Ürmös Péter: Személyes búcsú Heitler László festőművésztől és művészeti írótól (1937-2016)

– Nagy űrt hagyott bennem halálhíre, hiszen művészi öntudatra ébredésem óta figyelemmel kísérte munkásságomat, tárlataimat nyitotta meg, sőt a következő pápai kiállításom megnyitóját is elvállalta… – Ha egészségi állapotom megengedi – mondta.

– Utolsó beszélgetésünk egyikeként hívta fel figyelmemet arra a kiadványra, amelyet András fiától kapott. Örömmel újságolta, amelyről én sem tudtam, hogy nagyapám egyik litográfiája is szerepel Földi Eszter könyvében, amelyben a magyar művészgrafika kezdeteit dolgozta fel az 1890-től az első világháborúig terjedő időszakban.

– Mivel tudta, hogy a családi vonatkozások mindig érdekeltek, időről időre büszkén számolt be Andrással közös kiállításáról, fiának szakmai előmeneteléről, restaurátori munkájáról, és mutatta doktori disszertációját. Midőn a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanszékvezetője lett, az egyetemi tapasztalatairól is rendre beszámolt.

Pápai mestereim között mindig megemlítettem Laci bácsit, hiszen az eltelt több mint negyven év barátsága erre feljogosított. Évenkénti egy-két beszélgetésünk során mindig elmondta véleményét az akkori kiállításaimmal kapcsolatosan, sőt több írása is megjelent ezekről.

Így egy valós és tartalmasnak mondható mester – tanítvány kapcsolat alakult ki köztünk a hosszú évek során. Nála jobban senki nem ismerte és értékelte művészeti tevékenységemet és munkáimat. A lehetőségek szerint én is ugyanúgy módját ejtettem az ő kiállításai megtekintésének, de a Pápai Tárlatok kapcsán amúgy is mindig megismertük egymás legújabb műveit. Művészete stílusfordulatok nélkül, a saját maga szabta szigorú elvek mentén fejlődött és terebélyesedett ki, és vált Pápa város kulturális örökségévé. Közösségi szellemiségét mindvégig megőrizte, gondolok itt nemcsak városi művészeti közéletében betöltött szerepére, hanem mint a bakonyi barokk parasztházak megörökítőjére, vagy miként Egry József festészetére rácsodálkozott és azt írásaiban feldolgozta; ezeket mindnyájunk számára közkinccsé tette. Az 1997-es veszprémi kiállítása kapcsán írta Pogány Ö. Gábor művészettörténész, az MNG egykori főigazgatója az alábbi gondolatokat…

„ Szinte eleve elrendelten lett a Bakony, a Balaton-felvidék festője, évtizedek óta úgy jár-kel e régió települései, várromjai, majorjai között, mintha gondjaira lenne bízva minden talpalatnyi földje, egykori és mai lakója. A régiek azért, hogy az utókor el ne feledje őket, a kortársak pedig azért, hogy megtalálják honukat e hazában. … A pápai születésű és ott is élő festő esetében életterének géniusza benne érzékeny, értő, legitim közvetítőt kapott, vallomásai hitelesítéséhez megfelelő festői képességekkel rendelkezik. Emlékeit, benyomásait és meglátásait árnyalt színekkel, derűs megvilágításban közli, merész, szuggesztív kompozíciói a nemzeti hagyományok eszményeit tudatosítják.”

A művészeti lexikonok szűkszavú szócikkei nem alkalmasak gazdag életútjának a bemutatására, de szükségesek ahhoz, hogy összefoglaljuk szerteágazó tevékenységét.

„Heitler László festőművész, művészeti író Pápán született 1937-ben. Iskoláit szülővárosában végezte, ahol az Állami Tanítóképzőben Cziráki Lajos, a Képzőművészeti Szabadiskolában A. Tóth Sándor volt a mestere.”

– Egyik interjúban arra kérdésre, hogy diákévei alatt kitől tanult festeni, így válaszolt: – „A gimnáziumban volt egy Bíró Károly nevű rajztanárom. Akkor kezdett érdekelni a festészet. Amikor a pápai tanítóképzőbe kerültem, korábbi tanulmányaimnak szerepe volt abban, hogy Cziráki Lajos tanítványa lehessek. 1951 telétől a képzőművészeti szabadiskolába jártam, amit röviden „A kör”-nek neveztek. Ebben Cziráki mellett Hénel Gusztáv és A. Tóth Sándor tanított, nevelt.”

– Az utóbbival összefüggő mester és tanítvány kapcsolatnak szimbolikus értékű befejezése lett. Hagyományosan újévkor A. Tóth Sándor linómetszetű üdvözlő lapokkal köszöntötte az ismerőseit, sőt levelezésében képeslapként is használta ezeket. A halála előtti utolsó lapnak a vázlatát még ugyan a kórházban papírra vetette, de kimetszeni már nem tudta. Heitler László véste ki a nyomódúcot, és segédkezett a nyomtatásban. Ez az utolsó újévi lap egyúttal a mester gyászjelentés is volt.

– Itt kell megemlíteni azt, ami a szócikkekből általában kimaradt, hogy grafikusként is maradandó értékeket hozott létre. Pápai viszonylatban mindmáig egyedülállóak a linómetszet sorozatai a város műemlékeiről és malmairól. Mindmáig köszönettel tartozom neki, hogy útmutatásai alapján készítettem el iskolás koromban az első linómetszeteimet, ekkortól kezdett kibontakozni az érdeklődésem a grafika iránt.

A szócikkek folytatásaként az alábbiakat olvashatjuk…

Ezt követően a Pécsi Tanárképző Főiskola rajzi tanszékén diplomázott Kelle Sándor növendékeként. Főiskolás korától, 1961-től szerepel egyéni és közös (megyei, országos és külföldi) kiállításokon. Évekig dolgozott a Győri Művésztelepen, amelynek a tárlatain többször szerepelt. A kiállítási jegyzékét nehéz lenne számba venni, magyar, osztrák és német városokban láthatták munkáit a művészetek kedvelői.

– Felejthetetlen számomra az első olyan kiállítás, amikor először állíthattam ki akkori tanáraimmal és mestereimmel (Bíró Károllyal, Heitler Lászlóval, Szalay Lászlóval és A. Tóth Sándorral) a Pápai Pedagógus Művelődési Házban, majd ezt követően a balatonfüredi Körgalériában 1974-ben. Ettől kezdve igyekeztem a városi és esetleg a megyei tárlatokon szerepelni, így folytatódott az a szakmai kapcsolat, amely mind mostanáig, a haláláig fennmaradt. Ugyanúgy emlékezetes maradt az 1984-es győri kiállításom, melynek megnyitóját Heitler László mellett Cziráki Lajos is megtisztelte, amelyen a laudációt Szíj Béla tartotta.

– Örömmel támogatta nagyapám munkáiból rendezett közös kiállításaimat, annál is inkább, mivel több pápai vonatkozású családi tárlatot rendezett, például a Beck, a Laborcz vagy Pérely család művészeti hagyatékából. Tanácsaival és javaslataival nagyban hozzájárult, hogy az örökséggondozás ezen műfaját válasszam.

Munkáit hazai múzeumok és intézmények, valamint magángyűjtemények őrzik.

Festőként is, és íróként is tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Festők Társaságának, a Szőnyi István alkotóközösségnek, a Magyarországi Német Írók és Alkotóművészek Egyesületének, valamint a Veszprémi Művész Céhnek.

Jelentős a kiállítás szervezői tevékenysége. Szívügyének tartotta, hogy minél jelentősebb alkotók munkáit láthassák a pápai művészetbarátok. Szíj Bélával, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársával közösen több bemutató létrehozásában segédkezett. Így került Pápára többek között Dési Huber, Szántó Piroska, a Beck-család, Gadányi Jenő, Somogyi József és Klie Zoltán anyaga.

 – Emlékszem, a nevük említésekor mennyi emlék került szóba, amelyek nemcsak a művészekkel, hanem a festői hagyaték örököseivel történt találkozásokat idézték fel.

   A hatvanas években történt, hogy a Képzőművészeti Főiskola neves, egykori tanárai, Boldizsár István és Varga Nándor Lajos a Pápa környéki malmokat rajzolták.

   Egy alkalommal Heitler László meglátogatta őket munka közben, és technikailag elképesztő élményben volt része. Ismeretes, hogy a grafikai nyomólemezekre fordított állású képet kell rajzolni, amely a nyomtatáskor nyeri el eredeti helyzetének megfelelő pozícióját. Varga Nándor Lajos, a grafikai tanszék egykori vezetője az előre viaszolt lemezre rögtön tűvel rajzolta a motívumot – tükörképben!

 – A Somogyi Képtár programjával kapcsolatban rengeteg ötlete volt. Volt olyan terve, amit évekig dédelgetett, amíg a megvalósulásra sor került, így például a pápai műgyűjtők tulajdonában lévő képzőművészeti alkotások bemutatóját. Ezen olyan, már feledésbe merült egykori pápai kötődésű művész alkotását is bemutatták, mint Olcsai-Kiss Zoltán szobrászművész volt.

Könyve jelent meg Beck Ö. Fülöp (1969), Vedres Márk (1973), Goldmann György (1975), Pásztor János (1981), Németh Mihály (1977), Marton László (1985), Vágfalvi Ottó (1987) és Egry József (2003) munkásságáról. Emlékeit a Pápai Képzőművészeti Szabadiskoláról 2000-ben jelentette meg „A Kör” címmel. Szülővárosának művészeti és kulturális örökségét több írásában és képén dolgozta fel, így például a műemlékek vonatkozásában 1982-ben és 1993-ban jelentek meg írásai. Fáradhatatlanul kutatta a helyi és az ide kötődő képzőművészek hagyatékát, neki köszönhetően kerültek napvilágra Györök Leo György, Istenes-Iscserekov András és Fridbauer Béla még fellelhető emlékei. Szívügye volt a firenzei Sansovino illetve köréből származó és 1895-ben Pápára került Bacchus szobor, minden lehetséges helyen és módon kutatta történetét.  

Pályázati és kiállítási díjai közül ki kell emelni a SZOT (1986), az Országépítő Alapítvány (1989), az Eötvös Alapítvány (1990) ösztöndíját, a Veszprém Megyéért arany fokozat és Pápa Város Díszoklevele kitüntetést.

– Végezetül búcsúzzunk Heitler Lászlótól a saját szavaival, amit az 1984-es kiállítási ismertetőjében fogalmazott meg a pápai, bakonyi és balatoni tájképei kapcsán. „Három táj – egy ember. Összefogja őket a GENIUS LOCI, a hely teremtő, munkára késztető szelleme, mely eltérő ugyan, de aki hallja, érti a szavát, magában összhangba rendezheti. Abban a reményben, hogy e sugallatokból valamit sikerült kifejezni a képeiben, kíván derűs szemlélődést a kiállításon – a Festő.”

– Laci bácsi, gazdag művészeti örökségedet, amit ránk és Pápa városára hagytál, gondozni fogjuk, nyugodj békében!

Irodalom:

  • Magyar festők és grafikusok adattára, 1988 – Szeged, Szerk.: Seregélyi György
  • Kisalföldi művészek lexikona, 1998 – Győr, Szerk.: Salamon Nándor
  • Kortárs magyar művészeti lexikon, 2001 – Budapest, Szerk.: Fitz Péter
  • Kiállító tér – A Répce Galéria 10 éve, 2011 – Szerk.: Salamon Nándor

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .