Horváth Adrián: A Pápai Magyar Fegyveres Polgárság Zenekara (1795-1848), avagy a magyar honvédsereg első katonazenekara

A kezdetek

01
Galántai gróf Esterházy Ferenc (1715-1785)

A Dunántúl jellegzetes barokk kisvárosát, Pápát az 1720-as években körülbelül 4000-en lakták[1]. Amíg a XVII. században a protestánsok adták a lakosság túlnyomó részét, addig a XVIII. századra – a gróf Esterházy család várospolitikája és az ellenreformáció nyomán – döntő változások következtek be. A letelepedési engedélyek kiadását, a polgárjog odaítélését, a céhekbe történő tagfelvételt a katolikus egyház megerősítésére használták fel. Így a betelepítéseknek és a természetes szaporodásnak is köszönhetően a város lélekszáma jelentősen növekedett. A betelepültek legnagyobb etnikai rétegét a németek alkották, nagyobb arányú betelepülésük az 1711 utáni két évtizedben kezdődött meg. A németek jogilag két csoportba tartoztak: egy részük (az iparosok és kereskedők többsége) polgárjogot szerzett, s a kiváltságos pápai polgárok sorába, másik részük a jobbágysághoz tartozott.

Feltételezhető, hogy a németek hozták magukkal a fúvós kultúrát, mivel az Esterházyaknak Pápa nem állandó lakhelye volt, így a birtoknak biztosan nem volt saját zenekara, mint Eszterházának (ma: Fertőd) vagy Kismartonnak (ma: Eisenstadt – Ausztria).

Ennek ellenére a fúvószene hamar népszerű lett és az egyházi liturgiák részesévé vált. A céhek tagjai az „úrnapi processiokon[2] kötelesek voltak „zászlójuk s illendő muzsikájuk lévén énekszóval”[3] részt venni. A pápai fúvószene első írásos emlékei is ilyen alkalmakról szólnak. 1757-ben Esterházy Ferenc egy betegápolással foglalkozó irgalmasrendet telepíttetett Pápára. Amikor megérkeztek a szerzetesek, a számukra szeptember 16-án rendezett körmenetről már mint zenés körmenetről szóltak az írások.[4] Kiss Sándor pápai káplán, a fenti sorokon kívül, külön említést tesz a templomi muzsikusokról: „Mint érdekes dolgot fel kell említenünk a templomi muzsikusokat. Régi intézmény volt, a plébániatemplomban teljesítettek szolgálatokat, amiért bizonyos fizetséget kaptak. Lehetséges, hogy a céhek intézményeiből fejlődött ki ezen szervezet, amennyiben egyik-másik céhnek kötelessége volt a körmeneteken saját zenekarával közreműködni. Annyi bizonyos, hogy voltak s a Szapolyai János-féle telekből kaptak földeket. Galgóczi Ferenc plébánossal 1763-ban Bakonybélbe is elmentek, s egy halotti szertartáson közreműködtek. 1825-ben hatan voltak, az uraságtól fejenként 2 mérős földet kaptak. Ez intézmény mikor szűnt meg, nem ismerjük, a[z 18]60-as években még szerepeltek.” [5]

A templomi együttes feltehetően a korban megszokott „harmónia” összeállítású lehetett. Feltételezhető ez egyrészt, mert a körmeneteken fúvós hangszereket használtak, és olvasható a pápai céhekkel való kapcsolat is, amiből tudható, hogy a céhek tagjai által létrehozott Magyar Fegyveres Polgárság Zenekara csak fúvós hangszerekből állt.

A Pápai Magyar Fegyveres Polgárság Zenekara (1795-1848)

Pápa privilegizált mezővárosként a XVIII. század végére belső és külső tanácsból álló önkormányzatot épített ki. A testület működését a lakosság elenyésző kisebbségét alkotó polgárok határozták meg. A polgárok kötelezettségei közé tartozott az egyenruha és a fegyver viselése. A fegyveres polgárok testületét katonai mintára szervezték meg két századdal (egy magyar és egy német), melyek feladata a közbiztonság fenntartása volt Pápán.

„1795-ben az r. k. plébániatemplom felszentelési ünnepségeinél említették mindkét rendbeli muzsikusokat, akik a magyar és a német polgárság részéről a parádét még kiemelkedőbbé tették. Ezért ők külön járandóságot kaptak éppen úgy, mint az a káplár, aki a magyar polgárságot gyakoroltatta.”[6]

A Dunántúli Református Egyházkerület Könyvtárának Kézirattárában megtalálható a pápai magyar fegyveres polgárság vegyes jegyzőkönyve (O.469 raktári szám). A jegyzőkönyv (amit 1814-től kezdtek el vezetni) visszamenőleg 1812-ben említi először a zenekart, miszerint 1812. március 24-én kezdték meg a gyakorlatozást. Első bejegyzések a fellépéseikről az 1812. év húsvétján, majd 1812. május 28-án, az úrnapján és az azt követő vasárnap találhatóak. Fellépéseikért a zenészek 6-6 icce (kb. 5 liter) bort kaptak fejenként.

A zenekar névsorát csak 1814-ből ismerhetjük meg, mivel a testület ekkor kötött szerződést a zenekar tagjaival, hogy azok hangszereiket maguknál tarthassák gyakorlás és mellékjövedelem szerzése céljából.

„Alul írottak, minekutána az érdemes forma ruhás magyar polgárság csinosítására, magunkat mindennemű muzsikát illető szolgálatokra, és kötelességekre fel szenteltük volna, továbbra is, hacsak különösen, és egyenként a frissességgel megáldottva lévén, és más szorosabb kötelesség vissza nem tart, mind annyiszor, valahányszor a kötelességre a fő tisztség által meg hívattatunk, mind annyiszor ki állani magunkat kötelezzük, jól tudván továbbra azt is, hogy az érdemes forma ruhás polgárságnak nemcsak iparkodása hanem summás költségével szereztettek a muzsikai szerek; azok pedig részint bővebbi tanulás, részint haszonkeresés végett kezünkre berótatott, hogy azok a maga qualitássába meg maradhassanak, és el ne vesszenek, ha általunk azokba kár tétetnék, és hasznavehetetlenekké tétetnének, mindazokat tulajdon költségeinken meg javíttatani, avagy inkább helyettük más újabb, és alkalmasabbakat a becsületes kompánia számára meg szerezni magunkat ezzel lekötjük, nevezetesen pedig:

  • Lenartits Istvánk. [maga kezével] új fagott egy
  • Péntek Károlyk. Egy fagott
  • Greger Istvánk. Egy rövid trombita, és egy posta síp
  • Vitze Imrek. Egy C. klarinét
  • Gréger Mátyásk. Egy C. klarinét
  • Schrantz Józsefk. Egy F. klarinét [későbbi hozzátoldás:] D. és C. klarinét
  • Lembergre János k. Egy valdhorn [vadászkürt]
  • István Péterk. Egy valdhorn
  • Puha József k. Egy hosszú trombita
  • Kertész Lipold k. Egy hosszú trombita [később a trombita helyére beírva: „Voltharn” [feltételezhető, hogy „valdhorn”] és B. klarinét
  • Frantz Ferenck. Egy B. klarinét [átjavítva: „Egy új C. klarinét”]
  • Klagl György k. [később Klag neve helyett: „Shattler András”] Egy öreg dob
  • Rozmarits József. Kis pergő dob
  • Schatler András x.k. [később Schatler neve helyett: „Horváth Sándornál”] Egy török csörgető
  • A’ Kapelmester úrnál, Kiss Joseffnél egy B. klarinét

Hogy a fent írt muzsikai szerekről a nevezett muzsikusok magokat lekötvén, és előttem azt részént a magok kezeikkel keresztelték, részt szerént azt megbélyegezték, ezzel meg ismére.

Pápán Septemb[er] 4-én 1814.

Orsolits m.k.

Priv[ilegizált] Pápa városának jegyzője,

és osztályos biztos.

[Utólagos feljegyzések átvett hangszerekről:]

  • Sándor Jósef két réz banda tányér
  • Johan Shule Paull [később a név elé írva: „kimúlt”] új rövid trombita
  • Satler Andrásnál nagydob”[7]
Az 1814-es szerződés a fegyveres polgárság zenekarának tagjaival
Az 1814-es szerződés a fegyveres polgárság zenekarának tagjaival

A jegyzőkönyvből jól látható, hogy ekkorra már a zenekart a kornak megfelelő katonazenekari összeállítás mintájára hozták létre. Az eleinte 14 tagú, majd később 16 fős zenekart 4 klarinétos, 2 fagottos, 2 „rövid” trombitás és egy „hosszú” trombitás (feltételezésem szerint harsonás, esetleg mély trombitás lehetett) 3 vadászkürtös és 4 ütős (kisdobos, nagydobos, cintányéros és egy csörgős) alkotta. A zenekar első „banda mestere”[8] Kiss József volt.

A zenekar az úrnapi körmeneteken, főispáni beiktatásokon, az Esterházyak és a polgárok temetésein is részt vett – ezeket az alkalmakat „bandériumi szolgálat”-nak nevezték. 1815-ben gróf Esterházy József édesapjának temetésén is jelen volt a zenekar, amiért 75 forintot kaptak a tagok. De más alkalmakkor is fizetett nekik a város, az 1815. december 31-i ún. kántor ülésen „musicus bér” címén az 1814-1815-ös évre 24 forintot fizettek ki a pénztárból.

A muzsikusok egyenruháját 1812-ben varratták, ami „sötétkék posztóból készült magyar nadrággal, csákójuk fekete volt”[9]

1818-ban a muzsikusoknak az új formaruha készíttetésére, majd 1821-ben az eszközök és a formaruhák fenntartására 300 forintot adott kölcsön a Tanács.

A feladatukhoz való hozzáállást mutatja az, hogy amikor 1841-ben három hangászt – akik a feltámadási körmeneten tervezett zeneszámok betanulásánál rendszeresen nem vettek részt – Horváth Ferenc, a hangászok parancsnoka bepanaszolt a Tanácsnál. „Külön kiemelték a zenedarabok megtanulását és az öszvehangzást”[10]

A tanács egy hangászati kart pártoló testületet kívánt felállítani 1841-ben. A részvényesek pénzzel támogatnák az intézetet és ezzel zeneiskolát alapítanak meg. Az egyesület elnöke Villáx Antal tanácsbeli lett és az alapítók 3 évre kötelezik magukat az együttműködésre.[11]

A polgárok hangászai először a Városháza hátsó részében, később az ún. Acháczi-féle házban lévő helyiségükben tárolták formaruháikat.

A zenekar „banda mesterei” – hiányos adatok szerint:

  • Kiss József strázsamester (1812-1813)
  • Kutasy Ferenc banda mester (1822)
  • Dikai Ferenc banda mester (1826-1827)
  • Szabó Ignác banda mester (1828-?)
  • Horváth Ferenc (1841)
  • Prokl Menyhárt (1848)

A Pápai Magyar Fegyveres Polgárság Zenekara 1848. május 26-ig állt fenn, amikor összevonták az akkor már Polgárőrségnek is nevezett szervezetet a Nemzetőrséggel. Így az 1848. május 12-i összeírás szerint a 19 fő zenész a Nemzetőrség egységeibe került át.

A Pápai Nemzetőrség Zenekara (1848-1849)

A pápai nemzetőrség hivatalosan 1848. március 26-án alakul meg, ekkor tartotta alakuló ülését a pápai kerületi választmány. Eleinte a nemzetőrség a fegyveres polgársággal karöltve végezte a dolgát, de a fegyveres polgárság mindig törekedett a függetlenségére, és ellenezte a két szervezetet összevonását.

A nemzetőrségnek – ellentétben a fegyveres polgársággal – ekkor csak tábori zenészei voltak. Május 26-27 között – a fegyveres polgárság tiltakozása ellenére – a két szervezetet összevonták, és a már egyesített nemzetőrség Pápán négy nemzetőr-kapitányságot hozott létre, amihez 6 tábori dobos és egy tábori zenekar is tartozott.

Az új zenekar ekkor már karnagyi (nem banda mester) posztját Prokl Menyhárt, a megszűnt fegyveres polgárság zenekarának karnagya látta el (ezt a karnagy erkölcsi bizonyítványából tudhattuk meg). Mindezt az 1849. április 28-i közgyűlésen tárgyalták.

„Mi, Pápa város’ polgármestere, főbírája és tanácsa, hivatalosan igazoljuk, hogy Prokl Menyhárt úr, előbb mint a fegyveres polgárság, később mint a nemzetőrség hangászainak karmestere, városunkban harmadfél évet töltvén el, ezen idő alatt tanúsított becsületes magaviselete, s a reá bízott egyének okszerű betanítása és jó rendbeni fenntartása által a közbizodalmat annyira megnyert, hogy őt, mint szakértő zenészt, különösen karmesteri minőségben, ezennel mindenkinek ajánlhatjuk.”[12]

A nemzetőr zenekar további sorsáról Pest-Buda katonazenéje 1848-ban című könyvében olvashatunk: “1848 nyarán nagy lendületet vett a honvéd zászlóaljak szervezéséhez szükséges legénység toborzása. Annak előrebocsátásával, hogy a honvéd szó csak a nyár végén vált általánossá, a Dunántúlon felállításra kerülő zászlóaljak közül a 7. számú Szombathelyen kezdte a toborzást. A különböző elhelyezési nehézségek miatt a hadügyminisztérium a zászlóaljait- sok nehézség árán – 1848. augusztus elején Pápára irányította, hogy itt kapja meg felszerelését és befejezhesse kiképzését is. (…)

Árvay Sándor 1848/49-i honvéd hadnagy visszaemlékezéseiben 1848. július haváról ezt irja: ,,… zászlóaljunk bandát is alakított 20 felfogadott zenészből, kik fúvó hangszerekkel lettek ellátva, karmesterük valami Kaczér [Illés] nevű pesti képzett zenész volt”.[13]

Az említett zászlóalj a 7. Honvéd Zászlóalj volt. Valószínű, hogy a Pápára érkezett csapat, a már Pápán létező Nemzetőr Zenekar tagjait szerződtette, hiszen az akkor pápai zenetanár is a Pápai Nemzetőrségnek írta első indulóját: “A szabadságharc zenei emlékei között szerepel egy pápai zongoratanító, Proszt János szerzeménye,_a ,Pápai Nemzetőrség első indulója. Tekintettel a „honvéd” és „önkéntes nemzetőr” fogalmának azonosságára, feltételezhető, hogy Proszt szerzeménye a 7. honvéd zászlóalj „bandája” számára készült.[14]

A fenti feltételezés inkább úgy lehet helytálló, hogy a pápai nemzetőr zenekar és a zászlóalj “bandája” ugyanaz a zenekar lehetett, hiszen Proszt János személyesen is ismerhette a zenészeket.

A 7. zászlóalj 1849. február elején Lipótvárban kapitulált és feloszlott. “Lehet, hogy a 7. zászlóalj zenekara a lefegyverzés után nem állt a császáriak szolgálatába, hanem „felfogadott” minőségében Komáromba került karmesterével együtt és itt a későbbi Vlll. Hadtest Zenekarának magvát alkotta. (…)

Nem tartom véletlennek a 7. zászlóalj ,,bandájának” felfogadását. A zászlóalj tisztikarába kinevezték századosi rangban Gedeon László nyugalmazott császári-királyi főhadnagyot. Gedeon, aki a szabadságharc alatt őrnagyi rangban és zászlóaljparancsnoki beosztásban szolgált, (…) mindig zenekart teremtett. Szinte bizonyosra vehető, hogy Kaczér „bandájának” felfogadásában jelentős része volt.”[15]

“Valószínű, hogy a pápai zászlóalj zenekara az első volt a honvédseregben”[16]

[1] Kiss István: A pápai plébánia története (Veszprém, 1908) Jankó László becslése

[2] Processzió: felvonulás, egyházi körmenet

[3] Kiss István: A pápai plébánia története, 73. old.

[4] Kiss István: A pápai plébánia története, 43-44. old.

[5] Kiss István: A pápai plébánia története, 115. old.

[6] Mithay Sándor: A pápai fegyveres polgárság – Veszprém megyei honismereti tanulmányok XII., 49. old.

[7] Acta Papensia V (2005) 1-2, Kisebb közlemények: Adalékok Pápa város zenetörténetéhez I. (A pápai magyar fegyveres polgárság zenekara 1814-ben), 206-207. old.

[8] Banda mester: a zenekar vezetője (általában nincs karmesteri, karnagyi végzettsége), később nevezik még ezreddobosnak, vagy tamburmajornak is.

[9] Pápai Lapok • 1902.01.26., 3. old.

[10] Mithay Sándor: A pápai fegyveres polgárság – Veszprém megyei honismereti tanulmányok XII., 49. old.

[11] Mithay Sándor: A pápai fegyveres polgárság – Veszprém megyei honismereti tanulmányok XII., 49. old.

[12] Források Pápa város 1848/49. évi történetéből, 276. old.

[13] Karch Pál: Pest-Buda katonazenéje 1848-ban, 39. old.

[14] Karch Pál: Pest-Buda katonazenéje 1848-ban, 39. old.

[15] Karch Pál: Pest-Buda katonazenéje 1848-ban, 39. old.

[16] Karch Pál: Pest-Buda katonazenéje 1848-ban, 39. old.

Forrás: Horváth Adrián: Két évszázad fúvószenéje Pápán (Pápa, 2016 – ISBN: 978-963-12-4850-0) és Karch Pál: Pest-Buda katonazenéje 1848-ban (Budapest, 1983)

 

Vélemény, hozzászólás?

error: Figyelmeztetés:
A tartalom másolás védelem alatt áll!