Horváth Adrián: Gáty Zoltán

Gyermekévek

Gáty* Zoltán pápai zeneszerző-zenetanár a kétszáz évvel ezelőtt még hazánk keleti felében élt Gáty család sámsoni ágának a leszármazottja. Gáty Zoltánnak dédnagyapja volt I. Gáti István, nagyapja volt II. Gáty István, akinek fia, Lajos lett az ő édesapja. Felesége egy adászteveli lelkész és esperes leánya volt, akit Vincze Teréziának hívtak. Ajkára költöztek, ahol a család birtokain gazdálkodtak. Pihenésként, családjuk és barátaik szórakoztatására zenéléssel is foglalkoztak. Ajkán születtek meg gyermekeik: Lenke (aki Pais Géza pápai adóhivatali pénztáros felesége lett később), Zoltán és Ödön (aki mint a budapesti központi statisztikai hivatal tisztviselője halt meg).[1]

Tanulmányok

Elemi Iskola, Ajka

„Elemi iskolai tanulmányait Ajkán végezte. Már ekkor foglalkozott zenével, valószínű családi hagyományképpen, bár testvérei nem mutattak semmilyen készséget zenei tanulmányok folytatására. Zoltán hegedülni tanult. Erre utal beceneve is, mivel iskolatársai, kik gyakran kutattak zsebeiben tízórainak hozott gyümölcs- és süteménydarabkák után elnevezték „Szilva-Gyantárnak”, hiszen mindig bujkált nála néhány szem asztalt szilva csemegének, és gyanta, a hegedű vonójának használhatóvá tételére. Az nem derült ki ezidáig, hogy ki tanította elemista korában hegedülni. Nem lehetetlen, hogy az édesapja, Gáty Lajos.”[2]

Református Teológiai Akadémia és Gimnázium Középtanodája, Pápa (1866-1872)

Az elemi iskola négy éve után 1866-ban (tízévesen) szinte egyenes út vezetett a Református Teológiai Akadémia és Gimnázium Középtanodájába, amely intézménynek nagyapja, Gáty István uradalmi mérnök is volt kollégiumi iskolai felügyelője, („oskolai inspectora”) és ahova édesapja is felvételt nyert 1834-ben.

Gáty Zoltán jeles tanuló volt, de szülei melléfogadták Barthalos Móric papnövendéket instruktorként, hogy legyen egy komolyabb ifjú mellette, aki helyettesíti a szülői szeretetet.[3]

Református Teológiai Akadémia és Gimnázium Bölcsészeti Szak, Pápa (1872-1874)

Az utolsó két évét a gimnáziumban bölcsészeti szakon folytatta, mert akkor még úgy gondolta, hogy filozófiát fog tanulni a Királyi Magyar Tudományegyetemen.

Budapesti tanulmányok

Gáty Zoltán nekrológjában az alábbiakat olvashatjuk:

„Középiskolai tanulmányait az ősi pápai kollégiumban végezte, s innen ment a fővárosba eredetileg azzal a szándékkal, hogy a filozófiát végezze. Be is iratkozott az egyetemre, de művészi hajlama, mely zsenge gyermekkorától megnyilatkozott, ellenállhatatlanul vonzotta őt a művészi pályára. A Liszt Ferenc által csak nemrég alapított Zeneakadémia akkor kezdte meg nálunk a magasabb zene művelését. Erkel Ferenc, a magyar dalmű mestere állott az intézmény élén, s neki lett Gáty Zoltán nem utolsó tanítványa, s a zeneelmélet, összhangzattan, hangszerelés, zeneszerzéstan legalaposabb tanulmányozása után megszerezte a ma is aránylag ritka legmagasabb képesítést, a zeneakadémiai tanári oklevelet. Gyakorlatilag ugyanezen idő alatt olyan kiváló hegedűművésszé lett, aki — ha valaha is tudta volna magát jól adminisztrálni — messze földre terjedő hírt és vagyont szerezhetett volna.”[4]

A fellelhető dokumentumok szerint 1874-ben került Pestre, és 1876-ban még bölcsészhallgató volt, sőt a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapok 41. számában (1876.10.08. – a Budapesti Református Theologiai Tanintézetben lévő egyletek felsorolásában) olvasható, hogy ekkor már „zeneakadémiai tag” is.

Az 1876/77 tanévből egy fennmaradt bejegyzésből viszont az derül ki, hogy már segéd- vagy melléktanárként dolgozott a Budapesti Református Teológiai Tanintézetben. „Ennek emléke volt az az arany pecsétgyűrű, amellyel búcsúztatásakor megajándékozták tanítványai.”[5]

Feltételezhető, hogy 1877-ig még biztosan bölcsészeti tanulmányokat folytatott (ezért vállalhatott segédtanári állást), de már az is biztos, hogy párhuzamosan elkezdte zenei tanulmányait.

A családi legendárium úgy tudta (Kerpel Péter: A Gáty család története), hogy a hegedűn mestere Huber Károly, Hubay Jenő hegedűművész édesapja volt, és vezetése mellett vált kiváló technikájú hegedűssé, és hegedűtanárrá.

Nem valószínű, hogy akadémiai évei után (1880-1884) tanult volna hegedűt a Zeneakadémián, ahhoz már túl öreg volt és a hegedűoktatás is csak az 1884/85-ös tanévben indult meg az intézményben. A Zeneakadémia első hegedűtanára valóban Huber Károly volt, viszont csak egy tanévet tanított, mivel sajnálatos módon 1885-ben elhunyt és utána fia, Hubay Jenő vette át a hegedűoktatást.

Az 1876 évi „zeneakadémia” kifejezés feltehetően a “Budai Zeneakadémiára” utal, amely nevével ellentétben közép- és alsófokú iskola volt. Sajnos ebből az iskolából nem maradtak fenn olyan dokumentumok, amik megerősíthetnék azt az állítást, hogy Gáty Zoltán növendéke volt az intézménynek, viszont a Nemzeti Zenede 1879/80-as és az 1880/81-es évkönyveiben fellelhető Gáty Zoltán neve, mint ezt megtudtam Somogyi Klárától a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenetörténeti Kutató Könyvtárának csoportvezető könyvtárosától (ezúton is köszönöm a sok információt, amivel segítette a kutatásaimat!).

A fellelhető adatok:

  • 1879/80. évk. 50. oldal: Ötödik hegedű osztály. Tanár Huber Károly. Ezt követi a növendékek (8 fő) felsorolása, majd mint “elmaradt” szerepel Gáty Zoltán neve.
  • 1880/81. évk. 70. oldal. Hatodik hegedűosztály. Tanár: Huber Károly. Az 5 felsorolt növendéket követően “elmaradt” címen: Gáti Zoltán.

Valószínűsíthető, hogy a 18 éves ifjú 1874-ben Budapestre kerülve a következő évben bölcsész tanulmányai mellett elkezdte a hegedű szakot a Budai Zeneakadémián, de azt katonai szolgálata miatt 1877-79 között megszakíthatta. Katonáskodása után Az 5. és 6. osztályt a Nemzeti Zenedében járta. A papírok szerint kimaradt, de ez az utolsó évben már nem is meglepő, hiszen 1880-ban elkezdte zeneakadémiai tanulmányait. Elképzelhető, hogy Nikolits Sándor fedezi fel az ifjú tehetséget a Nemzeti Zenedében, aki ekkor a Nemzeti Zenede fuvolatanára, de tanít az országos zeneakadémián is zeneszerzést. Az is lehetséges, hogy döntésében hatással volt rá egykori pápai iskolatársa, a később híressé vált operett szerző Hegyi Béla, aki ekkor már a Zeneakadémia növendéke volt

A Zeneakadémia könyvtárában megtalálható évkönyvekből kiderül, hogy Gáty Zoltán az 1880/81-es tanévtől az 1883/84-es tanévig folyamatosan járt a Zeneakadémia zeneszerzés főtanszakára, Nikolits Sándor növendékeként; sőt a szakot kiváló eredménnyel végezte el. A két utolsó évről évkönyvi és anyakönyvi adatok is vannak. Bizonyítvány másolat nem található az iratok között, mivel tandíjmentesként írásbeli kérvényben kellett volna kérnie azt. Abban az időben nem adtak diplomát, hanem egyrészt bizonyítvánnyal igazolták egy adott tanév elvégzését, másrészt oklevéllel igazolták, hogy az illető végigjárta egy adott kurzus minden osztályát. A 15 krajcáros bélyeggel ellátott hivatalos irat a bizonyítvány, ami igazolja az iskola elvégzését.

Gáty Zoltán 1884. Január 30-án kelt Zeneakadémiai diplomájának másolata
Gáty Zoltán 1884. Január 30-án kelt Zeneakadémiai diplomájának másolata

A dokumentumokból az is kiderül, hogy nem Erkel Ferenc tanítványa volt, hiszen Az akkori Zeneakadémia két nagy zenetanára, Liszt Ferenc és Erkel is főtárgyként „felsőbb zongoraművészet” tantárgyat tanítottak. A zongora főtanszak mellett a zeneszerzés főtanszakon négyen tanítottak: Nikolits Sándor, Koessler János, Ábrányi Kornél és Erkel Gyula (Erkel Ferenc fia), akik felosztották maguk között a munkát és mindannyian tanították a zeneelmélet, összhangzattan, hangszerelés, zeneszerzéstan tárgyakat. Gáty Zoltán zeneszerzés főszakosként Nikolits Sándor diákja volt, bizonyítványaiból kiderül, hogy a harmadik és negyedik évben az alábbi tárgyakat sajátította el, igen magas színvonalon: zongora és karének (Koessler János), zenetörténetet, zeneesztétika és magyar zenészet (Ábrányi Kornél).

Az idős mester is oktathatta, hiszen Erkel Ferenc is tanított a zongorán kívül zeneesztétikát és magyar zenét is, sőt aláírása bizonyítja Gáty Zoltán diplomaművén (Magyar nyitány), hogy ellenőrizte, átnézte a beadott diplomamunkákat.

A zeneszerzés szakon természetesen számos darabot kellett írnia Gáty Zoltánnak. Ilyen volt az 1884. március 16-án a Zeneakadémia III. osztályának kórusa által előadott Magyar dalok című kórusmű, ami három népies műdalból állt:

  • Álmaimban
  • Húzd rá cigány!
  • Amott egy agg cserfa zöldel

Az utolsó évben íródik (1884) zenekari művei közül a legelső, és egyúttal az egyetlen teljes zenekarra kidolgozott mű, a Magyar nyitány. Címlapján – ahogy már említettem – Erkel Ferenc sajátkezű aláírása is megtalálható, ugyanis a művet átnézte és „elfogadta kis kurtítással”.

Kerpel Péter A Gáty család története c. könyvében az olvasható, hogy „a fent említett művet 1884-ben Budapesten a Vigadóban adta elő a Zeneakadémia zenekara Erkel Gyula vezényletével. Az volt akkor a szokás, hogy a sikeres, az akadémiai tanárok által kiemelkedőnek minősített vizsgaszerzeményeket elő is adták a kiváló eredménnyel vizsgázók jutalmaként”

A zeneakadémia évkönyvében is megtalálható ugyanerről az eseményről egy bejegyzés. A következő oldalon látható borítón olvasható „érkezett 1884. június 4-én”, és a következő oldalon található iskolai bejegyzés 1884. június 29-i dátumából következtethető, hogy az említett vizsgadarab ekkor hangozhatott el, bár nem a Zeneakadémia zenekara, hanem – ahogy a lap alján látható jegyzetből kiderül – a Nemzeti Színház zenekara által.

A művet vezényelhette Erkel Gyula, aki ekkor a zeneakadémiai tanárkodása mellett a Nemzeti Színház zenekarának harmad-karmestere volt. És elhangozhatott a Vigadóban, ami ezidőtájt az egyik legrangosabb koncert helyszín volt, és a Nemzeti Filharmónia székhelye.

Gáty Zoltán I. Magyar Nyitányának Erkel Ferenc aláírásával és „némi kurtítással elfogadtam” megjegyzéssel ellátott partitúrája
Gáty Zoltán I. Magyar Nyitányának Erkel Ferenc aláírásával és „némi kurtítással elfogadtam” megjegyzéssel ellátott partitúrája

Gáty Zoltán a Boszniai okkupációban

Gáti Zoltán katonáskodásáról nem sok tényszerű adat maradt fenn az utókor számára. A Dunántúli Református Lapban megjelent, Sarudy György által írt nekrológban olvashatunk Gátynak a „boszniai occupatióban” eltöltött katonaéveiről, amiből kiderül, hol és mikor tölthette katonáskodását. Az 1876/77 évben még segédtanár, az 1879/80 években pedig zenedei tanuló, így feltételezhető, hogy a két időpont között (1877 és 1879 között) kellett katonának lennie, ami két év volt akkor és szerencsétlenségére a boszniai okkupáció kezdete (1878.07.29.) is beleesett.

„Derűsen emlékezett Gáty Zoltán katonakoráról; részt vett t. i. mindvégig a boszniai occupatióban s ő is be volt osztva a fölkelő vezér, Hadsi Lajos” (Hadzsi Lója, azaz Hadzsi Háfiz Szálih Efendi Lojó bosnyák népvezér – a szerk.) „elfogatása után abba a csoportba, amelyik őt bírói elé kísérte. Mint nehéz testű ember, el-elmaradt csapatától, de mindig utána nyomult, egyedül is, az ellenséges földön a törzsének. Útközben tejet, gyümölcsöt kért, vagy vett a bosnyákoktól — és nem ejtették foglyul, tudott velük bánni. A saját csapatja tisztjei azonban méltatlanul bántak vele; valami hosszabb marsch után, kantinba, vagy falusi kocsmába telepedtek a tiszt urak. Gáty utolérvén törzsét, szintén ide tért be; más üdülő nem volt s letelepedvén, kényelembe helyezkedett. A tiszt urak előbb küldönccel, azután személyesen is arra szólították fel, hagyja el a helyiséget; ez nem neki való. Ő pedig minden izgalom nélkül válaszolta, hogy nem távozik, magyarán megtagadta az engedelmességet. Lehetett volna e kis kázusból letartóztatás, talán fejbelövés, — háború volt; de Gáty a tiszt urak nyelvén is tudott szólani s mikor megkérdezték, mi okon tagadja meg parancsuk teljesítését, kirukkolt, hogy azért, mert most ilyen deranzsirt modorban látják, ő nem közönséges bundás, hanem tanár-ember, még pedig zenetanár. És aztán szerszám került valahonnan és Gáty muzsikált a tiszt uraknak s most már ők keresték a kedvét.

Büszke volt mindig Gáty a boszniai eseményeire; a pár év előtt elhunyt Szupics Gyula járásbírósági úrnak, különben jogvégzett úr, a Zrínyiek vérrokona — és Kacziány Géza, a most is élő temperamentumos író, volt tanár, lelkész s nyugalmazott min. tanácsos voltak Gáty Zoltán bajtársai a boszniai hadjáratban.”[6]

A budapesti zenetanár és hegedűművész

A fiatal zenetanár belevetette magát Magyarország zenei életébe. Diplomája után (1884) egy hónappal már barátjával, iskolatársával Késmárky Árpáddal Nagykanizsán koncertezett. Az ekkor 28 éves Gáty Zoltán a koncertezés mellett biztos főállást is talált magának.

A kilencvenes évek millennium körüli kulturális pezsgése, és a Zeneakadémia megalapítását követő termékeny művészeti közeg hat új zeneiskola alapítását eredményezte. A zeneiskolák közül négyet volt akadémisták alapítottak. Ő sem maradhatott ki a sorból.

A Pápai Hírlap 1928. 07. 21-i, 29. számában megjelent nekrológjában így írnak ezekről az évekről: „Barátja, az ismert nevű Késmárky Árpád társaságában 1884-ben megalapították a ma is fennálló Magyar Zeneiskolát, s hat évet töltött ennek szolgálatában”.

A korabeli leírások nem pontosak. A fent említett Magyar Zeneiskolát egyes források szerint Major Jakab Gyula, Nikolts Sándor és Káldy Gyula 1886-ban, más források szerint 1889-ben alapította.

1888-1889 címjegyzékből az látható, hogy a “Jótékonycélú Zeneegyesület” zeneiskolájának (Budapest, V. ker., Váczi körút 16.) az igazgatója Gáty Zoltán. Az 1890-es címjegyzékben a dal- és zeneegyletek között több adatot találhatunk a Zeneegyesületről, ami érdekes adalékkal szolgál.

Elnök: Nikolits Sándor. Alelnökök: Káldy Gyula. Dömötör Géza. Titkár: Weszely Ödön. Pénztárnok: id. Herdy József. Ellenőr: Kozma Dénes. Gondnok: Kritsa Lukács. Zeneiskolai igazgató: Gáty Zoltán

Ha ezeket az adatokat összevetjük a Magyar Zeneiskoláról ismert adatokkal, akkor feltételezhetjük, hogy ez egy és ugyanaz az iskola, a Jótékonycélú Zeneegyesület zeneiskolája. Talán csak a „Magyar Zeneiskola” megnevezés köthető az 1889. évhez, ugyanis csak ekkortól található adat ezen a néven. Ennek az iskolának volt igazgatója Gáty Zoltán, akit 1990-ben Major Jakab Gyula váltott fel az igazgatói székben.

Gáty Zoltán az iskola megalapítása előtt is zenetanárként dolgozott, amiről biztos adat található a budapesti címjegyzékben, de az nem derül ki, melyik iskolában.

Ezek szerint úgy pontosíthatjuk a nekrológból kiolvasható információkat, hogy Gáty Zoltán 1884-től zenetanárként dolgozott egy zeneiskolában, de 1888-tól már biztosan a Jótékonycélú Zeneegyesület Zeneiskolájának tanára és igazgatója 1890-ig, ami később, mint „Magyar Zeneiskola” vált ismertté.

Feltételezhető, hogy az alapításában is részt vállalhatott, hiszen volt tanára Nikolits Sándor alapította, aki bizton számíthatott a kiváló tanuló szakmai felkészültségére. Bizonyosan ennek volt köszönhető az is, hogy a tanár diákját tette meg iskolaigazgatónak.

De miért volt fontos a Magyar Zeneiskola létrehozása?

Az 1880-as években erősödtek fel a magyarosító törekvések. Liszt Ferenc haláláig (1886. július 31.) a magyarul tudás – nem tudás kérdését nem nagyon volt illő feszegetni, hiszen Liszt egy szót sem beszélt magyarul. A nyolcvanas évek végén még a Zeneakadémián is három tanár volt, aki egyáltalán nem beszélte a magyar nyelvet, köztük Gáty Zoltán egyik tanára is, a német Koessler János (Hans Koessler). Az 1889. évi állami költségvetés tárgyalásakor a Zeneakadémiát is mint a „germanizátió melegágyát” bírálták, és kötelezték a három tanárt, hogy két év alatt olyan szinten tanuljanak meg magyarul, hogy tanítani tudjanak ezen a nyelven.

Gáty Zoltánék fontosnak tartották, hogy mind nyelvezetében, mind zenéjében magyar zeneiskolát hozzanak létre. Iskolájukban előadásokat, koncerteket szerveztek, hogy megismertethessék a szélesebb közönséggel is a magyar zene történetét.

A pápai tanár

Az 1890-es év nagy fordulatot hozott a Gáty család életében. A nyár folyamán megkeresték a Pápai Tanítóképző Intézetből, hogy a betegeskedő Csekő Gusztáv helyett vállalja el az énektanári állást. A dunántúli ev. reform. egyházkerület 1890. augusztus 18-i Székesfehérvári közgyűlésén jelentik be a tanárcserét:

Ezután a főiskolai igazgatótanácsnak a két előző napon hozott határozatai alapján a főiskolának sok részben rendkívüli fontosságú ügyei vétettek tárgyalás alá. (…) Az énektanítás, Csekő Gusztáv súlyos betegsége miatt, szintén egyelőre ideiglenesen. Gáti Zoltánra bízatik.”[7]

„Személye több okból is felmerülhetett e fórumon. Egyrészt pesti tanárkodása idején tanított az ottani Református Teológián is. (…) Másrészt a fővárosban neve, mint virtuóz hegedűsnek, szervezőnek és alkotónak rendkívül jól csengett.”[8]

Az ügy érdekessége, hogy ugyanezen a közgyűlésen augusztus 22-én a pápai tanítóképző intézetét megszüntették.[9] A tanítóképző tanárainak vagy végkielégítéssel felmondtak, vagy más beosztást kaptak az iskolafenntartótól.

„Súlyos döntés elé került Gáty Zoltán. Elvesztette azt az állását, amit voltaképpen még el sem foglalt, de amely miatt már otthagyta a budapesti állását. Rázuhant a szívére a Pápán maradás és az egyház szolgálatába állás súlyos problémája. Az egyházi vezetők kérlelték, marasztalták, ugyanis tudták, hogy benne egy kiváló képzettségű zenészt kapnak meg tanárnak. Biztatták, hogy majd nem felejtik el, hogy milyen csalódást okoztak neki a tanítóképzés beszüntetésével. Ígérték, hogy majd kárpótolják veszteségeiért. Felajánlották, hogy amennyiben tanítani fogja az éneket és a zenét a gimnázium 6 osztályában és a teológia 4 évfolyamán, akkor használhatja a „főiskolai ének- és zenetanár” díszes címet.”[10]

A gimnáziumi ének- és zenetanár

Csekő Gusztávot nyugdíjazták 1890-ben, Gáty Zoltánt pedig felvették a Református Kollégium Főgimnáziumába énektanárnak, de mellette megbízták a teológiai zenekar és énekkar vezetésével is.

1991-ben kapta meg végleges kinevezését: „Gáty Zoltán okleveles zenetanár, hivatkozással a múlt évi e. kerületi közgyűlés j könyve 116. p. a. hely. ének- és zenetanárrá lett kineveztetésére s Csekő Gusztáv ének és zenetanárnak azóta történt elhalálozására, azért folyamodik, hogy tekintettel helyettesi minőségében tett egy évi szolgálata alatt tanúsított képességére, állásában kegyeskedjék őt a ft. e. kerületi közgyűlés megerősíteni, úgyszintén a rendes tanári illetményt is részére kiutalni.

Ezzel kapcsolatban olvastatott a főisk. igazg. tanácsának 1891. szept. 14-én tartott ülése jegyzőkönyvének 4. pontja, mely szerint fönt nevezett tanár úrnak rendes ének- és zenetanárrá kinevezését, — illetve megerősítését ajánlja 800 frt évi fizetés mellett s azon feltétellel, hogy a tanári nyugdíjintézetnek tanári fizetése arányában kötelezett tagja legyen, azonban nyugdíj-jogosultsága csak f. évi okt. 1-vel kezdődjék, s kötelessége legyen a főgymnasiumban a konventi tanterv értelmében tanítani az éneket a IV alsó osztályban, heti 2-2 órában, a IV felső osztályban heti 1-1 órában, összesen 12 órán át; köteles továbbá a főiskolai énekkart heti 4 órában tanítani s nyilvános működései alkalmával vezetni, az ifjúsági istentiszteleteken is az éneket vezetni, akadályoztatása esetén vezetőről gondoskodni; köteles legyen a zenetanulásra önként jelentkezőket heti tíz órában oktatni s esetleg az alakulandó s megalakult ifjúsági zenekart vezényelni heti 3 órán át.

A főisk. ig. tanács által tett előterjesztés értelmében Gáty Zoltán úr főiskolai ének- és zenetanárrá véglegesen megválasztatik, – illetve állásában megerősíttetik.”[11]

Anyagi megbecsülés?

Gáty Zoltán 1890-ben évi 800 forintért kezd el tanítani, ami az iskolai tanárok fizetéséhez képest is nagyon alacsony volt. A többi tanár éves fizetése 1891-ben 1.050 és 1.500 forint között mozgott.[12]

Próbálta felvetetni magát a rendes tanárok körébe és a fizetését felemeltetni, de mindig akadályokba ütközött. A következő 1896. évi határozatból láthatjuk, milyen mostoha helyzetben volt egy ének-zene tanár Magyarországon: „Gáthy Zoltán azonban, — miután az ének és zene a középiskolákban nem kötelezett tantárgy, — ének- és zenetanári minőségben eltöltött működése rendes tanári szolgálatnak tekinthető nem levén, a nyugdíjintézetbe föl nem vehető.” [13]

Az iskola megpróbálja kompenzálni a neves tanárt, de erre három évet kell várnia. „A gazdasági tanács javaslata az igazgatótanács pártoló véleményezése alapján elfogadtatván, határozatilag kimondja a ker. közgyűlés, hogy a rendes tanárok fizetési sorozatába felvétetésre vonatkozó kérelmet az állammal kötött szerződésnél fogva nem teljesítheti. Tekintettel azonban folyamodónak a tanítás terén szerzett érdemeire, fizetését személyes pótlék címén 300 frttal emeli, mely összegből 200 frtot a főiskolai, 100 frtot a nő-növeldei pénztár fog fizetni. Köteles azonban ezért a nő-növeldében az egyházi énekeket heti 2 órán át a növendékekkel gyakoroltatni. A fizetés a folyó év szept. 1-től kezdve tétetik folyóvá.”[14]

Gáty Zoltánnak fizetésének kompenzációjaképpen 1899-től a Református Nőnevelő Intézetben egyházi éneket kellett tanítania, de így fizetése már elérte az 1.100 forintot.

1900: új évszázad, új pénz régi problémák. A neves zenetanár fizetése most már koronában számolandó. 1906-ra még mindig csak 2.800 korona, ami csak a pótlékokkal közelíti meg a rendes tanárok 3.200 koronás évi fizetését, és ez nem is változik, annak ellenére sem, hogy többször is kérte ennek rendezését.

  1. 14. kép: Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1906. szeptember, 122. old.

Kulturális fejlődés a gimnáziumban és a teológián

Gáty Zoltán az első évétől kezdve (1890) az elméleti és gyakorlati énektant tanította az I — VI. osztályokban, oktatta ezen kívül a főiskolai nagy énekkart, az ifjúsági zenekart, és a zenei tanfolyam növendékeit, heti 20 órában.[15] Ez a zenei tanfolyam egy teljes, minden hangszerre kiterjedő oktatás volt, lehetőséget adván ily módon a tanulóknak a választott hangszerek elsajátítására.

1890-ben az ifjúsági zenekar még csak 7 főből állt:

  • hegedű: Steiner Kornél, Spitzer Arthur, Piatsek István;
  • hegedű: Laczó Jenő, Perczel Mór, Vermes Lajos;
  • nagybőgő: Maller Kálmán.

A zenekar heti 3 órában tanult táncdarabokat (polkák, mazurkák. keringő. népdalok és csárdások), továbbá indulókat és kisebb operarészleteket.[16]

Az átvett főiskolai énekkar jóval nagyobb számú volt. Az 1990/91 évfolyam énekkaros növendékei:

  • tenor I.: Győri János, Balla Dezső, Szekeres Mihály, Nemes Kálmán, Bíró László, Molnár Imre, Kovács Imre, Ajkay Ferencz, Kis Ödön, Maller Kálmán, Balla Kálmán.
  • tenor II: László Zsigmond, Osvald Kálmán, Szalay István, Kirvács László, Vörös János, Czike Imre, Gyalókay Sándor, Pápai József, Sebestyén Tivadar, Ráczkevi Béla, Karika Jenő, Lampérth Géza.
  • basszus I.: Czike Pál, Nagy István, Katafay Zoltán, Kovács Kálmán, Báthory József, Nagy László, Rácz Elemér, Rácz Géza, Perczel László, Hodossy István.
  • basszus II: Borsos István, Sebestyén Ferencz, Páli Lajos, Ajkay Zoltán, Barthalos Mór, Györfy Zoltán, Korpády Zoltán, Balogh Dénes, Szentmihályi László, Parragh Lajos, Nagy Sándor, Veres István, Kayos István.

Az énekkar heti 3 órában próbált.[17]

Ezért első feladata a zenekar felduzzasztása volt az iskola keretein belül, a zenei tanfolyamon elkezdte a hegedű tanítását heti 3 órában. Az akkor elérhető legjobb tankönyvekből tanított, mint pl. Huber Károly: Hegedű-iskola I. II.; Böhmer: Gyakorlatok (75 Intonations-Üebungen); Kayser I. II. füzet, és természetesen saját darabokat is írt a tanulóknak: Gáty Z. Magyar népdalok két hegedűre.

1891-ben tanfolyama 30 tanulóból állt:

  • Kezdők: Lázár Andor, Steiner Hugó, Burján Albert, Hirschler Lipót, Könczöl Bálint, Mayer Lajos, Sulyok István, Kemény István, Koritschoner Vilmos, Riedl Károly, Tóth Jenő, Dénes Gyula, Dombi Imre, Kilel Miklós, Hammer Jenő, Balla Ferencz, Barcza Dezső, Hodossy Lajos, Izsó Gábor, Raspotnik László, Szűcs József, Bácz Elemér
  • Haladók: Kosztolányi Zoltán, Oesterreicher Arnold, Szabó Ernő, Heimler József, Kakas Ferencz, Kayos István, Sinkó Pál, Nagy László.[18]

Már két év elteltével megmutatkozott szakértelme és elhivatottsága. Az 1892. évben lefolytatott ének-vizsgálatok az alábbiakat állapították meg: „Legelső volt június hó 17-dikén az énekvizsgák, melyen bármely hallgató örömmel győződhetett meg, hogy Gáthy Zoltán ének- és zenetanár szakszerű és buzgó vezetése alatt mily feltűnő haladást tettek növendékeink az éneknek mind elméleti, mind gyakorlati részében.”[19]

Az 1992/93-as tanév II. félévétől kezdve Gáty Zoltánt feladatai mellett az egyházi ének tanításával is megbízták heti 1 órában mind a négy évfolyamon.[20]

Szintén ebben a tanévben elkezdett fuvolát és harmóniumot is oktatni, hogy minél teljesebb szimfonikus zenekar jöhessen létre az iskolában.[21] Igazából ez a rendkívüli zenetanfolyam, mint egy zeneiskola működött, melynek színvonala rögtön megmutatkozott, és elismerésre talált:

A főiskolai tanulók zenevizsgálata tegnap ment végbe, a jelen volt tanárok s néhány zeneértő és kedvelő vendég teljes megelégedésére s örömére. Mert valóban örömünkre szolgált a zenetanulóknak elsajátított ügyessége és a bemutatott zenedaraboknak sikerült előadása. Elismerést szavazunk a főiskola igazgatóinak, hogy a zeneiskola fenntartása által alkalmat nyújtanak ifjainknak, zenetehetségeiknek a művészet ezen ágában is fejlesztésére, tökéletesbitésére; de elismerést érdemel Gáty Zoltán zenetanár is, a ki egész odaadással, példátlan türelemmel, s teljes szakértelemmel vezette ez éven át is a zeneiskolát.”[22]

A rengeteg munka meghozta a gyümölcsét. A zenetanfolyam óraszámát heti háromról hatra kellett emelni, hogy mindenkire jusson idő. Az 1993/94-es tanévben már 37 hegedűst, 1 csellóst, 2 fuvolistát, 1 klarinétost, 1 vadászkürtöst és 2 harmóniumos növendéket tanított.

Az iskola zenekara is már egyre nagyobb számban volt jelen a próbákon, igaz, még igen hiányos szólamcsoportokkal:

  • hegedű: Rácz Elemér, Steiner Hugó, Lázár Andor,
  • hegedű: Dienes Gyula, Hirschler Lipót, Könczöl Bálint, Kosztolányi Zoltán.
  • brácsa: Kakas Ferencz,
  • cselló szólamot vadászkürtön játszotta: Vermes Lajos.
  • nagybőgő: Sinkó Pál,
  • fuvola: Tamás Gábor,
  • klarinét: Oesterreicher Arnold,
  • cimbalom: Krompacher József,
  • zongora: Doktorics Zoltán és Rácz Gyula.[23]

A későbbiekben a „főiskolai zenekar” szépen fejlődött, és számos fellépésen bizonyította rátermettségét. Gáti Zoltán utolsó gimnáziumi tanévében (1908/09) az alábbi zenekart dirigálta:

  • hegedű: Fazekas Mihály, Konta Dezső, Varga Károly, Kis László, Liptay Béla, Nagy Sándor, Stadler Richard, Wachter Pál
  • hegedű: Breuer Gyula, Cseh-Szombathy László, Heller Lajos, Tamás Károly, Vineze József, Zágoni Gyula, Csekey Sándor, Jilek József
  • brácsa: Fazekas Mihály, Konta Dezső
  • cselló: Rupprecht Andor, Weisz Frigyes
  • nagybőgő: Konta Dezső, Resch Kálmán, Kis István
  • trombita: Kis Imre
  • cimbalom: Szabó Imre[24]

Ebben az évben már komoly létszámmal folyt a zeneoktatás az intézmény keretein belül. Gáty mellett Rácz Dezső 54 hegedűs növendéket, Gáty Zoltán pedig 17 hegedűs, 27 harmóniumos, 4 cimbalmos, 2 csellós és 3 trombitás, azaz 53 növendéket tanít. Kettejüknek ekkor 107 tanulójuk van a főgimnáziumban.

Az 1892/93-as tanévben Gáty Zoltán elkezdte az énekkarban is kinevelni az utánpótlást. A gimnázium alsóbb osztályaiból, a második, harmadik és negyedik osztályokból új énekkart alapított. Egy év elteltével a férfikar 40 fővel, a gyermekkar 57 fővel működött.[25]

A nagy énekkar mellett volt egy úgynevezett temetési kántus is. Ez főképpen teológusokból állt. E kántus szerepelt, ha valaki (tanár, növendék, iskolaszolga stb.) az iskolához tartozók közül meghalt. De bármilyen városi, esetleg vidéki gyászoló család is kérhette közreműködését temetés alkalmából. Ezért a szolgálatért a kántus az iskolavezetőség által megállapított összeget kapta, amelyet a tagok száma szerint osztottak el úgy, hogy a vezető teológus két részt kapott. Szokás volt, hogy miközben a halottat a halottasháztól kísérte a gyászoló tömeg, a kántus énekelt az úton haladtában és ezeket az úti énekeket is Gáty tanár úr dolgozta fel 3 szólamú férfikarra.[26]

Ólé Sándor Pápai diákemlékek című könyvében így mutatja be Gáty Zoltánt, és az akkori zeneoktatást a gimnáziumban: „Ott látom őt a nagy zeneteremben (…) az első énekórákon, amint magyarázza nekünk, kis szecskáknak, hogy mi a zene. (…) Na, hát nézd: ezek a kis szecskák is akárhányan, néhány év múlva beülnek a főiskolai zenekarba. (…)

Aztán ott látom őt a zeneteremben, ahol a „Kis Kántus”-t tanítják két szólamra énekelni. (…) Lehettünk ott együtt a két szólamban mintegy hatvanan. (…) A tanár úr egyáltalán nem volt puha ember, sőt nagyon is kemény. Mikor a kezében levő pálcával lecsapott a harmónium fedőlapjára, mert elhibáztunk valamit: még a vér is meghűlt bennünk! Aztán szóval is legorombította azokat a fiúkat, akiktől, vagy ahonnan a hibás hangot hallotta. Mégis szerettük, „Gáty papának” hívtuk. Más tanárnak lehetett csúfneve, amint a diákoknál szokás, de neki nem volt csúfneve. Neki beceneve volt: Gáty papa.

Aztán megint csak a zeneteremben látom őt, szabályosan minden hétfőn és csütörtökön este 5-től 6-ig, amint a „Nagy Kántust”, vagyis hivatalosan a „Főiskolai Kántust”-t docinálja négy szólamra. Ez a Kántus a közélet különféle alkalmaira tanult énekeket és dalokat. Tanult zsoltárokat és dicséreteket, különféle opera részleteket egyházi célokra. A templomban évenként legalább kétszer: ádventi és böjti úrvacsorakor énekelt két-két esetben. Ezeken kívül a reformáció emlékünnepén, melyet a Teológiai Önképzőkör rendezett az én időmben a tornateremben, később a templomban. Nagyobb ünnepi alkalmakon (pl. püspökszentelés, egyházkerületi főgondnok beiktatása, lelkészszentelés) szintén kiváló alkalma volt a közreműködésre. (…) Hát a temetéseken! A pápai gyülekezetben ősi szokás volt az, hogy temetésekre meghívták a Kántust, hogy énekelje el a halottat. Ezek a „deáki” temetések jó alkalmak voltak arra, hogy összeforrjon a Főiskola és az Eklézsia szíve. (…)

Aztán tanult a Kántus műdalokat, népi dalokat, különféle alkalmakra valókat nagy zeneköltők műveiből. Minden év december első, vagy november utolsó szombatján este műsoros estet rendezett az Akadémia az Arany Griff nagytermében, melyre nagy és szépszámú közönség gyűlt egybe a város előkelő társadalmából. (…)

De bementem ám én kisdiák koromban kedden és pénteken este is 5 órakor a zeneterembe, és akkor ott láttam Gáty tanár urat a zenekar előtt, amint hangolja (beigazítja) a hegedűk húrjait a zenekari tagoknak, akik nagy becsben álltak énelőttem, annyira, hogy bámulatom tárgyai voltak, mert hogy hegedülni tudtak, még hozzá olyan szépen, hogy éjfélig elhallgattam volna. De nemcsak hegedűn játszottak ott a muzsikus diákok; hanem mindenféle más hangszeren is. Volt, aki kisbőgőzött, volt, aki nagybőgőzött, volt oboás, volt fuvolás, volt sípos, volt cimbalmos, volt zongorás, vagy trombitás és dobos.[27]

Gáty Zoltán 1909-ig tanított az intézményben, mert ebben az évben fogadta el a Református Nőnevelő Intézet Tanítónőképzőjében a felajánlott állást.

Az Állami Polgári Leányiskola énektanára

Zenetanári munkássága mindvégig többrétű volt. 1893-ban fogadta el a Nagy Gabriella igazgatónő által felkínált énektanári megbízatást az Állami Polgári Leányiskolánál. Ebben az intézményben is igen nívós évzáró vizsgákat rendeztek, melyen a változatosan összeállított program keretében többszólamú női énekkari darabokat adtak elő a növendékek. A produkciók nagyszerű zenei nevelésről, és magas színvonalú énekkari tevékenységről tettek tanúbizonyságot.[28]

Az első évben még csak heti 6 órában, de 1894-től heti 13 órában oktatta a neves tanár a gyermekeket. Az iskolában mint óraadó tanár működött 1920-ig.

Református Nőnevelő Intézet tanára

Mint már egy előbbi fejezetben írtam, az 1899-es fizetésrendezés értelmében a 300 forinttal megemelt éves fizetéséből 100 forintot a Nőnevelő Intézet fizetet neki, amiért az egyházi énekeket heti 2 órán át kellett a növendékekkel gyakoroltatni.[29]

Ez az óraszám az évek alatt elkezdett emelkedni. Már az 1902/03 tanévben 8 órára,[30] az 1904/05 tanévben pedig már 12 órára emelkedett.[31] Természetesen ebben az óraszámban már a hangszertanítás is bennefoglaltatott.[32]

De milyen hangszert tanított Gáty Zoltán?

Joggal feltételezhetnénk, hogy hegedűt, de érdekes módon arra található adat, hogy cimbalmot tanított. 1906-ban „zenét összesen 65 növendék tanult, éspedig 56 zongorát, s 9 cimbalmot, Kis József, Gáty Zoltán (cimbalom), Vikár Erzsébet, Horváth Mária, Hlatky Ida zenetanárok, illetve tanítónők vezetése alatt.”[33] Igaz, ez az oktatás nem az iskola keretein belül folyt, hanem az internátusban, tehát délutáni elfoglaltság volt, mintha zeneiskolába jártak volna a tanulók.

Az akkori ének-zene oktatást is ma már nehezen tudjuk elképzelni, mert messze nem azt jelentette, amit ma tanulnak ezen a címen az iskolások. Az oktatás sokkal gyakorlatiasabb volt, és eleve zongoratudást igényelt. Jól mutatja ezt az elvégzett anyag ismertetése a nőnevelőben:

 „Ének és zene, heti 4 órán. Zongora. Vezérfonal Schwartz Vencel Zongoraiskolája, magyarra fordította: Ságh József. I. kötet, 3-ik füzet. Tartalom: Az ujjaknak föl- és alátevése, egyszerű hangsorok (skálák) 5 keresztig és 6 „b”-ig. Hangzatok, azok felbontása. Ujjváltoztatás egy billentyűn. Fokozatos tovahaladás 2, 3, 4, 5, 6. 7 hanggal. Előkészítés a harmad- és negyed fogásokra, kapcsolatban a hangsorokkal. Melléktananyag: Sonatinák Clementi és Kuhlantól. Etűdök: Bertini op. 29. Továbbá: Barthalus István, Tarnay Géza, Tisza Aladár magyar dalai 2 és 4 kézre. — Ének- és zeneelmélet. Gyakorlatok kétszólamra különböző hangnemek és ütemformákban. Erney József tankönyve nyomán. A hangsorok elmélete. Hangarány-sorok szerkesztése. A kemény hangsor. A lágy hangsor és ennek minden változata. Diatonikus és Cromatikus hangsorok. A hangközök. Azok válfajai és mindenféle tulajdonságai. Elnevezések. Megfordítások stb. Gáty Zoltán rendszere.[34]

A neves zenetanár kollégáival együtt négy év alatt olyan magas szintre emelte a zeneoktatást, hogy „az év végi díszgyűlések összeköttetésben voltak a zenevizsgálatokkal”.[35]

A nőnevelő egy magasan kvalifikált sok tapasztalatú tanárt tudhatott magáénak, aki 1907-re már „tanított éneket a polgári iskola I.—IV. o.-ban; éneket és zenét a képzőben, heti 10 órán.”[36]

A színvonalas munka meghozta gyümölcsét, mert az 1909/10 tanévtől Gáty Zoltán megkapta a rendes tanári kinevezését a Református Nőnevelő Intézet Tanítónőképzőjébe.

A Református Nőnevelő Intézet tanítónőképzőjének tanára

„Hlatky Ida kisasszony nőnevelő-intézetünk ideiglenes zenetanítónője a múlt iskolai évben nőnevelő-intézetünkből távozván, állása alkalmas jelentkező hiányában nem volt betölthető. Mivel azonban a tanítónő képezdében az ének és zene rendes tantárgy, és az ének- és zenetanítói állomás rendes tanítóval töltendő be, az egyházkerületi elnökség, tekintetbe véve azt, hogy Gáty Zoltán gimnáziumi zene- és énektanár úr tulajdonképpen tanítóképezdei ének-és zenetanárnak választatott meg, csak miután a képezde ugyanakkor megszüntettetett, alkalmaztatott szükségből zenetanárul a főiskolában: felhívta Gáty Zoltán urat arra, hogy miután megfelelő képesítéssel rendelkezik, a pápai ref. tanítónő képezdében a rendes ének- és zenetanári állás elfogadására vállalkozzék. Gáty Zoltán úr, különösen tekintettel azon körülményre, hogy a főiskolánál, illetve főgimnáziumnál az ének- és zene rendes tantárgy nem levén, fizetése és nyugdíjügye semmi módon nem volt megfelelőleg rendezhető, míg a tanítónőképző-intézetnél ez nemcsak rendezve lesz, hanem néhány év lefolyása alatt a gimnáziumban elérhetőnél sokkal kedvezőbben fog alakulni, az ajánlatot elfogadta, tehát őt az egyházkerületi elnökség a tanítónőképző-intézetbe rendes ének- és zenetanárul alkalmazta s mint ilyennek, az állami fizetéskiegészitést is utalványoztatta. Mivel jelenleg még a tanítónőképző tanfolyam nem teljes, Gáty Zoltán úr 24 kötelezett órájának a képzőben fel nem használt nagyobb részét az egyházkerületi hatóság intézkedéséhez képest más szakokban fogja tanításra felhasználni, ami jövőben is így történik azon órákra nézve, amelyek a heti 24 órából a nőnevelő-intézetben igénybe nem vétetnek.”[37]

Gáty Zoltán Pápára kerülése után majd 20 évvel, 1909-ben végre megkapta azt az állást, ami miatt vállalta a Pápára költözést. Az állással végre megkaphatta erkölcsileg is és anyagilag is a Református egyház elismerését. Fizetése „ha rendes tanári jellegét az államkormány elismeri, az intézet pénztárából 1400 korona és a szabályszerű 1200 korona államkiegészités; ha pedig nem ismerné el, az esetben addig is, míg ez bekövetkezik, 1000 korona helyettes tanári fizetés és 1000 kor. állami kiegészítés leend a javadalma.”[38]

Gáty Zoltán most már mint „okl. zenetanár, tanítónőképző-intézeti r. tan.; tanított éneket és zenét a tanítónőképző-intézet I., II., IV. osztályaiban heti 3—3, egyházi éneket a tanítónőképző-int. I., II., IV. osztályában 1 — 1, összesen heti 12 órán.”[39]

A tanítónőképzőn is teljes szívvel oktatta az éneket és természetesen vezette az énekkart. Ekkorra már a református iskolákban ő vezette mind a női kart, mind a férfi kart. Szinte természetes volt a nagy vegyeskar létrehozása. A vegyeskarban a nőnevelde lányai, és a főgimnázium és teológiai fiai álltak helyt. Az 1912. év hozta el azt a remek alkalmat, amikor mindenkinek módja nyílott meghallgatni a szakmailag legmagasabban képzett vegyeskart. 1912. április 17-i ünnepségen fellépő énekkarról az alábbiakat írták:

„Az ünnep program utolsó számaként a főiskolai és nőnevelő-intézeti énekkarokból alakított vegyeskar Gáty Zoltán tanárnak a CXLVI. zsoltár dallamára írt kantátáját adta elő hegedű- és harmóniumkísérettel. Az ének szárnyain Istenhez küldött buzgó fohász áhítatot gerjesztő befejezője volt a számunkra feledhetetlen felavató és jubiláris ünnepségnek”[40]

Gáty Zoltán nyugdíjba vonulásáig, 1926-ig tanított az intézményben, ahol mindig hálás szívvel emlékeztek meg az idős tanár szeretetéről, szakmai elhivatottságáról.

Pápai Városi Zeneiskola (1904-1926)

„A Pápai Hírlapnak éppen legutóbbi számában nagyon találóan mutatott reá a városi múzeum tárgyában írott cikk arra a meddő törekvésre, mely Pápából mindenáron gyárvárost akar csinálni. Jogos büszkeséggel hivatkozott a cikk ezzel szemben kulturális intézményeinkre, melyek számának ismét egy újabbal gyarapítását célozza az a memorandum, melyet Köveskuti Jenő, Gáthy Zoltán, Sarudy Ottó és Kiss József zenetanárok nyújtottak be a városi tanács útján a képviselőtestülethez. Pápa város zenei életét egységes mederbe terelni, művészi képzettségét emelni, szegényebb sorsú szülőknek is megadni a módot arra, hogy zenei tehetséggel megáldott gyermekeiket könnyűszerrel kiképeztessék, van hivatva a Pápai Zeneiskola, melynek tárgyában megindított mozgalmat részünkről örömmel üdvözöljük.”[41]

Gáty Zoltán annak ellenére, hogy mind a Nőnevelő, mind a Főgimnázium falai között oktatott zenét „kvázi zeneiskolai formában” felismerte, – talán a Polgári Leányiskolában való tanítása folytán – hogy a szegényebbeknek és a nem református intézményekbe járóknak nincs semminemű intézmény, ahol zenét tanulhatnának. Budapesti tapasztalatait felhasználva 1903-ban megkezdi kollégáival a szervezést, és megindítják az eljárást a minisztérium és a város felé, hogy minél előbb megalakulhasson Pápa első városi zeneiskolája.

A memorandumot Köveskuti Jenő, Gáty Zoltán, Sarudy Ottó és Kis József zenetanárok 1903. december 31-én nyújtották át Mészáros Károly polgármesterhez kérve, az ügynek hathatós felkarolását, amit a polgármester meleg szavakban szíves készséggel kilátásba helyezett.[42]

Példaértékű az az összefogás, ami létrejött, mert 1904. március 1-én elindulhatott a zeneiskola. A zeneiskola alapítással példát mutattak a megyében is hiszen ekkor még Veszprém megyében sehol sem volt ilyen jellegű intézmény. Veszprémben is csak 12 évvel később, 1816-ban alapítják meg a városi zeneiskolát.

Az iskolába március 2-ig 18 növendék iratkozott be, akik közül:

  • osztályba 11 fő
  • osztályba 5 fő
  • osztályba 1 fő és
  • osztályba 1 fő lépett.

A zongoraszaknak 13, az éneknek 5, a hegedűnek 5 növendéke volt. Két szakra (énekre és zongorára) 5 növendék iratkozott.[43]

Jelentkezők és beiratkozók viszont még ezután is voltak, ezért a vezetőség felkérte a beiratkozni szándékozókat, hogy a beiratkozást – tanítások zavartalan menete érdekében – ne halasszák, és minden nap 5—7 óra között biztosítottak lehetőséget a pótbeiratkozásra a zeneiskola helyiségében (városi óvoda).[44]

A Pápai Zeneiskola első sikeres tanéve után, 1904. júliusában Pápa város polgármestere felterjesztette az iskolaegyesület alapszabályzatát és szervezeti leírását a belügyminiszternek; a tanulmányrendet és tervet pedig Köveskuti Jenő tanár személyesen vitte fel a kultuszminisztériumba, ahol azt közvetlenül adta át az intézet nyilvánossági joga iránt való kérvénnyel együtt.[45]

A budapesti jóváhagyásra több, mint egy évet kellett várni. A Pápa Hírlap csak 1905. december 9-én számol be erről az eseményről.

Természetesen ez idő alatt is működött a zeneiskola, és az 1905. június 22-i vizsgaelőadásról számos méltatás jelent meg „A pápai zeneiskola f. hó 22-én fejezte be második évfolyamát, mely ez alkalomból az állami tanítóképző tornatermében igen sikerült vizsgálati hangversenyt rendezett. A növendékek kivétel nélkül bizonyságot tettek arról, hogy szakértő kezek vezetése mellett a zene élvezhető elemi képzettség mellett is. A zongorázók helyes kéztartása, az ütemes részek biztos kiemelése, a forte-piano ügyes alkalmazása, a hegedűsök vonóvezetése és taktusérzéke úgy az összjátékban, valamint a szóló-részekben a melódiát teljesen érvényre juttatták, ami fő kellék és alap valamely hangszer megtanulásánál. A zongoraszak két mestere, Köveskuti Jenő igazgató és Kiss József, valamint Gáty Zoltán a hegedű szak tanára nyugodtan távozhattak a vizsgálatról, mert mindenkinek el kellett ismerni, hogy a lerakott jó alapokra biztosan fognak építeni tovább, megtettek mindent, amit a pedagógia, tapintat és ügyesség megkíván. A növendékek is érezték és éreztették a nagyszámú hallgatósággal, hogy ők játékukban bizonyos intelligens felfogással, önállósággal rendelkeznek, és lámpaláztól mentesen precízen játszották el jól betanult darabjaikat.”[46]

A zeneiskola helyzetéhez képest szépen megállta a helyét. Az állandó pénzszűke ellenére is színvonalas képzést biztosítottak a tanulóknak. A Pápai Közlöny 1910. szeptember 4-i számában lévő „A Városi Zeneiskoláról” című cikk reális képet fest a zeneiskoláról:

Több mozzanat adja kezembe a tollat, hogy a városi zeneiskolával foglalkozzam e helyütt. Az egyik az, hogy amidőn a tanév végén a zeneiskola zárvizsgájáról volt szó e lapok hírei között, megígértem, hogy ez intézettel behatóbban kívánok foglalkozni. A másik az, hogy a legutóbbi városi közgyűlésen is szóba került a városi zeneiskola ügye. A harmadik mozzanat, amelyet tán első helyen kellett volna említenem az, hogy ez intézetet méltónak, érdemesnek és elég életrevalónak tartom arra, hogy a nagyközönség figyelmét – ha csak egy igénytelen újságcikkel is – feléje irányítsam.

Mindenekelőtt előrebocsátom, hogy e zeneiskola iránt én eleddig a legcsekélyebb érdeklődéssel sem viseltettem, mígnem a múlt évi zárvizsgáján megjelentem, és ott arra a tapasztalatra jutottam, hogy bezzeg ez egy valóságos kultúrintézmény, mely mellett nem lehet, nem szabad csak úgy, szó nélkül tovasurranni, és habár ez ideig nem is mozog még valami nagy és széles keretben, nem lehet csak úgy félvállról beszélni róla, és holmi kétes módon lemosolyogni. Nem bizony! Ez az iskola – bármily szerény is a mód, amellyel most még rendelkezik – helyet érdemel és tiszteletet kultúrintézményeink között.

Az intézet tanári kara nem holmi talmi erőkből szedelőzködött össze, hanem igazán szakképzett egyének, a komoly művészet megfelelő színvonalán álló elméleti és gyakorlati zenének hivatott képviselőiből van megalkotva, akiknek buzgalma, szaktudása és energikus művészete, de művészi energiája is kellő biztosítékot és kellő garanciát nyújt, hogy az általuk vezetett műintézet magas céljának meg is tud felelni. Feltétlen szüksége van ily zeneiskolára egy olyan városnak, mely kultúrváros számba kíván jönni, no meg a Dunántúl Athénje jelző díszköntösében szeret tetszelegni. Egy ilyen műintézet a legmesszebb menő anyagi és erkölcsi támogatást igényelheti és érdemli, nem csak a nagy közönség, de a hatóságok részéről is, mert ez az iskola a zenét, úgy is mint művészetet. úgy is, mint tudományt tekintve, nemcsak mint az ezt művelőknek privát élvezeti cikkét adja tovább, hanem igen sokaknak kenyeret ad a kezébe. Valóságos kenyérpályát nyit meg és tesz sokaknak könnyű módon hozzáférhetővé ez az iskola és ez, amiért ez iskolának örömmel kell propagandát csinálnia mindenkinek, aki a nagyközönség érdekeit szívén viseli.

A város ezen iskola fenntartásához 330 korona érték erejéig járul. Nem sok. Ezen felül a saját erejéből kell megélnie.

Nagy hibája ennek a zeneiskolának, hogy zeneiskola létére – nem dolgozik síppal-dobbal, vagyis nem ver nagy feneket és nem csinál reklámot magának és ténykedésének. Szemérmes koldusnak üres a tarisznyája. – No de csak törjön utat magának előre és bízzék a jövőben. Ennek a mi zeneiskolánknak, ha múltjában nincs is valami nagy öröme, de jövőjében van remény. Azaz, ha örömét nem az anyagi előnyökben, hanem erkölcsi sikereiben keresi, akkor igenis van öröm még rövid múltjában is.

Hol van az értesítője a zeneiskolának? És kinek számol el? Kérdezte valaki a legutóbbi közgyűlésen a költségvetés vonatkozó tételének a tárgyalásánál. Hát bizony elszámolni valója talán nincs is ez intézetnek. Mert amit a várostól kap segélyképpen, az nem egyéb, mint egy helyiség az Ó-kollégiumban, mely a költségvetésben 180 koronára van értékelve és e helyiség fűtése, világítása és takarítása, mely 150 koronára van ugyanott becsülve. Ami pedig az értesítőt illeti, nem akarok kicsinylőleg nyilatkozni a zeneiskola kasszájáról, de ha jól sejtem, az értesítő elmaradásának valószínű, hogy a szűk anyagi helyzet az oka.”[47]

Az intézmény szigorúan pedagógiai alapokon nyugvó zenei intézmény volt, amely támogatta, pártfogolta a tehetséges gyerekeket. Pápa városának is hasznos volt egy olyan zenetanintézet, melyben mindenki könnyűszerrel kielégíthette muzikális vágyait és, nyerhetett hajlamaihoz, tehetségéhez és képességéhez képest elméleti és gyakorlati elemi és magasabb kiképzést. Látható volt az a hajszálhasogatásig pedáns szigorúság, mellyel a tanári kar a növendékek játékának precizitását, minden irányban való kiművelését, fejlesztését és tökéletesítését célozta.

Ahhoz azonban, hogy a zeneiskola jól működjön, a város részéről anyagi támogatásra, a nagyközönség részéről a legmelegebb érdeklődésre szorult. Mindaddig, amíg az intézmény a saját erejére volt utalva, és amíg a fennállhatását, fenntarthatását minden pillanatban kétségessé tevő anyagi gondokkal kellett küzdenie, addig csak a túlélésre volt képes.

Elismerés és dicséret illeti azokat az egyéneket, akik nagyszámú más elfoglaltságuk mellett, önszántukból, saját erejükből, tartották fenn Pápán a nyilvános zeneiskolát, és ebben fényes eredményt és nagy sikert tudtak elérni növendékeikkel.[48]

Mind a zeneiskolának, mind Pápának a legvirágzóbb zenei kora az 1910-es évek eleje volt, amit sajnos az első világháború kettétört. A Városi Zeneiskola a háború alatt is működni próbált. Az 1914-es vizsgahangversenyeket még meg tudták tartani: „A városi zeneiskola ma du. 5 órakor saját helyiségében (Zimmermann János u. 13) tartja vizsgálati hangversenyét, egy 30 pontból álló műsorral.”[49]

Mind az anyagi helyzet, mind a körülmények azt eredményezték, hogy a zeneiskola lassan elkezdett leépülni. Az 1916-os évből még fellelhetők források, miszerint „A Gáty Zoltán ref. nőneveldei zenetanár igazgatása alatt álló pápai zeneiskolában már múlt pénteken megkezdődtek az előadások”[50], de már biztosan nem a város által biztosított épületben. Feltételezhető, hogy Gáty Zoltán saját lakásán folyt az oktatás, mivel olvasható a Pápai Hírlapban, hogy „a zeneiskola a háború kezdete óta helyiség hiányában nem működhetvén, eddigi segélyét sem vette igénybe”[51]

Az utolsó fellelhető újságbejegyzés a zeneiskoláról az 1921/22 tanévre való beiratkozásról szólt. „A Városi Zeneiskola 1926-ig állt fenn. Gáty Zoltán jegyzeteiben még az utolsó növendékek névsora is megmaradt.”[52]

És álljon itt most az utolsó tanév beiratkozottainak névsora:

  1. Rácz Irén
  2. Kocsis Erzsi
  3. Ungár Irén
  4. Haas Dénes
  5. Boros Marg
  6. Boros Juci
  7. Boros József
  8. Steincz Dezső
  9. Horváth László
  10. Domonkos Géza
  11. Birkás Jenő
  12. Erős Ferenc
  13. Horovitz Magda
  14. Harsányi Sándor
  15. Geöbel László
  16. Vörösmarty Etelka
  17. Kayos Erzsi
  18. Picz Ilona
  19. Vida Ilona
  20. Vida Erzsébet
  21. Kovács Rózsi
  22. Varga Olga
  23. Németh Ilona
  24. Virág Ilona
  25. Hamuth László
  26. Megyaszay Lajos
  27. Balla Endre
  28. Kümer István
  29. Rácz Margit
  30. Goldschmied Géza
  31. Lövinger Aladár

Gáty Zoltán a hegedűművész és polihisztor

Gáty Zoltán igazi polihisztor volt. Tanított, koncertezett, koncerteket szervezett, tanulmányokat írt, színdarabban szerepelt, sőt verseket költött. Utóbbihoz nem értvén, e könyvben nem teszek róluk több említést, de egyszer majd talán veszi valaki a fáradságot és szán rá pár sort. Előbbiekről viszont számos cikk, méltatás lelhető fel.

Pápán töltött évei alatt sem szűntek meg kapcsolatai volt budapesti kollégáival. Számos Pápán rendezett koncerten tűnnek fel, amivel feledhetetlen élménnyel gazdagítják a pápai hallgatóságot. Ezeknek a koncerteknek szervezésében szinte biztos, hogy Gáty is közreműködött. Személyes kapcsolatai révén a budapesti művészek sora jutott el Pápára.[53]

Gáty Zoltán a Jókai Kör alapítói között (1893) [54]

Pápa városának egyik legrégebb óta létező és működő, művelődési célokért kialakult polgári szervezete a Jókai Kör. A XIX. század derekától a Pápai Casino olvasóegyletének, később a Pápai Ismeretterjesztő Egyesület könyvismertetéseinek, majd a Pápa-vidéke Közművelődési Egyesület hagyományteremtő programjainak segítségével, előkészítésével született meg 1893-ban az új kulturális közösség, a Jókai Kör.

A múlt század végén Magyarországon Kolozsvártól Pozsonyig már nyolc irodalmi társaság működött, és ehhez csatlakozott kilencedikként a hamar hírnevet szerző pápai Jókai Kör.

Az akkor divatos Jókai-kultusz sokakat azonnal megnyert az új egyesületnek. Az ízig-vérig magyar Gáty Zoltán örömmel csatlakozott a szervezethez. Mivel tisztában voltak különleges tehetségével, ezért az alakuló díszközgyűlést követő első hivatalos ülésen, 1893. november 19-én megválasztották az igazgatótanácson belül a zenei szakosztály előadójának.

A Jókai Kör célját az alapszabály egyetlen mondatban foglalta össze: „a nemzeti művelődés kifejtése, ápolása, terjesztése, s ezzel összeköttetésben a társas élet emelése”.

A nemes cél megvalósítása három szakosztály keretében történt, mégpedig az irodalmi, zene- és képzőművészeti, valamint s színészeti szakosztályban.

A Jókai Kör szerencsésen oldotta meg a társadalmi erők tömörítésének kérdését, mert amellett, hogy magába fogadta mindazokat, akik a „szellemi élvezetek barátai”, minden egyes tehetség megnyilvánulásának teret és alkalmat nyújtott. Szakosztályaiban helyet foglalhattak mindazok, akik az irodalmat, művészetet szerették, s akiknek tehetségük és hajlamuk volt egyik vagy másik művelésére.

Az első közgyűlést követően – minden év októberétől április végéig – havonta legalább két alkalommal gyűltek össze a tagok az úgynevezett „házi estélyekre”-re, ahol általában társalgások (csevegések), felolvasások, szavalatok, ének- és zeneszámok hangzottak el.

Ezek a házi estélyek – a rendezvény nagyságától függően – a városháza nagytermében, vagy a kör ideiglenes saját helyiségében, a Barát utcai Franck-féle ház földszintjén, majd később a városi színházban kerültek megrendezésre.

Az első nagyszabású rendezvényt a kör 1894. január 27-29-én Jókai Mór írói működésének 50 éves jubileuma alkalmából szervezte. A második nap programja Gáty Zoltán egyik fő művének, a Magyar nyitánynak a premierjével kezdődött.

Erről az időszakról volt a Jókai Kör korabeli évkönyvének a következő feljegyzése: „Méltó emléket kell emelnünk azoknak, kiknek fáradhatatlan buzgalma, türelme teremtette meg, s tette naggyá, szeretetté a Jókai Kör zenekarát, s ezek az örök ifjú lelkesedésű, annyi szép nőnek bácsija, Vid Károly úr, és Gáty Zoltán karmester úr.” (…)

„nem marad el a zeneszak buzgó előadója sem irodalmár kollégája mellett, mert a mi jóakaró mosolyú, fekete szeptrummal fenyegető karmesterünk, Gáty Zoltán úr fényes sikert aratott a Jókai Kör díszelőadásán szerzeményével, a szép nyitánnyal. Nem vagyok zenekritikus, de ha lehet ítélni a hatásból, amint hogy lehet is, mert a szívhez szóló zenét mindenki megérti, úgy a Magyar nyitányban egy olyan zeneművel gazdagodott zeneirodalmunk, amely behízelgő akkordjaival egészen meghódítja a magyar szívet, s állandó fönnmaradást biztosít a szerzeménynek.”

A kör évkönyveinek tanúsága szerint a szakosztályok közötti szelíd és termékeny versengésben az irodalmároknak nem sikerült fölénybe kerülni a zenészekkel szemben egészen az első világháború időszakáig. Ennek fő oka Gáty Zoltán sokrétű zenészi tevékenysége, amelynek keretében zenekarok és énekkarok szólaltatták meg a kor világhírű, magyar szerzőinek nagy műveit egy csokorba szedve. Az összeállításokban mindig ott szerepeltek a szervező saját komponálású alkotásai, átiratai, melyeket gyakran szólóban, vagy gyermekei társaságában adott elő.

A Jókai Kör Zenekara (1893-1897)

Mikor a Jókai Kört megalapították, akkor egy Pápa városi zenekart is szerveztek, melynek a Jókai Kör Zenekar nevet adták. Vezetésére szintén Gáty Zoltánt kérték fel. A zenekar tagjai között a legkülönfélébb korú és foglalkozású muzsikusok fordultak elő, és talán ez az oka, hogy működése nem volt folyamatos, csak alkalomszerű.[55] Ez a zenekar már klasszikus értelemben is szimfonikus zenekar volt, hiszen a vonósok mellett megjelentek a fafúvós és ütős hangszerek is.

Egy évnyi szervező munka után a zenekar a Kossuth utca egyik épületében kezdte meg próbáit, ami nemsokára számos konfliktusokhoz vezetett az ottlakókkal. Az alábbi mondatok az „az hírlik hogy…” rovatban jelentek meg a Pápai Közlönyben:

„Az hírlik, hogy a Jókai Kör zenekara most már a Kossuth Lajos utcában teszi olcsóbbá a lakásokat.”[56]

„Az hírlik, hogy a Jókai Kör zenekara kezd már méltányosabb lenni a Kossuth Lajos utczábeli lakosokkal szemben.”[57]

De természetesen nemcsak ilyen cikkek jelentek meg Pápán, hanem már a kezdetektől olvashatóak voltak a méltató cikkek is, mint pl. amit a Jókai Kör házi estélyéről írtak:

„Mint biztos forrásból értesülünk, a Jókai Kör zenekara február hó 7-én tartja meg első házi estélyét a kör helyiségében. A Jókai Kör zenekara, mely már egy ízben bemutatta magát s oly fényes sikert aratott ez alkalommal nagyobbszerű koncertdarabokat vett fel műsorába, s mint fültanúktól halljuk, nagy meglepetés vár azon közönségre, mely a házi estélyen jogosítva lesz megjelenni”

A zenekar talán legrangosabb koncertje az 1895. május 12-én megrendezett „Művészi Hangverseny”, amelyről a lapok így számoltak be:

„A pápai Jókai Kör zenekara egy minden tekintetben fényes sikerű hangversenyt rendezett múlt vasárnap a városi színházban.

A színház nézőtere ez alkalommal színültig megtelt díszes és válogatott közönséggel s a műsor minden egyes pontjánál frenetikus taps és tetszésnyilvánítással adózott a közreműködők mindegykének. A műsor igen változatos volt s minden számot jelesen, művészileg adtak elő, úgyhogy az összes szereplő feltétlenül dicséretet érdemelnek.

Feszült kíváncsisággal várta közönségünk Domitrovich Elvira, müncheni operaénekesnőnek felléptét, kinek tüneményszerű hangját legendahír előzte meg A közönség várakozásában nem csalódott, mert áhítattal és csodálattal hallgatta a kitűnő művésznő énekét, mellyel valósággal elragadta és bámulatba ejtette a jelenvoltakat. Az estélyt a Jókai Kör zenekara nyitotta meg, előadva a „Bűvös vadász” című dalmű „Nyitány”-át. Nem kell hosszasan dicsérgetni ezt a derék zenekart s annak jeles tagjait; ismeri őket és játékukat a közönség, hisz nem első ízben remekeltek. Játékuk most is magas színvonalon állott, s a közönség szívesen hallgatta őket és tapssal fejezte ki elismerését.

Az estély fénypontja Domitrovich Elvira vendégművésznő éneke volt; ki Constance nagyáriáját énekelte Mozart „Szöktetés a szerájból” c. operájából.  A művésznőt színpadraléptekor közönségünk zajos tapsokkal, és a rendezőség díszes babérkoszorúval fogadta. Énekéről csak azt mondhatjuk, hogy ilyen fenomenális hangot nem oly hamar élvez a pápai publikum. Tiszta, csengő, erőteljes, tömör szoprán hang, melyben a drámai erő is megnyilatkozik, és amelyet művészi iskolázottságával és biztossággal párosít. Trillái a legmagasabb regiszterben mozgó final-jai valóságos meglepetést keltettek. Tapstetszés követte a művésznő énekét, többször hívták a lámpák elé, végre a művésznő programon kívül Raff egy magyar népdalát énekelte, ugyanily hutást keltve. A művésznőt Kiss József kísérte zongorán, s el kell ismerni, hogy szerencsés volt a választás.

Ezután Brandl János piszton művészt hallottuk, ki a zenekar kísérete mellett játszotta szólóját „A pásztor kunyhója” című dalművéből; nagy virtuozitással. Ezt követte Forstmeyer R. gordonkaművész fellépte, ki Geltermann nagy „Cello Goncert”-jét játszotta. Örülünk, hogy megismerkedtünk e művésszel, aki nemcsak a vidéken, hanem a főváros köreiben is sok babért szerzett már gordonkajátékával. Kitűnő technika, remek, elegáns játéka méltóvá teszi a művész elnevezésre. A közönség szűnni nem akaró tapsa után még egy darabbal toldotta meg a műsort. A kitűnő zongora kíséretében Kiss Józsefnek volt része.

Ezután ismét Domitrovichné lépett a színpadra. Az első fellépténél a drámai énekesnőt láttuk, Rosína áriájában a „Sevillai borbély” c. operából a koloratur énekesnőt csodáltuk. Különösen nagy hatást ért el, mikor a legfelsőbb akkordokban a legnagyobb könnyűséggel képes volt, úgyszólván lélegzet nélkül, percekig kitartóan énekelni. Tomboló taps követte a művésznő énekét, mire ráadásul egy magyar dalt énekelt.

A közönség ezután Gáty Zoltán (hegedűn), Forstmeyer Rezső (gordonkán) és Kiss József (zongorán) Hummel „Trio” előadásában gyönyörködött. A részleteket finoman nüanszírozó, bravúros technikával előadott „Triót” a közönség élvezettel hallgatta végig, és zajos tetszéssel fejezte ki elösmerését a közreműködőknek.

Az estélyt a „Millenium négyes” ellejtése zárta be, melyet Kemény Gyula a táncmesterek nesztora szerzett és tanított be 12 növendékével, éspedig név szerint; Farkas Gizella, Halász Irén, Horváth Róza, Jámbor Terézia, Pikkel Emilia, Stern Rezsina, és Adorján Gyula, Demény Gyula, Domonkos Géza, Liszbauer Antal, Mohácsy János, Pákozdy Zsigmond. A magyar jelmezben előadott tánc gyönyörű látványt nyújtott a közönségnek, miről a megnyúló és zajos taps fényes bizonyítékot szolgáltatott. A tánchoz a zenét a Jókai Kör zenekara szolgáltatta, mit Kemény Béla igen ügyesen szerzett, és Gáthy Zoltán mesterien alkalmazott zenekarra.

Az estély után a jelenlevők legnagyobb része a művészek tiszteletére rendezett társas vacsorára gyűlt egybe a Jókai Kör helyiségébe, hol kedélyes és vidám kedélyhangulatban éjfél utáni 1 óráig voltak együtt.

Amidőn gratulálunk a Jókai Kör zenekarának a fényes sikerű hangversenyhez, egyszersmind reméljük, hogy nemsokára a másában fogunk majd gyönyörködni.”[58]

A zenekar utolsó, újságban is meghírdetett koncertjére 1897. december 11-én került sor a városi színházban. A műkedvelői előadáson a zenekar részleteket játszott Erkel Ferenc Bánk bán című operájából.[59]

A későbbi Jókai Kör által szervezett műkedvelői előadásokon is voltak olyan darabok, amihez zenekarra volt szükség, mint például az 1908-as, ahol a Pillangó kisasszonyt adták elő; de ezekre az előadásokra már mindig csak egy alkalmilag összeállt zenekar játszott, melyet szintén Gáty Zoltán vezetett.

Ilyen alkalmilag összeállított zenekarról még az 1920-as években is olvashatunk, amiben az Állami Tanítóképző neves karnagya, Lengyel Gyula csellózott, aki az 1926-ban alapított levente-zenekar első karnagya volt.[60]

A pápai kamarazene társaság (1890-1908)

Gáty Zoltán 1890-ben alapította az első vonósnégyes társaságot Pápán, mely több személyi változással ugyan, de 1908-ig fennállt. Tagjai voltak az alakulás első évében: Gáty Zoltán (hegedű), Tseppen Alajos (hegedű), Vid Károly (brácsa), Schulz Vendel (cselló). 1904-ben tagjai: Gáty Zoltán, Rácz Dezső, Bódai Zsigmond, Gáty István. A quartett ki szokott bővülni négykezes zongorával, mely esetben Csoknay Erzsi, Voyta Ilona és Kiss Vilma voltak a leggyakoribb résztvevők.

1908-ban az újságok is értesültek a vonósnégyes társaságról, amikor is kamarazene társaság néven lépnek a színpadra. „Melynek tagjai Gáthy Zoltán, Rácz Dezső, Kiss József és Szentgyörgyi Sándor tanárok, e hó 30-án, azaz e hét szombatján este 8 órakor tartja első zeneelőadását a pápai leányegyesületben, és műsorába felvette Reisiger fis moll trióját és egy Stähle quartettet, op. 1.

Megállapíthatjuk, hogy városunk intelligens elemei, s ezek között azok is, kik a műzene iránt eddigelé még nem tápláltak valami különös nagy érdeklődést, várakozásteljesen tekintenek e művészgárda első fellépése elé, s így biztosra vehetjük, hogy a helyiség az első est folyamán zsúfolt lesz. De ez nagyon természetes is. Hisz ideje már, hogy városunk letegyen arról a megokolatlan intolenciáról, mellyel mindeddig a műzene iránt viseltetett.

Szégyenletes állapot volt az, hogy még ha akartak is, kik egyes hangversenyek keretében kamarazene-számot adtak elő, ásítozókkal találták magukat szemben. Igazi halálmegvetéssel, azaz abban a tudatban léptek a pódiumra, hogy a telt terem legfeljebb 10%-a érdeklődik az előadandó mű klasszikus szerkezete, gyönyörű melódiája és csipkefinom kidolgozása iránt.

Nem átallották sokan meg is mondani, nyíltan hangoztatni, hogy ez semmi, ez unalmas, lélekölő zene, mely elől a Griff összes egerei és patkányai a Talpolcába menekültek stb. Persze, nem értettek hozzá jobban. Hiszen a műbecsessel bíró képet is akárhány, sőt minden laikus felesleges festékpocsékolásnak minősítheti, s általában így vagyunk minden olyan természetű dologgal, nevezetesen a művészettel szemben, hogy azt tanulmányozni kell, hogy élvezni tudják.

Épp ezért, tehát nagyon helyesen gondoskodott a társaság arról, hogy az előadandó műzeneszámok előzetesen ismertetve legyenek, esetleg utána rövid összefoglalásban méltatva. Szükséges, hogy a közönség megtudja, hogy nemcsak Strauss meg Lehár, vagy Konti meg Kacsóh van a világon, hanem Reissiger és Stähle meg Beethoven, Mozart, Haydn, Bach. Grieg, Händel is értettek valamelyest a muzsikához, és hogy nem Dankó Pista volt az, ki a magyar ember szájaíze szerint tudott csak komponálni, hanem nálánál sokkal nagyobb zeneszerzők: Liszt, Erkel, Brahms, újabb időben pedig Mihalovich, Major, Kirchner, Lányi, Fránek stb. És hogy értékesebb zene a klasszikus, az már abból is bizonyos, hogy míg akármi híres operett, különösen ha a zongoraverkli révén kerül át közforgalomba, pillangó életet él, addig a műzene értéke és élete örök.

E sorok írójának alkalma volt egy-két próbán jelen lenni. Látta, hallotta, hogy e négy tanár, mindegyik a maga hangszerén (Gáthy hegedűn, Kiss zongorán, Rác violán és Szentgyörgyi csellón) mily kimondhatatlan élvezettel játszott. Csillogó szemük elárulta azt a mélyen fekvő ambíciót, mellyel e nehéz, még nekik is nehéz, de végtelenül elbájoló zenét kultiválni óhajtják. Első látásra is oly precizitással játszották le a mesterien összevissza font zeneszámokat, oly kedvesen juttatták érvényre annak minden apró szépségit, hogy szinte beláthatlannak tűnt fel, mily gyönyörű előadásban lesz részünk, ha e művészgárda az előadás napjáig alkalmat fog találni külön-külön tanulmányozni és többszörös szorgos átpróbálással művészi tökélyig fejleszteni előadó képességét.

Bízvást remélhetjük tehát, hogy e legújabb büszkesége zenekultúránknak megérdemelt pártolással fog találkozni közönségünk részéről, s hogy más városok mintájára mihamarább ki fog fejlődni Pápán is filharmonikusok egyletévé, mely máshol annyi gyönyörűséget okoz az érdeklődőknek.

Miután tudomásunkra jutott, leközöljük azt is, hogy az impulzust a kamarazene társaság megalakítására, noha a terv egyesekben már régen lappangott, Rosenthal Franciska a leányegylet köztiszteletben álló elnöknője adta meg, és így mindenesetre érdemének tudjak be, hogy néhány nap múlva felcsendül Pápán is a komolyzene, mellyel eddig oly mostohán bántunk. [61]

Az előadások színvonalára nem is volt panasz: „az előadók összejátszása kifogástalan, mindegyik feltétlen úr a hangszerén, egyik sem iparkodik érvényesülni a másik rovására, diszkrét, ha úgy kívánja a darab, és finoman kidolgozza részletét, hogy a zeneköltő gondolatát hűségesen magyarázhassa. Nem rikító színezéssel hatnak, hanem a felfogás nemességével, külön utakon járnak és mégis együtt vannak, szétfutnak, de úgy, hogy mégis kielégítően egybeolvadjanak.

Mindegyik tudja, hogy az elérendő sikertől függ a társaság együttmaradása, és a kamarazene sorsa és ezért a társaság minden tagja a túlzásig pontos kíván lenni. Gáty Zoltán ismert zeneművész, de most még túltett magán. Aggódó körültekintéssel figyelt társaira, és még lábával is ütötte a taktust, sokszor — bár teljesen fölösleges volt, — vonójával is ütemezett. (…)

Mint halljuk, az a terv, hogy ősztől kezdve a kamarazene-társaság négyhetenként fog klasszikus előadásokat rendezni! Nincs kétségünk felőle, hogy lelkes kitartásuknak meglesz a megkívánható sikere.”[62]

A kamarazene társaság az eredeti felállásban nem sokáig tudott fellépni, mert 1910. szeptemberétől Rácz Dezsőt kinevezték a csurgói Református Főgimnázium tanárának, aki a felajánlott állást elfogadta. Ezen időpont után nem lelhető fel híradás a társaságról. Más néven, vagy más összeállításban folytatták zenei tevékenységüket.

Klasszikus zenét terjesztő társaság (1910-1911)

1910-ben Gáty a távozó Rácz Dezső helyét foglalta el a társaságban. Ez a társaság hirdette meg „zeneciklus” nevezetű koncertsorozatot, mely híres zeneszerzők műveit mutatta be egy-egy estén. Az előadások a Griff szállóban voltak és vidéki és helyi művészek is kaptak rá meghívást.

Az 1910. év végi ciklusban Chopin, Schumann és Mendelssohn műveit mutatták be, az 1911. márciusiban Beethoven- és Goldmark-művek voltak műsoron. Természetesen Gáty Zoltán is résztvevője volt az előadásoknak.[63]

Szép gesztus volt a társaságtól, hogy a Zeneciklus estélyeinek és a Liszt ünnepélynek tiszta jövedelmét elküldte Budapestre a Liszt-szobor javára.[64]

A társaság működéséről 1911. novembere után nem található több dokumentum.

Gáty Zoltán 1910-re már országosan elismert szaktekintély lett. Jól bizonyítja ezt az is, hogy az 1910. október 12-14. között megrendezett harmadik országos zenészeti kongresszuson „Gáti Zoltán pápai ref. tanítónőképző intézeti zenetanár is szerepel mint előadó.”[65]

Túl élete derekán

Első komolyabb betegsége az 1918/19-es tanévben jelentkezik, de nem tud egy év múlva sem munkába állni, így még egy évvel meghosszabbítják betegszabadságát.[66]

 „Nagyon súlyos betegsége miatt egy évi szabadságot kért és kapott Gáty Zoltán ének- és zenetanár úr, akinek helyettesítésére a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter úr Csukás Zoltán, menekült okleveles ének- és zenetanárt rendelte hozzánk, aki hivatottságának igen szép bizonyságát szolgáltatta”[67]

1921-re rendeződött annyira egészségi állapota, hogy újra elkezdett tanítani,[68] bár kollégái látták, hogy nem épült fel teljesen. Még a Nőnevelő értesítőjébe is bekerült ez a pár sor, ami jelképezte Gáty Zoltán elhivatottságát: „E helyen kiemeljük azt a heroikus erőfeszítést, amellyel Gáty Zoltán érdemes kollégánk ez évet bevégezte. Hisszük, hogy a nyári szünidő az ő egészségét is teljesen helyreállítja.”[69]

Sajnos már egészségi állapota nem javult, ahogy azt a szomorú sorok is mutatták: „Nehezebb volt a helyzet Gáty Zoltán tanítónőképző-intézeti tanár kartársunk esetében, aki betegsége miatt több ízben kénytelen volt heteken át távol maradni az iskolától. Az ő szakszerű helyettesítéséről nem állott módunkban gondoskodni. Mindazáltal sikerült itt is az előírt anyagot bevégezni. Bízunk benne, hogy a jó Isten visszaadja Gáty kollégánk erejét, s ő a maga kiváló tehetségét és nagy tudását továbbra is a régi odaadással fogja intézetünknek szentelhetni.”[70]

Betegsége oly súlyos volt már, hogy 1926-ban kérte nyugdíjaztatását:

 „Saját kérelmére nyugalomba vonult Gáty Zoltán nőnevelő-intézeti ének- és zenetanárunk, aki kezdetben a főgimnáziumnál, utóbb pedig a nőnevelő intézetnél megszakítás nélkül összesen 36 éven át teljesített kiváló szolgálatot.

Kerületi közgyűlés elismerését és köszönetét fejezi ki a nyugalomba vonuló tanár úr iránt, aki nemcsak mint ének- és zenetanár, hanem mint zeneszerző és az intézeti énekkarok kiváló dirigense is, maradandó érdemeket szerzett magának, nyugalomba vonulása alkalmából őszinte szeretettel kívánja, hogy nyugalomba vonulása éveit boldog megelégedéssel élvezhesse.”[71]

A nyugdíjas éveket nem sokáig élvezhette. „Otthonában 1928. július 17-én reggel fél 9 órakor, élete 73-ik évében adta vissza nemes lelkét Teremtőjének.”[72]

Családja

Már pesti tanárkodása alatt megnősült. Feleségül vette Neuhauser János és Páczay Janka szülők katolikus vallású leányát Neuhauser Izabellát. Feleségének édesapja a Batthyányi grófok egyedi birtokrészének az intézője volt. A Neuhauser család Bécsből költözött át hazánkba. A házastársak vallási különbözősége a rokonság kezdeti rosszallásán kívül semmi különösebb családi bajt nem okozott. Az egyházi felsőbbség azonban később többször szemrehányást tett ezért a körülményért Gáty Zoltánnak.[73]

Három gyermekük született Pesten.

  • Gáty Zoltán: gyermekként áldozata lett a pesti nagy torokgyík-járványnak
  • Gáty István: a Pesti Központi Statisztikai Hivatal tisztviselője volt. Jó muzsikus volt, szépen csellózott. Mikor atyja a Pápai Tanítóképző zenetanára volt, neki segítve egy évig ének-, és zenetanárként az 1911/12-es tanévben a Pápai Kollégium Gimnáziumában és Teológiáján tanított.
  • Gáty Izabella: súlyos hátgerincferdülésben szenvedett. Ő Pápán postatisztnő volt.

A Gáty családban a pápai évek során még az alábbi gyermekek születettek, kik közül csak hárman értek meg magasabb életkort:

  • Gáty Lenke (Magdolna): kiválóan zongorázott. Számos koncerten játszott édesapjával is. Előbb Harsányi Sándor kecöli tanító, majd Boross Imre nagyácsfalui tanító felesége volt.
  • Gáty Károly: 1893-ban, 14 hónapos korában halt meg torokgyíkban[74]
  • Gáty Lajos: „május hó 31-én esti 7 óra-kor, 1 ¼ éves korában csendesen elszenderedett.” [75]
  • Gáty Piroska: „az alig másfél éves kis leánykát – dacára a szülök gondozásának – a halál kiragadta a szülök karjaiból.” [76]
  • Gáty Ferenc, aki ötven évig Felsőörsön működött mint református lelkész, és a falu zenei és szellemi életének meghatározó vezéregyénisége volt.
  • Gáty Miklós, ki Pesten nyugdíjas tisztviselőként halt meg. Kiváló muzsikus volt. Élvonalbeli pesti zenekarokban játszott évtizedeken át mint fuvolista, vagy a nagybőgő kiváló technikájú kezelője.
A Gáthy család: balról jobbra: Neuhauser Izabella - Gáthy Zoltánné, Gáthy Zoltán, Gáty Ferenc, Gáthy István, Gáty Lenke, Gáty Izabella és Gáty Miklós
A Gáthy család: balról jobbra: Neuhauser Izabella – Gáthy Zoltánné, Gáthy Zoltán, Gáty Ferenc, Gáthy István, Gáty Lenke, Gáty Izabella és Gáty Miklós

Gáty Zoltán zenéje

Mielőtt kitérnék Gáty Zoltán zenéjének akár csak besorolására is, szükségesnek tartom, hogy kitekintsek egy kicsit a XVIII-XIX. század fordulójára. Magyarország számára ez az időszak a nemzeti öntudatra ébredés ideje volt. A megelőző századok hazai műzenéjében nem volt semmi igazán sajátos magyar hagyomány, ezért eme sajátosságokat sokan a népdalt utánzó „népieskedő” zenében vélték fölfedezni. Volt azonban egy megfoghatóbb, értékesebb „nemzeti” zenei anyag a magyar tánczene, azaz a verbunkos. A verbunk eredetileg katonák toborzásához járt férfitáncot jelentett, de később önálló táncdarabbá vált. Ezt a zenét elsősorban cigánybandák játszották, ezért sokan a cigányzenével azonosították, s ezt a tévhitet Liszt Ferenc 1859-ben Párizsban megjelent „A cigányokról és a cigány zenéről Magyarországon” című könyve tovább erősítette.

A muzsikus cigányok mindenütt játszották környezetük zenéjét, átvették az adott területre jellemző hangszereket és előadási stílust, így a XIX. században is a nyugati műzene egyre több elemét sajátították el és ötvözték a korábbi korok magyar tánczenéjével. A cigányok jellegzetes, szeszélyes, érzelmekre ható játékmódja szinte bármely egyszerű dallamot „cigányzenévé” varázsolt.

A verbunkos stílus elemei bekerültek a vokális zenébe, s a korábban csak hangszeres muzsikára jellemző ritmika és ornamentika megjelent a színpadi zenében, az operában és a műdalban is; és a kamarazene és a szimfonikus irodalom megújításában is fontos szerepet kaptak.

Ez a muzsika a köztudatban erősen kötődött a „magyarságképhez”, amit az is bizonyít, hogy több kiváló nyugati zeneszerző (Joseph Haydn, Ludvig van Beethoven, Hector Berlioz, Johannes Brahms) műveiben az ekkoriban szinte divattá váló „magyaros” színt mindig a verbunkos hangvétel alkalmazásával fejezte ki. Berlioz Rákóczi-indulója vált e darabok közül a legismertebbé.

A magyar romantika a műzenévé emelt verbunkosban ünnepelte az új, nemzeti zene megszületését. A verbunkos és az európai magas műzene egybefoglalása először Erkel Ferencnek sikerült a század első felében. Erkel darabjainak sikerét azzal aratta, hogy az általa kifejlesztett magyar zenei nyelvet az egész estét betöltő operák „magyar” jeleneteinek jellemzésére használta, és kiváló dramaturgiai érzékkel ötvözte a francia és olasz operák stílusával. Az új magyar műzene Liszt Ferenc életművében teljesedett ki. Műveiben tökéletes egységet alkotott a legmagasabb rendű európai romantika és a magyar hagyomány.

Gáty Zoltán a XIX. század második felében abba a budapesti miliőbe érkezik meg tanulni, amely már fejlett zeneéletével az európai nagyvárosokkal teljesen egyenrangú. Operaháza, zenekarai, hangversenytermei vannak, és olyan karmesterek működnek az országban, mint Artur Nikisch vagy később Gustav Mahler. Arról nem is beszélve, hogy az 1875-ben megnyílt budapesti Zeneakadémia tanulója lehetett Erkel Ferenc igazgatása idején, és személyesen ismerhette Liszt Ferencet is.

Gáty Zoltán tanára a zeneszerzés szakon Nikolits Sándor volt, aki tanítványaival (köztük Gátyval) megkezdte és munkálta a magyar műzene első fellendülését. Nikolits Sándor Erkel Ferenc egyetlen meghitt, őszinte barátja volt, akivel együtt alapították a magyar zeneakadémiát.

Nikolits nyílt, őszinte ellensége volt a „wagnerizmusnak”. Gustav Mahler karmestersége idején vonult nyugalomba (mert a „wagnerista” igazgató alatt nem akart dolgozni). Ezután nem sokára megalapította Káldy Gyulával a magyar zeneiskolát, ahová kedves tanítványát, Gáty Zoltánt hívta meg igazgatónak.

E kétpólusú (Erkel – Nikolits) zenei közeg termékeny talajában csírázott ki Gáty zenéje. Nem tagadhatja le kötődését a magyar műzene iránt; és táncos, üde tételeiből sugárzik a magyar tánczene, a verbunkos ritmikája. Ugyanakkor lassú tételeiből átérződik a klasszikus zene iránti vágyódás, és sokszor vetül nyitányainak lassú tételeire Beethoven vigyázó árnyéka. Az akadémiai évei alatt megszerzett „romantikus hagyatékot” magyar műzenei nyelvezetté alakította, és a kései verbunkos stílust feloldotta benne. Művészetében már tagadhatatlanul elevenen él az európai áramlatokkal való megmérkőzés, de ugyanakkor még rabja a magyar népies modorosságnak.

Művei

Sajnos nem ismert minden művének a keletkezési dátuma, ezért a dátum utáni * azt jelzi, hogy a dátum nem a keletkezés, hanem az első dokumentált bemutatás időpontja!

 „Nyomtatásban nem jelentek meg művei. Egyedül Késmárky Árpád Hegedűiskolájában közöltek egy etűdöt, melynek alaptémája egy magyar dal volt. Egykori jegyzetek arra utaltak, hogy már budapesti tanárkodása idején születtek hegedűre írt szerzemények.”[77]

Gáty Zoltán műveit három nagy csoportokba sorolhatjuk:

  1. Zenekari művek
  2. Énekkari művek
  3. Szólódarabok, gyakorlatok hegedűre, népies és egyéb műdalok

Zenekari művei

  • Magyar Nyitányok
    • Magyar nyitány (1884): a zenekari művei közül a legelső, és az egyetlen, amit teljes zenekarra dolgozott ki.
    • Magyar nyitány (1891*)[78]: vonószenekarra készült (ez a kotta elveszett), mert a kollégiumi zenekarban eleinte nem voltak fúvós hangszerek. A 2. Nyitányt egy pályázattal kapcsolatban Gáty Miklós dolgozta át szimfonikus zenekarra, Gáty István pedig zongora 4-kezesre.
    • Magyar nyitány (1894): Az 1894. január 27-28. között megrendezett Jókai-ünnepélyre írta vonószenekarra.[79] Azért, hogy a zenekari hangzást teljesebbé tegye, zongora négykezest is illesztett a vonósokhoz, sőt a fúvósok helyettesítésére még harmóniumszólamot is írt hozzá. Amikor már fuvolázni tudó növendékei voltak, akkor az ő számukra is írt 2 fuvolára szerkesztett szólamot. A bevezető rész utáni rövid kadenciát maga a szerző játszotta. Gáty Ferenc hegedű-zongora átiratot készített belőle.
    • (Ünnepi) Magyar nyitány (1900): A kétzongorás változat 1900-ra készült el a pápai állami polgári leányiskola negyedszázados ünnepélyére.[80] A városi színház 25 éves fennállására rendezett „Jubiláris színielőadások”-ra Gáty Zoltán átírta zenekarra, ami 1907. január 12-én hangzott el az ünnepségen.[81]
  • Andante (1918*) [82] vonószenekarra
  • Gyász hangok (1898): Erzsébet királyné halálakor írta. Ennek vonós 3-as formáját az I. világháború idején a tábori kórházakban a Gáty család tagjai sokszor játszották. Temetéseken a „Gyászinduló (1904*)” mollban írt harmóniái zengtek. A művek kéziratainak egy része idővel elkallódott.[83] Szintén ehhez köthető énekkarra írt „Gyászdalok” műve is.[84]
  • Iza polka (1901*): felesége tiszteletére írt lengyelkéje, amit vonószenekarra is átdolgozott.
  • Szabadság induló (1893*): Az I. Magyar nyitány alapján komponált induló. Készült egy „népzenekari” változata is (ez a kotta lelhető fel a kéziratok között). Egykori népszerűségét mutatja, hogy a pápai cigányzenekarok is repertoárjukon tartották, és rendszeresen játszották a vendégek szórakoztatására.

Énekkari művek

Az énekkari műveknek csak a leggyakrabban használt változatai maradtak meg eredeti Gáty-féle „mesterpéldányban”. Tanári munkájának első időszakában a kollégiumi vegyeskar számára alkotott. Az utolsó 16 évben pedig a Református Nőnevelő énekkara számára írt. Ezeket a szerzeményeket főképpen a vallási és a nemzeti buzgóság hozta létre.[85]

  • zsoltár (1915*) női karra[86]
  • zsoltár – Cantate (1912*): vegyeskarra írta, de 1913-ban már vonós, zongora és harmónium kísérettel szólal meg[87]
  • Bujdosó székely dala (1924*): női karra[88]
  • Dicsőség a magasban Istenünknek (1924*): női karra[89]
  • Emlékünnep: női karra és zongorára
  • Hála-ének: női karra, zongorára, és 3 hegedűre – az egyházi vezetőség kérésére komponált mű.
  • Ima (1922): női karra, három hegedűre és zongorára
  • Ima a békéért (1918*): nagyobb lélegzetű kórusmű, amelyet Gáty Miklós Budapesten több református és katolikus templomban orgonán szólaltatott meg. Pápán 1918. január 15-én a Kőszínházban mutatta be tanítványai közreműködésével – a Református Tanítónőképző Intézet énekkarát vezényelve – e darabját.
  • Miatyánk: a Református Leányegylet ünnepi estélyén volt a premier, ahol a zongora mellől dirigálta a hegedűvel, harmóniummal és zongorával kísért énekkari művet[90]
  • Mi zengi túl a bérceket (1907*): férfi karra[91]
  • Nemzeti Hymnusz (1898*): Beliczay Gyula szerzeményének megzenésítése férfi karra [92]
  • Régi dal (1925*): Jókai Mór Régi dal, régi dal… című szerzeményének megzenésítése női karra[93]
  • Tavaszi dal (1908*): női karra[94]

Kis szerzemények, népies és egyéb műdalok

Hegedűre írt művei részben zenekari feldolgozásra vártak, részben pedagógiai célzatúak voltak. Az előbbiek közül legjelentősebbek, és nagy technikai tudást kívánnak, a népdalfeldolgozások. Szerkezetileg hasonlítanak egymásra, ugyanis egy rövid bevezetés után ún. szomorú nóta hangzik fel többszöri variációban. Tüzetesebb vizsgálódás után megállapítható, hogy mindegyik dal külön önálló mű. Feldolgozásukban is nagyon eltérnek. Itt említhető meg a műdalfeldolgozások, melyek ugyancsak nagy igényességgel készültek.

A pedagógiai célzatú kis szerzemények Gáty Zoltán életének utolsó időszakában készültek 1924 és 1926 között. Ekkor már csak lakásán tartotta a hegedűórákat. Ilyenek voltak például azok, amelyeket Rácz Irénnek, a hozzá hegedűórákra szorgalmasan járó tanítványának készített. Újra meg újra egy-egy kedves szerzeménnyel örvendeztette meg. Hegedűtechnikai nehézségei leküzdésére is ismételten írt hézagpótló gyakorlatokat. Ezek mind azért maradtak meg, mert Szily László lemásolta őket.[95]

Kis szerzemények:

  • Andante religioso hegedűre és orgonára
  • Emlékezés Corellire (1924*) hegedűre és zongorára[96]
  • Hegedű kettős, magyar stílben (1909*)[97]
  • Hősök emlékére 3 hegedűre és zongorára
  • Ifjúság induló zongorára
  • Kétszólamú Choral (1924*) hegedűre és zongorára[98]
  • Képezdészek indulója zongorára
  • Magyar népdal változatokkal két hegedű és zongora 4 kézre (1895*)[99]
  • Menuette (1924*) hegedűre és zongorára[100]
  • Nocturne No. 2 (1925) hegedűre és zongorára
  • Praepa induló (1924) zongorára
  • Scherzo (1924*) hegedűre és zongorára[101]
  • Sonata especiel. II. (1924*)[102]
  • Sonata magyar stylben.[103] két hegedűre
  • Szerenád hegedűre, csellóra és zongorára[104]

Népies- és egyéb műdalok

  • A költő (1917*): Tompa Mihály költeményének megzenésítése[105]
  • A Táltos álma (1901*): Halmos Zoltán költeményének megzenésítése.[106]
  • Álmaimban gyakran (1884*): Petőfi Sándor megzenésített verse
  • Amott egy agg cserfa zöldel (1884*)
  • Csingervölgyi emlék (1904*)[107]
  • Csonka honvéd (1903*): Arany János költeményének megzenésítése[108]
  • Hírt sem hallok (1906*): Szász Károly költő, és püspök megzenésített verse[109]
  • Húzd rá cigány! (1884*)
  • Itt a tavasz (1908*)[110]

* A Gáty nevet a források nem egyformán írják. A Gáti, Gáthi, Gáty és Gáthynak is szerepel a megemlékezésekben. A Gáti névírás a nemesi cím megszerzése előtti időszakból származhat. A Gáty névírás a címeres nemesi oklevél jogcímén válhatott elfogadottá. A Gáthy névírás pedig megemlékezésekben, hivatalos dokumentumokban bukkan fel.

[1] Kerpel Péter: A Gáty család története. Gyöngyszemek a magyar nyelvészet, zene és természettudomány múltjából. A Pápai Jókai Kör kiadványa 8. Pápa, 2000, 42. old.

[2] Kerpel Péter: A Gáty család története. Gyöngyszemek a magyar nyelvészet, zene és természettudomány múltjából. A Pápai Jókai Kör kiadványa 8. Pápa, 2000, 43. old.

[3] Kerpel Péter: A Gáty család története. Gyöngyszemek a magyar nyelvészet, zene és természettudomány múltjából. A Pápai Jókai Kör kiadványa 8. Pápa, 2000, 43. old.

[4] Pápai Hírlap 1928.07.21., 1. old.

[5] Kerpel Péter: A Gáty család története. Gyöngyszemek a magyar nyelvészet, zene és természettudomány múltjából. A Pápai Jókai Kör kiadványa 8. Pápa, 2000, 45. old.

[6] Dunántúli Protestáns Lap 1928. augusztus 22., 142. oldal

[7] Dunántúli Protestáns Lap 1890. augusztus 24.

[8] Kerpel Péter: A Gáty család története. Gyöngyszemek a magyar nyelvészet, zene és természettudomány múltjából. A Pápai Jókai Kör kiadványa 8. Pápa, 2000, 45. old.

[9] Dunántúli Protestáns Lap 1890. augusztus 24.

[10] Kerpel Péter: A Gáty család története. Gyöngyszemek a magyar nyelvészet, zene és természettudomány múltjából. A Pápai Jókai Kör kiadványa 8. Pápa, 2000, 47. old.

[11] Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1891. szeptember, 92-93. oldal

[12] Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1891. szeptember 124-125 oldal

[13] Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1896. március, 50. old.

[14] Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1899. szeptember, 30. old.

[15] Református Teológiai Akadémia és Gimnázium, Pápa, 1890 • III. A főiskola alkatrészei, 85. old.

[16] Református Teológiai Akadémia és Gimnázium, Pápa, 1890 • VI. A tanuló ifjúság önmunkássága. 121-122. old.

[17] Református Teológiai Akadémia és Gimnázium, Pápa, 1890 • VI. A tanuló ifjúság önmunkássága. 122. old.

[18] Református Teológiai Akadémia és Gimnázium, Pápa, 1891 • III. A főiskola alkatrészei, 51-52. old.

[19] Dunántúli Protestáns lap, 1892. júlis 3. 427-428 hasáb

[20] Református Teológiai Akadémia és Gimnázium, Pápa, 1892, V. oldal

[21] Református Teológiai Akadémia és Gimnázium, Pápa, 1892 • IV. A főiskola alkatrészei, 88. old.

[22] Református Teológiai Akadémia és Gimnázium, Pápa, 1892 • IV. A főiskola alkatrészei, 113. old.

[23] Református Teológiai Akadémia és Gimnázium, Pápa, 1893 • IV. A főiskola alkatrészei, 115. old.

[24] Református Teológiai Akadémia és Gimnázium, Pápa, 1909 • VIII. Főiskolai intézmények, 204. old.

[25] Református Teológiai Akadémia és Gimnázium, Pápa, 1893 • IV. A tanuló ifjúság ön munkássága, 151. old.

[26] Kerpel Péter: A Gáty család története. Gyöngyszemek a magyar nyelvészet, zene és természettudomány múltjából. A Pápai Jókai Kör kiadványa 8. Pápa, 2000, 54-55. old.

[27] Ólé Sándor: Pápai diákemlékek, 85-88. old.

[28] Kerpel Péter: A Gáty család története. Gyöngyszemek a magyar nyelvészet, zene és természettudomány múltjából. A Pápai Jókai Kör kiadványa 8. Pápa, 2000, 57. old.

[29] Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1899. szeptember, 30. old.

[30] Református Nőnevelő Intézet értesítője, Pápa, 1902/03 tanév • III. Tan- és nevelőtestület. Tárgybeosztás

[31] Református Nőnevelő Intézet értesítője, Pápa, 1904/05 tanév • III. Tan- és nevelőtestület. Tárgybeosztás

[32] Református Nőnevelő Intézet értesítője, Pápa, 1904/05 tanév • III. Tan- és nevelőtestület. Tárgybeosztás

[33] Református Nőnevelő Intézet értesítője, Pápa, 1906/07 tanév • IX. Az intézet internátusa • a) Az internátusra vonatkozó főbb adatok

[34] Református Nőnevelő Intézet értesítője, Pápa, 1904/05 tanév • IV. Az elvégzett tananyag kimutatása • b) a tanítónőképzőben, 25. old.

[35] Református Nőnevelő Intézet értesítője, Pápa, 1905/06 tanév • X. Önmunkásság. Lorántffy Zsuzsánna Önképző-kör, 50. old.

[36] Református Nőnevelő Intézet értesítője, Pápa, 1907/08 tanév • III. Tan- és nevelőtestület. Tárgybeosztás

[37] Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1910. április, 11-12. old.

[38] Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1910. április, 27. old.

[39] Református Nőnevelő Intézet értesítője, Pápa, 1909/10 tanév • IV. Tanári kar és tantárgybeosztás

[40] Református Nőnevelő Intézet értesítője, Pápa, 1912/13 • Kettős örömünnepünk, 41. old.

[41] Pápai Hirlap 1904.01.02., 2. old.

[42] Pápai Hirlap 1904.01.02., 5. old.

[43] Pápai Hirlap 1904.03.05., 6. old.

[44] Pápai Hirlap 1904.03.12., 4. old.

[45] Pápai Hirlap 1904.07.02., 5. old.

[46] Pápai Hirlap 1905.06.24., 4. old.

[47] Pápai Közlöny 1910.09.04., 2-3. old.

[48] Pápai Közlöny 1912.07.01., 2-3. old.

[49] Pápai Lapok 1914.06.21., 4. old.

[50] Pápa és Vidéke 1916.09.17., 5. old.

[51] Pápai Hírlap 1918.03.09., 2. old.

[52] Kerpel Péter: A Gáty család története. Gyöngyszemek a magyar nyelvészet, zene és természettudomány múltjából. A Pápai Jókai Kör kiadványa 8. Pápa, 2000, 57. old.

[53] Pápai Lapok 1894.03.11., 40. old.

[54] Kerpel Péter: A Gáty család története. Gyöngyszemek a magyar nyelvészet, zene és természettudomány múltjából. A Pápai Jókai Kör kiadványa 8. Pápa, 2000, 63-65. old.

[55] Kerpel Péter: A Gáty család története. Gyöngyszemek a magyar nyelvészet, zene és természettudomány múltjából. A Pápai Jókai Kör kiadványa 8. Pápa, 2000, 55. old.

[56] Pápai Közlöny, 1895.01.06., 4. old.

[57] Pápai Közlöny, 1895.01.13., 4. old.

[58] Pápai Közlöny, 1895.05.19., 3. old.

[59] Pápai Lapok, 1897.12.05., 4. old.

[60] Pápa és Vidéke, 1920.01.09., 2. old.

[61] Pápai Lapok, 1908.05.24., 4. old.

[62] Pápai Hirlap, 1908.06.06., 3-4. old.

[63] Pápai Közlöny, 1911.02.12., 5. old.

[64] Pápai Közlöny, 1911.11.19., 5. old.

[65] Pápai Lapok, 1910.09.11, 5. old.

[66] Református Nőnevelő Intézet értesítője, Pápa, 1920/21 tanév, 7. old.

[67] Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1920. szeptember, 27. old

[68] Református Nőnevelő Intézet értesítője, Pápa, 1921/22 tanév, 6. old.

[69] Református Nőnevelő Intézet értesítője, Pápa, 1923/24 tanév, 13. old.

[70] Református Nőnevelő Intézet értesítője, Pápa, 1924/25 tanév, 7. old.

[71] Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1926. szeptember, 25-26. old

[72] Pápa és vidéke, 1928.07.22., 2. old.

[73] Kerpel Péter: A Gáty család története. Gyöngyszemek a magyar nyelvészet, zene és természettudomány múltjából. A Pápai Jókai Kör kiadványa 8. Pápa, 2000, 45-46. old.

[74] Pápai Független Ujság, 1893.12.17., 5. old

[75] Dunántúli Protestáns Lap, 1897..06.06., 370. hasáb

[76] Pápai Közlöny, 1899.04.09., 5. old.

[77] Kerpel Péter: A Gáty család története. Gyöngyszemek a magyar nyelvészet, zene és természettudomány múltjából. A Pápai Jókai Kör kiadványa 8. Pápa, 2000, 58. old.

[78] Pápai Lapok, 1891.12.13., 207. old.

[79] Pápai Lapok, 1894.02.04., 1-2. old.

[80] Pápai Lapok, 1900.10.14., 3. oldal

[81] Pápai Közlöny, 1907.01.20., 3-4. old.

[82] Pápa és Vidéke, 1918.06.16.,2. old.

[83] Kerpel Péter: A Gáty család története. Gyöngyszemek a magyar nyelvészet, zene és természettudomány múltjából. A Pápai Jókai Kör kiadványa 8. Pápa, 2000, 59-60. old.

[84] Állami Polgári Leányiskola értesítője, Pápa, 1898/99 tanévről, 7. old.

[85] Kerpel Péter: A Gáty család története. Gyöngyszemek a magyar nyelvészet, zene és természettudomány múltjából. A Pápai Jókai Kör kiadványa 8. Pápa, 2000, 61. old.

[86] Dunántúli Protestáns Lap, 1915.05.23., 170. old.

[87] Pápa és Vidéke, 1913.04.20., 4. old.

[88] Dunántúli Protestáns Lap, 1924.03.30., 46. old.

[89] Dunántúli Protestáns Lap – 35. évfolyam – 1924.11.02., 130. old.

[90] Kerpel Péter: A Gáty család története. Gyöngyszemek a magyar nyelvészet, zene és természettudomány múltjából. A Pápai Jókai Kör kiadványa 8. Pápa, 2000, 62. old.

[91] Pápai Hirlap, 1907.11.09., 4. old.

[92] Pápai Közlöny, 1898.05.15., 5. old.

[93] Pápa és Vidéke, 1925.03.01., 2. old.

[94] Dunántúli Protestáns Lap, 1908.06.14., 413. hasáb

[95] Kerpel Péter: A Gáty család története. Gyöngyszemek a magyar nyelvészet, zene és természettudomány múltjából. A Pápai Jókai Kör kiadványa 8. Pápa, 2000, 62-63. old.

[96] Pápai Hírlap, 1924.11.15., 2. old.

[97] Pápai Közlöny, 1909.11.21., 5. old.

[98] Pápai Hírlap, 1924.11.15., 2. old.

[99] Pápai Közlöny, 1895.06.165. old.

[100] Pápai Hírlap, 1924.11.15., 2. old.

[101] Pápai Hírlap, 1924.11.15., 2. old.

[102] Pápai Hírlap, 1924.11.15., 2. old.

[103] Pápa és Vidéke, 1917.03.11., 4. old.

[104] Pápai Hírlap, 1918.03.02., 4. old.

[105] Dunántúli Protestáns Lap, 1917.12.09., 329. old.

[106] Református Teológiai Akadémia és Gimnázium, Pápa, 1901 • IV. A főiskola alkatrészei, 71. old.

[107] Dunántúli Protestáns Lap, 1904.06.12., 422. hasáb

[108] Dunántúli Protestáns Lap, 1903.03.08., 162. hasáb

[109] Pápai Hirlap, 1906.06.235. oéd.

[110] Dunántúli Protestáns Lap, 1908.05.03., 306. hasáb

Forrás: Horváth Adrián: Gáty Zoltán (Pápa, 2015 – ISBN: 978-963-98-1832-3)

Vélemény, hozzászólás?

error: Figyelmeztetés:
A tartalom másolás védelem alatt áll!