testesülést nyert, amennyiben városunkban zeneszerekkel bíró néhány magán egyén jelentkezett s tűzoltózenekarrá kiművelését kérelmezte. — Ezen egyének tehát szerződtetve lettek, s pár hó óta részesültek már oktatásban, mi az idő rövid voltát tekintve még kielégítő eredményt nem szülhetett. — A zenekar nyilvános szereplése tehát még időelőtti, s azt közönség elé bocsátani a tűzoltó parancsnokságának szándékában még nem volt. A zenekar tagjai tűzoltózenészi minőségben csak parancsnoksági engedelem mellett szerepelhetnek, magánkereset szempontjából azonban erre jogosultak karmesterük engedelmével. Így történt, hogy május 1-én a zenekar bár még felette kezdetleges minőségben magán helyeken megjelent és zenélt s pedig valószínű tájékozatlanságból egyenruhásán. Alulírott, mint a pápai egylet parancsnoka félreértések szempontjából kijelentem, hogy a május elsején történt megjelenése a zenészeknek tűzoltózenész minőségében a parancsnokság hozzájárulása nélkül történt, s ha ez bárhol kellemetlen hatást szült volna, ezért a felelősség egyedül a karmesterre hárul.”[3]

De ki lehetett a karmester? A cikkekből nem derül ki, de feltehetőleg Thuma Ferenc, aki 1884. november 30-án az alábbi hirdetést jelentette meg a Pápai Lapokban (15. kép).

Thuma Ferenc hírdetése a Pápai Lapokban (1884. 11. 30., 202. old.)
Thuma Ferenc hírdetése a Pápai Lapokban (1884. 11. 30., 202. old.)

És feltehetőleg a katona karmester őrparancsnoki állást vállalt el a tűzoltóknál: „már több év óta szüksége volt a működök testületének, de különösen a fizetett tűzoltóknak, egy a tűzoltók jelentéseit elfogadó és az őrtanyán levők felett folytonos felügyeletet gyakorló közegre, aki úgyszólván a belső rendnek képviselő fenntartója lenne. Tehát egy őrparancsnoki állomás rendszeresítetett, melynek betöltője épen véletlenül zenéhez is értő egyéniség. Így míg egyfelől a rendes ügykezelést fenntartani hivatott, másfelől fizetett kürtöseinket gyakorolja a tűzoltói jelfúvásokban, és egyúttal zenekari tűzoltóinkat a zenére is tanítja.”[4]

1885-ben már a parancsnokság tudtával és szervezésében szerepel a zenekar: „Méltóságos Gróf Esterházy Móricz főispán úr ünnepélyes fogadtatásához. 1. Folyó hó 13-án reggel 6 órakor a város utcáin a tűzoltózenekar végig vonul, mely jeladásra a zászlók a házakon kitűzetnek. 2. A vasúti állomáshoz leendő kivonulásra ismét a tűzoltózenekar ad jelt mindazoknak, kik az ünnepélyen részt venni és a főispán urat az indóháznál fogadni óhajtják. (…) A tűzoltóegylet elnöksége megkerestetik, hogy egy szakasz tűzoltót a rend fenntartása céljából kivezényeltetni, a zenekart pedig az ünnepélyt rendező bizottság rendelkezésére bocsátani szíveskedjék. (…) A menet megérkezésekor, a tűzoltózenekar a főtemplom északi végén foglal helyet.”[5]

A Tanács 1885-ös jegyzőkönyvében olvasható, hogy „A tűzoltóegylet zenekarának Főispán úr őméltósága fogadtatása alkalmával működött 15 tagja díjazására fejenként 1 forint 80 krajcárral”[6] volt biztosítva. Ebből tudható, hogy 1885-ben az első tűzoltózenekar 15 tagból állt.

A fúvószenekar zenei színvonala ekkor még nem lehetett túl magas, mert amíg a veszprémi tűzoltózenekar a közönség szórakoztatására rendszeresen fellépett a saját városában és minden jelesebb ünnepen közreműködött, addig a pápairól ilyen cikkek nem jelentek meg, sőt gyanítható, hogy gyorsan el is hamvadt a kezdeményezés. Utolsó forrás a zenekarról egy szintén 1885-ös cikk, amelyben arról számolnak be, hogy „honvédeink e hó 21-én érkeztek haza a nagy hadgyakorlatokról. A tűzoltózenekar ment ki eléjük, s kísérte be a városba a jól kifáradt harcosainkat, kiknek jól esik most egy kis pihenés, s nyugodhatnak a nyert dicsőség fölött.”[7]

Az 1885-ös jegyzőkönyv a tűzoltózenészek díjáról
Az 1885-ös jegyzőkönyv a tűzoltózenészek díjáról

A második zenekar (1900-1901)

Az 1900-as év hozott új fordulatot a tűzoltóság életében: ekkor szervezték újjá a zenekart és ebben az évben érkezett Pápára egy új plébániai karnagy: Szentgyörgyi Sándor.

„Népszerű muzsika fog poraiból feléledni Pápán. A katolikus egyház új karnagyának támadt az a jó gondolata, hogy újra szervezi a már egyszer fennállott tűzoltózenekart. Hogy a zenekar fúvós hangszerekkel fog működni, azzal mindenki tisztában van, aki a tűzoltózenekarok századok megpecsélte hagyományát ismeri. Nos igen, a trombita, a kürt fog főszerepet játszani ebben a zenekarban, s ha a zenekar jó lesz — amint reméljük, hogy az lesz — akkor senki sem fog többé a k.u.k. [kaiserlich und königlich, magyarul: császári és királyi] Inf. Reg. Nr. 19-ik [19. gyalogezred] muzsikája után áhítozni. — Szentgyörgyi Sándor által augusztus hó közepe táján a színházban rendezendő hangverseny tiszta jövedelmét a „városi tűzoltói fúvószenekar” céljaira fordítják.”[8]

A felhívásoknak és a toborzásnak meglett az eredménye: megalakult a városi tűzoltózenekar, azaz a Pápai Önkéntes Tűzoltóegylet Zenekara, karmestere Szentgyörgyi Sándor lett:

„Tűzoltózenekar. Nemsokára felharsan a pápai önk. tűzoltóegylet zenekara. Nem kevesebben, mint 20-an jelentkeztek, hogy a zenekarba belépnek, s e napokban befejezik a szervezés munkáját. A meglevő hangszerek kijavítva és kiegészítve Szentgyörgyi Sándor karmester dirigálása mellett rövid időn belül megszólalnak. Azt hisszük, hogy a zenekar régi hiányt fog pótolni és az eszme megvalósításán fáradozóknak — különösen az egylet főparancsnokának — majdan nagy köszönettel fog tartozni városunk.”[9]

A zenekarról nagy terjedelemben és részletgazdagon számolt be az akkori sajtó:

„Néhány nap, és a tűzoltózenekar kiállja a tűzpróbát, nyilvánosság elé lép. Ez a körülmény nagyon aktuálissá teszi a zenekar szervezésének körülményeit ismertetni és összegezni annak az akciónak az eredményét, melyet a szervezés óta az ügy érdekében kifejtettek.

Pápa városának, mint azt sokan oly jól tudják, egyidőben volt már fúvózenekara, de — úgy tartják — elzüllés volt oka megszűnésének. Ennek következtében azok kik a jelenleg szóban levő tűzoltói zenekar létesülésén fáradoztak, igyekeztek a zenekart oly alapokra fektetni, melyek hívatatva vannak megóvni elődjének minden esetről szomorú sorsától.

Mennyiben sikerült ez, azt fejtegetni nem célja jelen sorainknak, — legjobb megfejtője ennek majd annak idején megdönthetetlen érvekkel fog szentenciázni, bölcs ítélete elé nyugodtan nézhetünk mindnyájan mert az a jövő.

A pápai önk. tűzoltóegylet elnöke és főparancsnoka, Szokoly Ignác, városunk rendőrkapitánya, ki mint az általánosan ismeretes, a tűzoltóság fejlesztése érdekében nemcsak városunk falain belül, hanem a központban, az országos szövetségben is nagyon dicséretes működést fejt ki, a múlt évben pendítette meg az eszmét, hogy a tűzoltóegylet kebelében egy fúvózenekar szerveztessék.

Kik előtt az eszmét hangoztatta, azok közt alig akadt valaki, ki azt kivihetőnek tartotta volna; ellenérvek voltak elsősorban az elzüllött zenekar, másodízben a kiadások nagysága s végül a zenészek tökéletes hiánya. Ez utóbbihoz még hozzá tették, hogy még ember sincs, ki annak élére állhatna. Ezen érvek szinte megdönthetetlen igazságnak tűntek fel, s csakugyan oly annyira elterjedtek, hogy mindenki csak arról beszélt, miképp abból a zenekarból nem lesz semmi. Szokoly főparancsnok azonban nem az az ember, ki egyhamar megijed. Sorba vette az akadályokat, s megkezdte azoknak tanulmányozását.

Az elzüllés ellen legjobb orvosság, hogy a zenekar tagjai az egylet tagjai legyenek, s a parancsnokság állapítja meg, hogy hol és mikor játszik a zenekar, a be nem való embert be nem venni, s ha később mutatkozik olyannak, rögtön kitenni, ilyen és hasonló módon mintegy biztosítva látta annak jövőjét,

A kiadások nem látszottak olyanoknak, hogy azokat az egylet meg ne bírná, mert az egyletnek még sok használható hangszere, a hiányzót pedig majd olcsón és részletfizetésre fogja beszerezni:

Hogy pedig zenészek nincsenek a városban, az sem oly nagydolog, — kell nevelni. Próbaívet bocsájtott ki, — kinek volna kedve zenét tanulni úgy járt, mint a főváros — túljegyezték.

És a karmester?

Éppen kapóra jött. A katolikus hitközség új karnagyot választott, kinek sokoldalú zenei jártassága bizonyára van akkora, hogy abból egy tűzoltózenekarra való kikerül.

És íme — megtörtént.

A zenekar alapját egy szervezeti szabályzat alakjában megvetette, a 700 korona értékű hangszereket Stowasser J. budapesti hangszergyárostól meghozatta, 26 embert szerződtetett, végül Szentgyörgyi Sándor hitközségi karnagyot a karmesterségre felkérvén, őt a technikai vezetéssel megbízta.

A múlt év novemberében már nagyban s nagy kedvvel tanulták a kottákat, ütötték a taktust az őrtanyán. Igazi örömük azonban csak arra lett, midőn egy szép délutánon egy rém nagy ládát hoztak a vasútról, s kipakoltak belőle 26 hangszert.

A tulajdonképpeni tanulás ekkor vette kezdetét, 1900. december elején fújtak először hangszerekbe, de úgy, hogy az arra menők mosolyogva rázták fejüket, senki se hitte, hogy még ebből valaha olyan zenekar lesz, mely élvezetet is nyújt. Csak ketten bíztak erősen, a főparancsnok és a karmester. Még a zenészek között is akadtak, kik üres szalmacséplésnek tartván a dolgot, azt hitték, jobb lesz még idején meglépni, s csakugyan visszaadták a hangszert. Hol az egyik, hol a másik hagyta ott az iskolát, s jött helyette egy új. Érthető, hogy a karmester az újakkal ismét elölről kezdhette a tanítást.

Lassan és sok bajjal ment a dolog előre. A haladást megnehezítette az a körülmény is, hogy a tűzoltó őrtanyán kis helyiség s szánalmas világítás állt a zenészek rendelkezésére. Valahányszor a nagy Helikonba[10] belefújtak mindannyiszor elaludt a lámpa. Baj volt az is, hogy a zenészek otthon se igen gyakorolhatták magukat, mert vagy a család tagjai, vagy a háziúr protestált az éktelen lárma ellen.

A nagy helikonistát a házi úr felmondással fenyegette, mert szerinte a ház falait rongálja, fél, hogy mint az Jerikónál valamikor meg is történt, házát romba dönti.

Ezeken a bajokon segíteni kellett. A k. hitközség elnökének a város plébánosának szíves engedelmével a zenekar megkapta az elemi iskola tornacsarnokát próbahelyiségül ott aztán hely is volt, jó világításról is lett gondoskodva, s az esti órákban nem igen zavart senkit a próba lármája.

A szervezet szerint a karmester köteles időnkint írásbeli jelentést tenni a zenekar állapotáról. Ez év február elején hivatalos jelentésében, melyet a főparancsnoksághoz nyújtott be, a zenekarról annyit mondott, hogy képes lesz április elején a feltámadás körmenetén közreműködni, május elsején pedig a nyilvánosság elé lépni.

E jelentésre a főparancsnok az egylet tisztikarát s városunk több notabilitását, nemkülönben néhány ismert zeneértőt felkért, hogy a 1901. február 17-én tartandó első nyilvános próbára jöjjenek el, s szerezzenek meggyőződést arról, vajon lesz-e a zenekarból valami.

A próbáról a „Pápai Közlöny” hasábjaiban s a város többi lapjában is kimerítő referáda jelene meg, mely szerint a zenekar — bevált. A szakértők egyhangú véleménye olyan volt, hogy arra az egylet, a zenekar, főleg pedig a karmester büszke lehetett. Az egylet tisztikara megelégedésének még külsőleg is adott kifejezést néhány hordó sör alakjában, melyet a zenekar, éppen farsang vasárnapja lévén, rögtön el is fogyasztott.

A komoly munka, a tanulás folytatódott; most már egy kitűzött célpont felé törekedtek, a feltámadás körmenetje volt az alkalom, hogy életrevalóságukról tanúskodhassanak. Meg is történt. Igaz ugyan, hogy-hogy a harangok zúgásával megküzdeni nehéz volt, de hát — deniqure mégis csak játszott a zenekar, ha csak kevesen hallhatták is a zenét. E hét folyamán azonban május elsején reggel 4 órakor meglesz az ébresztő is, s evvel visszavonhatlanul kilép a zenekar a nagy közönség elé abban a reményben, hogy meleg szimpátiával fog találkozni.

Május 5-ikén, vasárnap kezdi meg a tűzoltózenekar a vasúti vendéglő kerti-helyiségében hangversenyeit s e perctől fogva az rendelkezésére áll a nagy közönségnek.

A karmester, mint e sorokból kitűnik, nem csüggedt el, bízva saját magában, bízva embereiben egyenesen haladt előre azon az úton, melyet magának kitűzött; az időközi akadályok leküzdésében pedig szerencsés keze volt, sikerült neki minden bajt orvosolni, s mi a fő, a zenekar tagjaiban maga iránt feltétlen engedelmességet, s osztatlan tiszteletet kelteni.

A pápai önk. tűzoltóegylet immár birtokában van egy zenekarnak, mely a legszebb reményekre jogosít. Elvitázhatlan azonban, hogy a zenekart nemcsak az egylet, hanem a nagy közönség is magáénak ismerheti el, mert ő lesz a tulajdonképpeni fenntartója. A nagyközönségen múlik, vajon a zenekar tagjaiban megmarad-e az a lelkesedés az ügy iránt továbbra is; mert mindazok, a karmestert sem véve ki, kik egy féléven át mindennap órákat szenteltek egy bizonytalan siker reményében, méltán elvárhatják, hogy a közönség megfelelő arányban pártolni is fogja azt. Kár is volna, ha e zenekarra mely oly szépen indult meg felkarolás hiányában, elődjének sorsa várna, ha az elzüllene, feloszlana, mert akkor azt hiszem, városunk jó ideig várhatna ismét még valaki egy fúvószenekar szervezésére adná magát.

A zenekart, s különösen képzett vezetőjét annak ötletéből, hogy produkcióit immár megfeddheti, szívből üdvözöljük.”[11]

A fenn említett meghallgatásról és a zenekar színvonalról a lapok a legnagyobb méltatások közepette számoltak be. Úgy látszik, Szentgyörgyi Sándor szakavatott kezei alatt rohamosan tudott fejlődni a zenekar.

A főpróbán való megmutatkozás után jött az első szereplés is. A tűzoltózenekar 1901. húsvét nagyszombatján, az esti körmenetben lépett először a nyilvánosság elé.[12]

A zenekar repertoárja bővült és már számos pápai rendezvényen lépett fel. A tűzoltózenekart egyre többen próbálták meghívni rendezvényeikre.

Pápai Lapok (1901. 08. 25., 5. old.)
Pápai Lapok (1901. 08. 25., 5. old.)

Mivel karnagyuk, Szentgyörgyi Sándor a katolikus egyház karnagya is volt, a zenekar műsorán is megjelentek az egyházi énekek, és nélkülözhetetlen résztvevői lettek a katolikus egyházi ünnepeknek is.

Szerencsére fennmaradt egy cikk, amely felsorolja, milyen hangszerekből állt a zenekar:

  • 1 fuvola
  • 4 síp
  • 5 szárnykürt
  • 4 trombita
  • 1 mélytrombita
  • 2 vadászkürt
  • 2 mélyszárnykürt
  • 1 eufónium
  • 1 bombardon
  • 2 helikon
  • 2 (egy nagy, és egy kis) dob
  • 1 pár cintányér és
  • 1 triangulum

 „A tűzoltózenekar a bekövetkező téli hónapokat ismét serény tanulásra használja fel. A zenekar tagjai, kik mint tudjuk, nagyjában oly iparosok, kik a nyár folyamán csak érzékeny áldozatok árán voltak képesek tagsági kötelezettségeiknek eleget tenni, — most a tél folyamán kettőzött buzgalommal fognak hozzá a gyakorláshoz. Néhány új tag még felvétetik; ajánlkozók jelentkezzenek s zenekar vezetőjénél, Szentgyörgyi Sándor, katolikus hitközség karnagynál, vagy a tűzoltóegylet főparancsnokánál, Szokoly Ignác rendőrkapitánynál”[13]

Ez az 1901 novemberében meghirdetett pihenő végzetesnek bizonyult, és a zenekarról nem lehetett olvasni többet egy 1902-es cikken kívül. Elképzelhető, hogy az újságban közölt „téli gyakorlás” egy súlyosabb problémának az elkendőzését szolgálta. A fent idézett írás említi, hogy a tagoknak „érzékeny áldozatot” kellett hozniuk és az 1902-ben keletkezett utolsó cikk is „elkerülhetetlen akadályokról” írt.

„A pápai tűzoltózenekar, mely egyidőben már igen csinos gyakorlottságra tett szert, de később elháríthatlan akadályok miatt szünetelni volt kénytelen, a napokban ismét megkezdte a működését, s nemsokára újra szerepelni fog a nyilvánosság előtt. Vezetője újra Szentgyörgyi Sándor, a jeles karnagy lesz.”[14]

Ez azonban már nem történhetett meg. A Pápai Önkéntes Tűzoltóegylet Zenekara két év működés után megszűnt, tagjairól nem lelhető fel több híradás.

1913-ig kellett arra várni, hogy elkezdjen hiányozni a fúvószene a városban:

„Régen volt, már mintegy 13 éve, hogy Szentgyörgyi Sándor, pápai egyházi karnagy a Pápai Önkéntes Tűzoltótestület anyagi támogatása mellett 26 tagú tűzoltói zenekart szervezett, mely úgy egy éven át egészen jól működött. Miért, miért nem, egyszerre csak megszűnt az. A tagok azóta szanaszéjjel vannak a világban. Mint jó forrásból értesültünk, mozgalom indult meg oly irányban, hogy ezt a fúvózenekart, ha nem is éppen oly nagy számban, talán csak 12-15 emberrel, újra életre keltsék. Ismét tűzoltózenekar lenne. A terv szerint a szövőgyári munkások közül is többen csatlakoznának a működő tagokhoz, kiket Szentgyörgyi karnagy útmutatásai alapján, mint zenekarvezető Kecskés Lajos tanító oktatna be és vezetne. Akik hajlamot éreznek a zenéhez s ezek közül különösen olyanok, kik hivatásuknál fogva állandó pápai lakosok maradnak, azok kísérjék figyelem­mel a mozgalmat, hogy az (esetleg már a napokban) kibocsájtandó felhívásra tüstént jelentkezhessenek.”[15]

A szövő munkások csatlakozása nem meglepő, hiszen a Perutz gyár dolgozói már 1906-ban megpróbáltak fúvószenekart alapítani:

„Amint értesülünk, a pápai szövőgyár férfi alkalmazottjai a múlt héten értekezletet tartottak, melyen elhatárolták, hogy a szövőgyár kebelében fúvózenekart szerveznek. A fúvózenekarban a gyár több tisztviselője is közre fog működni, akik már legközelebb megkezdik a hangszereken való tanulást. A gyár vezetősége a zenekar élére karmestert is fog alkalmazni. A zenekar csakis a szövőgyár estélyein vagy más ünnepi alkalmakkor fog nyilvánosan szerepelni, Ajánlatos volna, ha karmesternek Lángó Józsefet alkalmaznák, aki mint volt katonai karmester e célra a legjobban megfelelne.”[16]

Azonban egyik zenekar sem tudott megalakulni és a hírek csak hírek maradtak.

Feltehetőleg a szövőgyár nem volt hajlandó megfizetni a karmestert, így Lángó József, aki jónevű cigányzenekarával már elég híres volt, saját útját járta. Kecskés Lajos személyénél nem tudni mi gátolta a zenekar elindulását, de tény, hogy egy évre rá kitört az első világháború, Kecskés Lajost pedig behívták katonának. Így jó ideig senki sem gondolkodott tűzoltózenekar alapításán.

A harmadik zenekar (1926-193?)

A tűzoltózenekar harmadik és utolsó időszaka 1926-ban kezdődött, amikor megjelent a felhívás egy fúvószenekar megszervezésére: „A pápai önkéntes tűzoltótestület a már régebben megszűnt fúvós zenekar újjászervezését határozta el. Felhívja mindazokat, akik ezen zenekarnak tagjai óhajtanak lenni, hogy ebbeli szándékukat a tűzoltó-őrtanyán június hó 19-ig jelentsék be, ahol is a további szükséges felvilágosításokat megkapják. Miheztartás végett közöljük, hogy a zenekarnak működő tűzoltó tagja nem lehet.”[17]

A megalapított zenekar karnagya – a zeneakadémiát végzett – Muzsik Jakab lett, aki 1926-ban tűnt fel a városban, mint nyugalmazott katonakarnagy, egy évvel később pedig a Bencés Gimnázium cserkészzenekarának is karnagya lett. Hogy a zenekar vezetésére ő maga jelentkezett vagy a tűzoltótestület figyelt fel rá, az ma már nem tudható, de a 25 év után újra felálló zenekar 27 fővel (többnyire gyári munkásokkal, iparosokkal) és Muzsik Jakabbal elkezdte a munkát.

„Hogy testületi életünkbe egy kis változást, szint öntsünk, előterjesztésünkre a választmány elhatározta a már 25 éve szünetelő tűzoltózenekar felélesztését. Ez természetesen csak úgy történhetett meg, hogy akadt egy lelkes férfiú, Muzsik Jakab, ki zenekar vezetésében töltötte egész életét és aki szívesen vállalkozott ezen zenekar megszervezésére.”[18]

A zenekar első, 1927. májusi térzenéjéről az újságok is beszámoltak: „A tűzoltótestület vasárnap délben azzal örvendeztette meg az ünneplő közönséget, hogy a Fő-téren térzenét adott. A hangversenyt rengeteg közönség hallgatta végig, s elismeréssel adózott a fiatal zenekar meglepő készültségének, amiben a főérdem természetesen derék vezetőjüké: Muzsik Jakab karmesteré”[19]

A zenekart említő utolsó fellelhető újságcikk az 1929. augusztus 20-i tűzoltónapi fellépésről ad hírt:

„Reggel 6 órakor a tűzoltózenekar zenés ébresztővel hívta fel az ünnepségre a város közönségének figyelmét, fél 9 órakor az őrtanya tágas udvarán tábori mise volt, amelyet Németh József plébános celebrált. A tűzoltózenekar Muzsik Jakab dirigálása mellett egyházi zeneszámokkal működött közre a misén, amelyen rengeteg sokan voltak jelen.”[20]

Nem tudni, mi volt az oka, hogy a zenekar beszüntette működését, de 1929 októberében Muzsik Jakab már egy szimfonikus zenekar szervezésébe fogott bele, ami 1930 áprilisára meg is alakult. A karnagy azonban már ezzel a zenekarral sem tudott foglalkozni, mert 1930 augusztusában elköltözött Pápáról. „Muzsik Jakab karmester eltávozik városunkból. Budapestre költözik. Távozása fájdalmas veszteség a pápaikra nézve. Nemcsak szimpatikus, szerénységében is határozott, vonzó egyéniségét nélkülözzük majd a jövőben, hanem zenei életünk egyik megalapozóját is elveszítjük benne. Ö volt a bencés cserkészzenekar, a volt tűzoltózenekar és az újonnan alakult szimfonikus zenekar megalapítója, egyszóval, a pápai zenei élet az ő lankadatlan munkásságának köszönheti, hogy oly sokat ígérő bimbóvá fejlődött. Kár, hogy nem várta meg a virágba fakadás szín- és illatdús dicsőségét. Távozásakor meleg kézszorítással mondunk neki Istenhozzádot.”[21]

A zenekar működése Muzsik Jakab távozása után stagnált, majd a 30-as évek közepe táján meg is szűnt. A zenészek hangszereit átadták az időközben megalakult Leventezenekarnak.

[1] Pápai Lapok • 1876.06.03., 98. old.

[2] Pápai Lapok: 1881.04.10., 65. old.

[3] Pápai Lapok • 1884.05.04., 75. oldal

[4] Pápai Lapok: 1885.02.01., 7. old.

[5] Pápai Lapok • 1885.05.10., 77. old.

[6] Tanács és Közgyűlési jegyzőkönyv (1885) 538. bejegyzés

[7] Pápai Lapok • 1885.09.27., 161. old.

[8] Pápai Lapok • 1900.07.15., 4. old.

[9] Pápai Lapok • 1900.07.29., 4. old.

[10] Helikon: a tubához hasonlatos nagyméretű, vállra vehető basszus rézfúvós hangszer

[11] Pápai Közlöny • 1901.04.28., 1-2. old.

[12] Pápai Lapok.• 1901.03.10., 5. old.

[13] Pápai Lapok • 1901.11.17., 6. old.

[14] Pápai Lapok • 1902.06.29., 6. old

[15] Pápai Lapok: 1913.06.08., 4. old.

[16] Pápai Lapok: 1906.09.16., 5. old.

[17] Pápai Hírlap • 1926.06.12., 2. old.

[18] Pápai Hírlap • 1927.12.03., 4. old.

[19] Pápai Hírlap: 1927.05.21., 2. old.

[20] Pápai Hírlap: 1929.08.24., 2. old.

[21] Pápa és Vidéke • 1930.08.10., 2. old.

Forrás: Horváth Adrián: Két évszázad fúvószenéje Pápán (Pápa, 2016 – ISBN: 978-963-12-4850-0)

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .