Gáty Zoltán: Erkel Ferencről (1910)

ÚJRAKÖZLÉS (A szöveg a pápai Jókai kör első házi estélyén hangzott el 1910. november 27-én. Az eredeti leirat megjelent: Kerpel Péter: A Gáty család története. Gyöngyszemek a magyar nyelvészet, zene és természettudomány múltjából. A Pápai Jókai Kör kiadványa 8. Pápa, 2000, 71-77. old.)

Jól esik jeleznem, hogy a pápai Jókai Kör az idei estélyeinek sorozatát egy kegyeletes ténnyel nyitja meg, mikor egy nagy embernek, egy kiváló magyar emlékének szenteli ezt az estét. De még nagyobb afölött való örömöm, hogy ezen kegyeletes ünnepélyen Pápa város előkelőségének ilyen fényes tábora jelent meg. Mert nem kevesebbet jelent ez, mint azt a vigasztaló és reményt keltő tényt, hogy nemzeti nagyjaink törekvése, küzdelme, önfeláldozása, s minden szenvedése nem kősziklára esett mag, hanem olyan, hogy a parlagon heverő talajt gazdagon megtermékenyítette. A szellemi élet mezeje bizony parlagon hevert századokon keresztül. Ha föl is tűnt itt-ott valamely bíztató fény, mostoha körülményei miatt nemzeti fejlődésünk minduntalan olyan akadályokba ütközött, melyeken áttörni sok fizikai és szellemi erőnek feláldozásával lehetett csak. De a Mindenhatónak atyai gondoskodása adott a küzdelemhez erőt, kitartást, úgy, hogy sok századoknak vérzivatarja után is „él magyar, áll Buda még!”

A tizenkilencedik század mintha egyszerre kárpótolni akart volna a sok, nagyon sok veszteségért, mely az előző századokban nemzetünket érte, mintha sok-sok századnak, hibánkon kívül való mulasztását akarta volna egyszerre helyrehozni; a szellemi nagyságoknak olyan bőségével ajándékozott meg bennünket, hogy csakhamar az európai kultúrállamok sorában emelkedtünk. A tudomány, irodalom héroszai mellé a művészeteknek olyan apostolai csatlakoztak, kik közül nem egy, messze az ország határain túl is, hírt, nevet, dicsőséget szerzett magának. Ezek közül egyről a legnagyobbak közül szól rövid megemlékezésem, aki bár szellemének szárnyaival az egész világot átrepülheti vala, hazájának szűk határain túl soha nem vágyott. Itt született, itt munkálódott áldásosan és itt hunyta le örökre szemeit. De bár porhüvelyét hideg hant takarja, szelleme itt van közöttünk, s élni fog, míg csak egy magyar lesz, ki naponként így fohászkodik az egek Urához: „Isten, áldd meg a magyart!”

1875-ben, mikor a magyar kir. orsz. zeneakadémia megnyílt, három név dominált főképpen a hazai zenészet terén: id. Ábrányi Kornél, az előkelő Eördögh családból származó művész, zeneszerző, író, az első magyar zenei szaklapnak, a Zenészeti Lapoknak megalapítója és 16 évig szerkesztője. Huber Károly, a varasdi tanítónak fia, kiváló hegedűművész, operai karnagy, tanár, sok szép férfi-karnak és több magyar operának szerzője. Erkel Ferenc, a magyar opera atyamestere. Ő róla lesz néhány szó, művészetét, költészetét és egyéniségét méltató. Mielőtt azonban Erkel Ferencről érdemlegesen szólnék, szükségesnek vélem az előbbi századok zenei állapotát röviden vázolni, különös tekintettel a magyarországi viszonyokra.

A magyarországi zeneéletet három főkorszakra lehet osztani. Az első a kereszténység felvételétől a 15-ik századig terjed. Ebben a zene hazánkban kizárólag az egyház szolgálatában állott. Világi nemzeties színezetet a vándor lantosok és hegedősök öntöttek az énekekbe. A második korszak a cigányzenészek megtelepedésével s a reformált vallás templomi énekei és szokásaival válik ki. A katholikus lithurgiális és antifonális zöngelmektől eltérően a Luther-elemek is belevegyültek. A harmadik korszakot a 18-ik század tetőzi be, hol a magyar világi zene is kezd már határozottabb formát ölteni. A zene három legkimagaslóbb alakja: Haydn, Mozart, Beethoven e század második felében bontja ki legjobban diadalmi zászlaját, mely előtt meghajolt az egész művelt világ. Haydn sok évig tartózkodott, Beethoven is több ízben megfordult Magyarországon, minek hatása nem egy zeneszerzeményükben elvitázhatatlanul jelentkezik. De a magyar zenét magát ez időben csak speciálitásnak tekintették még a magyar mágnás családok is. Kivételt képezett mégis a gróf Fay István családja, mely egyedüli méltánylója volt az idegenből származott Csermák Antal magyar zeneszerzeményeinek. Az Alföldön Lavotta János, Erdélyben az oda telepedett Ruzicska, túl a Dunán pedig a Svastics család élesztette a magyar zenét. De mindez nagyon kevés volt ahhoz, hogy a magyar zene szélesebb tért foglalhatott volna. Minden, amit tehetett, az volt, hogy lerakhatta alapját a zene fejleszthető anyagának.

Az első magyar műformának alapját azonban, mint minden más nemzetéét is a nagy német Bach Sebestyén „Suitejeiben” kell keresni, melyek kiinduló pontjait képezték az összes nemzetközi klasszikus zeneirodalomnak. A három kiváló lángelme: Lavotta, Csermák és Bihari azután egészen nemzeti irányba terelték és fejlesztették a zenének magyar jellegű motívumát, előkészítvén így a talajt arra, hogy a zeneirodalom virágos kertje a magyar dalmű, a magyar opera számára is termékeny talajt nyerjen. Így jöhetett létre a legnagyobb zenei műforma első magyar terméke, az első magyar opera. Címe: „Béla futása”. Szerzője Ruzicska József katona-karmester Kolozsvárott. Először adatott elő 1821-ben, azután több évtizeden keresztül folyton játszották, de a 60-as évek óta már nem került színre, pedig az akkori zenevilág egyhangú ítélete szerint ezen első magyar operai kísérlet távolról sem áll oly primitív színvonalon, hogy későbbi leszorulását a színpadról megérdemelte volna.

Ily előzmények után, s főleg az az erős hullámverés, mely az egész európai zenevilágot hatalmas mozgásba hozta, hazánk tespedt zenei életét is mintegy új életre keltette, úgy, hogy a kezdetleges népdal-formák együgyű keretein felül magasabb műformák után vágyakozott a magyar zenét kedvelő hazai közönség is. Különböző sikerű kísérletezés után végre megjelent az első számottevő magyar dalmű: „Bátory Mária”, zenéjét szerzette Erkel Ferenc, aki született 1810. nov. 7-én Békés-Gyulán, hol atyja a gróf Wenckheim-család urodalmi tisztje volt. A Hollandiából származott Erkel-család minden tagja nagy zenekedvelő és kiváló zeneművelő volt. Ferencben is már gyermekkorában erős zenei hajlam mutatkozott, úgy, hogy 12 éves korában már kitűnő orgonajátszó volt. Később Pozsonyba került középiskolára s a zongorajátékban annyira tökéletesítette magát, hogy nemsokára korának egyik elsőrangú zongoraművésze lett. Bár az exekutív művészet terén kiváló volt, mégis minket, hazai zenénket, mint színházi karnagy, s főkép mint magyar operaszerző vitt előbbre a tökéletesedés útján, megalkotván lángelméjével olyan kilenc magyar operát, melyhez foghatót, de csak hasonlót is magyar elme nem teremtett. Kilenc operája közül legismertebb a „Hunyady László”, meg a „Bánk bán”, melyek legkiválóbb alkotásai is. – A két említett opera azért legkiválóbb alkotása Erkel Ferencnek, mert leggazdagabban meg van rakva magyar nemzeti zene elemekkel, de oly fényes művészi kidolgozásban és oly tökéletes összeillesztésben, hogy az egész úgy hat a hallgatóra, mintha egyetlen fenséges dal volna az, mely megihlet, magas régiókba emel, tüzel, lelkesít és vigasztal. Erkelnek többi operái: „Báthory Mária”, „Dózsa György”, „Erzsébet”, „Szent István”, „Névtelen hősök” sem nélkülözik a nemzeti elemet, de az invenció bősége, meg a kidolgozás tökéletessége egyikben sem érte el azt a fokot, mint a „Hunyady László” és „Bánk-bán”-ban. „Sarolta” című víg operája inkább hajlik a kozmopolita, „Brankovics György” pedig a Wagner-teremtette új irányzat felé, holott is a dallamnak alárendelt szerep jutván, a művészien összekombinált harmóniákból fejleszti ki az eszmét, gondolatot kifejező zenei képleteket. Elsőnek kellett volna megemlítenem nemzeti imádságunkat, a „Himnuszt”, melynek 1847-ben közzétett kiadványa azt az érdekes jelenséget tünteti fel, hogy rajta három kiváló Ferenc név ragyog. Ugyanis a szöveget írta Kölcsey Ferenc, zenéjét Erkel Ferenc, a dedikáció pedig Deák Ferencnek szól. A Bartay András által kitűzött pályadíjat szakbírálat és közönség egyhangúlag Erkel „Himnuszának” ítélte oda nagy lelkesedéssel.

Erkel Ferenc zenei pályafutását Kolozsváron kezdte, hol a Nemzeti Színháznak már 1834-ben karmestere volt. Később a budai színház, innen a pesti Nemzeti Színháznál találjuk, ahonnan indult ki országot hódító diadalútjára. A Nemzeti Színházban akkor együtt volt a drámai és dalművészet. Erkel legelőször is a zenekart látta el kiváló művészekkel, kikkel azután olyan operai előadásokat rendezett, hogy különbet még a császárváros sem. Nem győzték dicsérni Erkelnek nagy rátermettségét, zenei tudását, meg azt a magas nívót, melyre az operaelőadásokat csakhamar emelte. Az egész zeneirodalomban járatos volt, a zene akkori nagy mestereivel állandó összeköttetésben. Megalapította, rendezte és vezényelte a filharmonikus hangversenyeket, melyek azóta a mai napig a fővárosi hangversenyek közt a legtartalmasabbak, legfényesebbek.

A zeneakadémia megnyitásakor a karnagyi széket az igazgatói állással cserélte fel; itt működött késő öregségéig, mígnem 89 éves korában bekövetkezett halála előtt pár évvel nyugalomba vonult. Erkel családos ember volt. Nejével, Adler Adéllal 1860-ig élt együtt, s volt kilenc gyermekük: Gyula, Elek, László, Ilka, Sándor, Mária, Lajos, István, Ferenc. Ez utóbbi kis korában elhalt. Gyula, Elek, László, Sándor mind a zenei pályán működtek, mint karmesterek.

Erkel Ferenc pályafutása a diadaloknak egész hosszú sorozata. Minden nyilvános szereplése újabb ünnepléssel végződött, mikor meg úgy átlag öt évi időközökben egy-egy újabb operája jelent meg, színre került, szinte lázba hozta az egész országot, örült, lelkesedett, tombolt, s a babérkoszorúknak egész halmazával árasztotta el.

Többféle kitüntetés is érte, királyi és társadalmi egyaránt. Legnagyobb kitüntetés azonban az a szobor, mit még életében emelt neki a hálás nemzet, s amely ma is a budapesti kir. opera főbejárata melletti egyik oldalt díszíti mindenképpen méltó társával: Liszt Ferenccel a másik oldalon. Hogy a sok elismerés, kitüntetés ellenkező hangulatot is váltott ki itt-ott, hogy a sok babérkoszorú mellett töviskoszorúk is jutottak osztályrészül, az természetesen következik Erkel igazi nagyságából, meg ősi magyar természetünkből. Még olyan kitűnő alkotása is, mint a „Hunyady László” című operája, alkalmul szolgált gáncsoskodásra, lekicsinylésre. Garay „Regélője” többek közt hibáztatja, hogy Hunyady László énekel. „Ez visszatetsző; tiltakozik ellene a nemzeti negéd. A franciát, az olaszt ne hozzák fel, az más, de a magyar komoly, nem dalos nemzet. Ez az a modern művészet, melynek csak az a célja, hogy természetellenes állásba tegye alakjait.”

Már ugyanakkor lehetett azonban más hangokat is olvasni Erkel költészetéről. A Honderű-ben P. Horváth László így kezdi nagyszabású tanulmányát, melyet nagyban és egészben ma is aláírhatunk: „Ha van a magyar zenének jövendője, ha zeneművészetben magyar iskoláról valaha szó lehet a polgárosodott népek között, úgy annak megállapítását nagyrészben „Hunyadi László” szerzőjének fogja köszönni nemzetünk! Erkel Ferenc zsenialitása megmutatta, miképp lehet európaivá emelni a csárdák gyönyörű melódiáit, ismeretleneket mindazok előtt, kik nem magyarok, sőt ismeretleneket még a magyarok előtt is, kik a népélettel soha semmi viszonyban nem állanak. Ő tette az első talpkövet ama szilárd talapzathoz, melybe épülend egykor a magyar zenedicsőség Walhallája.” Nagy Jókaink pedig ezt írta róla: „A fenségestől kezdve a népiesig, a méla ábrándozásáig mindent feltalálunk eszményítve, megnemesítve Erkel dalművében, ami a miénk!”

Erkel Ferenc egyéni tulajdonságairól érdekes és jellemző dolgok olvashatók dr. Fabó Bertalan által Erkel századik születési évére szerkesztett emlékkönyvben. A harmincas években történt Kolozsvárott, hogy Brassai Sámuel, a híres polihisztor az utcán menve egy ház ablakából zongorahangokat hallott, érdekelte a dolog, megállott s amint befejeződött a Beethoven, vagy Mendelssohn-féle darab, bekiáltott: „Brávó öcsém, akárki vagy, mesterül kezeled hangszeredet”. – A Himnusz keletkezéséről ezeket mondja: Bartay András 20-aranyos pályadíjára a pályázat határidejének utolsó napján beállít Erkel Ferenchez és kérdi: „No Fránci, pályáztál-e?” Erkel nemmel válaszolt, mire Bartay azt mondta: „Pedig pályáznod kell”. Erkel erre kijelentette, hogy ők Egressy Bénivel abban állapodtak meg, hogy a Himnusz-pályázaton nem vesznek részt. Erre Bartay azt felelte, hogy Egressy három művel is pályázott; de Erkel hajlíthatatlan maradt, csak annyit mondott: „Egressy csak tegye, őneki az ilyenben kedve telik”. Mikor Bartay látta beszédének eredménytelenségét, elővett egy árkus kóta-papirost, a zongorára helyezte, azután sarkon fordult, kiment, de az ajtót Erkelre zárta, s csak annyit kiáltott vissza: „Alászolgája!” Erkel elgondolkozott, olvasgatta a szöveget, lassanként mintegy bűvös álomkép vonult végig lelki szemei előtt az egész nemzet ezerével küzdelme. Bűnbánó, segítségért sóvárgó tömegek felvonulása, harangszó, orgonahang. Zongora mellé ült, s mintegy improvizálta a Himnusznak fenséges dallamát. Egy óra alatt teljesen elkészült vele, s a pályázaton tíz társa között nemcsak hasonlíthatatlanul kiemelkedett, de a közönség addig ismételtette, hogy utoljára már együtt énekelte nagy lelkesedéssel gyönyörű nemzeti imánkat.

Erkel csendes, nyugodt természetű ember volt, s íme ez a csendes ember a forradalmi és izzón hazafias témákat kedvelte és operáinak tárgyai nem is voltak Bécs előtt kedvesek. Az esküszegő király (Hunyadi Lászlóban), a zsarnok és gyűlölt német származású királyné (Bánk bán Gertrudja), a németeket folyton verő magyar király („Sarolta”), a parasztlázadás („Dózsa György”), a magyar szabadságharc („Névtelen hősök”) mind-mind útját állották annak, hogy operái Bécsben illő módon színre kerüljenek és a bécsi kapun keresztül utat törjenek Németországba és Nyugat-Európába.

Magyar szív, magyar lélek, puritán egyszerűség, egyenes, nemes jellem, magas művészi inspiráció, mély érzés, alapos tudás, ezek voltak Erkelnek, a kiváló művésznek, a magyar zeneirodalom legnagyobb mesterének tulajdonságai, melyek őt minden idők egyik legnagyobb alakjának kvalifikálják.

Emlékét megőrizni, kegyelettel ápolni, s amikor csak alkalom adódik: megünnepelni, nemcsak illő dolog, hanem hazafias kötelesség is. Isten áldd meg a magyart sok olyan nagy szellemmel, mint Erkel Ferenc volt!

Gáty Zoltán (1856-1928)

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .