Hudi József: A Pápai Kaszinó és vendégei a reformkorban

Az újkori európai és magyarországi városok polgárosultságának egyik fokmérőjeként tekinthetjük a polgári nyilvánosság színtereinek (egyesületeknek, színházaknak, múzeumoknak, kávéházaknak, moziknak, művelődési otthonnak, a sajtónak, a tömegkommunikációs eszközöknek) a meglétét, kiterjedtségét, tagoltságát.

A katolikusok, protestánsok és izraeliták által lakott, 13–14 ezer lélekszámú reformkori Pápa mértékadó társadalmi csoportjai mindegyikének megvolt a maga egyesülete. A jótékonyságot és vallási érzés elmélyítését szolgáló vallási egyesületek, társulatok már régóta léteztek, a felekezeteken és rendi csoportokon átívelő önszerveződések viszont teljesen új jelenségnek számítottak. Ekkoriban egyletek kulturális, gazdasági, politikai és szociális céllal egyaránt szerveződtek. Pápán az 1830-ban alakult olvasókörtől az 1847-ben létrejött és a református teológia hallgatóit összefogó, a szentbeszédeket népszerűsítő Homiletikai Társulatig tucatnyi egyesületet ismerünk.

A református főiskola tanárai zeneegyletet, majd tanáregyesületet (Philadelphiai Társulat), a diákok olvasótársaságot, majd a Képzőtársulatot, végül betegsegélyző Jótékony Egyletet alapítottak. A város zenekedvelő polgárai zeneegyletet, ún. Hangász Egyletet szerveztek, amely a város zeneiskoláját tartotta fenn és zenei életét is meghatározta. A város értelmisége, polgársága kaszinókat és magyar áruk vásárlására Védegyletet szervezett. A helyi és környékbeli református lelkészek egyházmegyei olvasótársaságot és könyvtárat létesítettek. Mindezeket kiegészítették a céhek és kereskedőtársulatok, amelyek az iparosok és kereskedők kulturális életének hagyományos kereteit is megadták.

A reformkori egyesületek közül az úri kaszinót, annak társadalmi kapcsolatait szeretném közelebbről bemutatni.

A történelmi levegőt árasztó pápai Fő tér sarkán áll a Griff Fogadó, amelynek emeleti nagytermében ma már emléktábla hirdeti, hogy itt alakult meg 1834. január 6-án a kaszinó.

A helytörténeti irodalomban a XX. század végéig az a hagyomány élt, hogy a nagy jelentőségű egyesület a Pesti Kaszinó után másodikként vagy harmadikként jött létre, ami persze erős túlzás (hiszen még a 20. helyet sem éri el), de kifejezi, hogy a város kulturális identitása szempontjából meghatározó szerepet játszott a kisebb megszakításokkal 1944-ig működő egyesület, amely Veszprém megyében valóban az elsők között nyitotta meg kapuit.

Ma már tudjuk, hogy az egyesület közvetlen előzménye egy olvasótársaság volt, melyet mintegy 20 előkelőbb, művelt férfiú hozott létre 1830-ban. Ennek egyik fő szervezője Vermes Illés pápai uradalmi ügyész volt, aki liberális gróf Eszterházy Károly támogatását megnyerve, a főtéri prefektusi lakás egyik szobájában biztosított helyet a társaságnak, amely folyóiratokat járatott és kis könyvtárat is kialakított.

Két év múltán, 1832-ben városi polgárokkal kiegészülve szerveződött meg a kaszinó, amely rendszabályokat alkotott, s a magyar hírlapok, folyóiratok és néhány érdekesebb német folyóirat előfizetésével és könyvek vásárlásával kínált tagjainak hasznos szórakozást.

Az 1834 elején mintegy 100 taggal, alapszabályszerűen szerveződő kaszinó a vármegyei és helyi elitből verbuválódott. A belépőket az a nemes cél vezette, hogy rendi, felekezeti és társadalmi különbség nélkül bármely becsületes ember tagja lehet a kaszinónak, amely annak céljait elfogadja, s kötelezettségeinek eleget tesz.

A köznemesi és honorácior (vagyis nem nemesi származású) értelmiség, a városi iparos és kereskedő polgárság és a zsidó iparos-kereskedő réteg együttműködése azonban hamarosan konfliktust gerjesztett, mely 1837-ben a városi polgárság kiválásához és a Polgári Kaszinó megalakulásához vezetett. A „válóok” valószínűleg a polgári elit tagjainak sértettsége volt, mert a tisztikart a köznemesi elit uralta, polgár csak mutatóba akadt a tisztségviselők között. Ettől kezdve a kaszinó taglétszáma 100–150 között mozgott, anyagi helyzete stabilizálódott, működését csak 1848/1849 háborús viszonyai zavarták meg, amikor a toll helyét a kard vette át.

A Pápai Kaszinó fennmaradt iratai, jegyzőkönyvei, nyomtatott évkönyvei alapján megismerjük működésének részleteit. Ezek között különleges értéket képvisel nagyméretű vendégkönyve, amely a kaszinóban 1837–1914 között megfordult vendégek adatait tartalmazza, s rávilágít az egyesület európai és tengerentúli kapcsolataira. Vagyis, városunkat, mint egy kulturált európai kisvárost láthatjuk magunk előtt.

Nézzük meg közelebbről, miről is tanúskodik a vendégkönyv!

A ceruzával megvonalazott oldalakon három rovat szolgált a vendégek nyilvántartására: a sorszám után feljegyezték a dátumot, a következő rovatban a vendég nevét, a harmadikon a „bévezető tag”, vagyis a vendéglátó kaszinótag nevét. Az alapszabályok ugyanis lehetővé tették, hogy a tagok vendégeiket is behozhassák a kaszinó termeibe. A nyilvántartás szabályszerű kitöltése esetén a vendég is, a tag is saját teljes nevét írta be a maga anyanyelvén, gyakori azonban, hogy a tagok csak családnevüket jegyezték fel.

A tagok – néhány kivételtől eltekintve – foglalkozásukat sosem jegyezték fel, a vendégek esetében viszont időnként a foglalkozás, illetve a lakóhely is szerepel. A fentiekből következik, hogy a forrás csak igen korlátozottan használható társadalomtörténeti elemzésre.

Vajon milyen szolgáltatást kínált a kaszinó?

Eredeti célja szerint az olvasás és a társalgás, társasági élet intézményének hozták létre, de ennél jóval többet nyújtott. A könyvtárszoba csendjében elmélyült olvasásra volt lehetőség és közel ezer kötet közül lehetett választani. A legfrissebb hazai és a jelentősebb német hírlapok és folyóiratok, színvonalas és változatos összetételű könyvtár magas igényt elégített ki. A játékteremben biliárdozni, sakkozni, kártyázni lehetett. Esténként a kaszinó saját zenekara szolgáltatta a zenét. Farsang idején bálok vonzották a tagokat és vendégeket. Időnként a Győrben állomásozó valamelyik császári ezred katonazenekarát is felfogadták. Akadt köztük olyan, aki zeneművet komponált vendéglátói tiszteletére.

A kaszinóban 1848 előtti évtizedben megfordult és regisztrált közel 1200 vendég néhány kivételtől eltekintve a Habsburg birodalom területéről, többségében Magyar országról érkezett. A vendégek összetétele a város kapcsolathálózatát tükrözte. Az itt állomásozó katonatisztek szokás szerint bejáratosak voltak a kaszinóba, magatartásuk időnként felborzolta a kedélyeket s „párbajközeli” helyzetet teremtett. A Pápán rendszeresen megforduló magyar színtársulatok tagjait is vendégként vitték az egyesületbe.

Az uradalom, a helyi egyházak, egyletek kapcsolatai, a keresztény és zsidó tagok üzleti és baráti kapcsolatai mentén is kerültek vendégek a kaszinóba. A pápai református főiskola tanárai nemcsak a tudományos világ képviselőit, hanem saját tanítványaikat (joghallgatókat, papnövendékeket) is bevezették a kaszinóba.

A legmesszebbről jött vendégnek Ludvigh Sámuel (1801–1869) számított, akit Woyta József építőmester (a későbbi polgármester) 1847. december 21-én mutatott be tagtársainak. Ludvigh „Új Yorkból”, vagyis New Yorkból érkezett. A kőszegi származású ügyvéd és író 1837-ben vándorolt ki Amerikába, s tíz év után rövid időre hazatért. Az esti beszélgetés során bizonyára szóba került, hogy amerikai úti élményeit hamarosan nyomtatásban is olvasni lehet.

1840. április végén két angol úr: a londoni R. Bremner és a szintén angliai „N. P. Heszburn” járt a városban. Őket Frank [Ignác] vendéglős április 28-án vezette be a kaszinóba. Május 21-én bajor vendéget köszöntöttek: a müncheni Anton Jankovitzot Birtler mutatta be a társaságnak. 1842. június 25-én J. Kraus von Hofflangerton Theindl Bódog vendége volt Angliából.

1841 őszén a dániai Rabi Hirsch mnemonikus bizonyára a zsidó hitközséget kereste fel először, november 30-án a kaszinóban is megfordult. A mnemonikus emlékezést megkönnyítő eljárások, módszerek népszerűsítésével foglalkozott, ami új divat lehetett ekkoriban.

Ugyancsak távoli vendég volt a Majna-Frankfurtból érkező Julius Lacrve [Laerve], akit 1846. január 2-án, első újévi vendégként mutatott be Szauer Miksa kereskedő.

1846. július 28-án a szászországi Chemnitzből hozott híreket a pápai származású Zimmermann János, aki évtizedeken át városunk nagy jótevőjének bizonyult. Érdemeit a város díszpolgári címmel ismerte el és utcát nevezett el róla.

A pápai kereskedők távoli kapcsolatait mutatja, hogy Hirschler Samu 1844. január 30-án vendégét úgy mutatta be: „M. Stern aus Bréslau”. Breslau révén Sziléziáig nyúltak a kereskedők kapcsolatai.

Bécsből számosan érkeztek. A kapcsolatok egy meghatározó része a zsidók üzleti tevékenységéhez, egy másik része a bécsi tanulmányok során kialakult barátságokhoz köthető. A vendégek egy kis része olyan magyar volt, aki a Habsburg-birodalom fővárosában vállalt hivatalt.

1847. december 28-án két német vendég mutatkozott be az egyletben: dr. Lamm Bécsből, Philip Stricker Strassburgból érkezett. Mindketten Schlesinger Sámuel kereskedőnél vendégeskedtek. Vermes Ignác a bécsi magyar testőrség tagjaként 1842. június 13-án, Vermes Illés vendégeként mutatkozott be. 1845. augusztus 6-án Frank vendéglős Friedrich Weiss és Robert Streit bécsi vendégeit kísérte az egyletbe. 1845. szeptember 10-én Kassics Ignác udvari ágenset [ügyvivőt] és rokonát, Kassics Béla vármegyei aljegyzőt – aki 1849-ben Fiáth Ferenc cs. k. biztos titkáraként ismeretes – Eöri Szabó Antal ügyvéd mutatta be. 1846. január 20-án Herczf eld Adolf bécsi ismerősének, Boschau Augustnak mutatta meg, milyen is a báli szezon Pápán.

Erdélyből 1841 áprilisában érkezett egy baráti társaság, amelyet Széki Béla református főiskolai tanár április 13-án mutatott be. Ekkor Pap Ferenc, Ferenczy László, Zágoni Bodola Károly, Etédi Gothárd József ismerkedett az egyleti élettel és a város szépségeivel. 1844. nyárhó (július) 4-én a kolozsvári Szigethy István Tarczy Lajos főiskolai tanár vendégeként fordult meg a kaszinóban.

Felvidékről is kíváncsiak voltak a dunántúli mezővárosra. 1847. szeptember 24-én a holicsi (Nyitra vm.) Pick Dániel Kirchner Miksa vendégeként jelent meg a kaszinóban. 1840. június elején Kászonyi és Szolnoki Jármy Antal Gömörből, Thurzó Miklós Biharból érkezett a városba, s 10-én este a kaszinóban egymást is megismerhették. Thurzót Rába Antal ügyvéd, Jármyt Hoffelder József vármegyei orvos mutatta be. 1847. augusztus 18-án Bischitzky Gyula Borsodból látogatott Pápára, s Rőszler József vendégeként fordult meg a Griffben.

A református főiskolának köszönhetően időnként Sárospatakról, Debrecenből, Kecskemétről is érkeztek vendégek. 1841. szeptember 24-én Bocsor István vendégeként tekintette meg a kaszinót Szűcs István debreceni professzor, aki magyar jogot tanított. 1843. nyárutó (augusztus) hó 6-án Széki Béla Csobai Józsefet mint a sárospataki „Fő Iskola követét” mutatta be.

A kaszinó nyitottságát mutatja, hogy a zsidókat, továbbá a szerzeteseket is befogadta. 1843. márcuius 20-án páter „Hieronimus Aloysius Werdoliack”, a boszniai (spalatoi) ferences rendtartomány teológus licenciátusa és professzora Kregár Antal vendégeként mutatkozott be. 1843. szeptember 27-én a vaszari születésű Ihász György (1804–1880) cisztercita szerzetes, nyelvész – ekkor a „teveli [nagyteveli] plebániai igazgató”, azaz plébános, majd az 1848/49-es szabadságharc alatt tábori lelkész – Páter Benedek ferences áldozópappal együtt, Zob Péter kíséretében érkezett a kaszinóba.

A környező Fejér, Győr, Somogy, Sopron, Tolna, Vas megyékkel igen szoros kapcsolatot tartott a kaszinó. A vármegyei tisztek, olvasótársasági és kaszinói tagok, ha Pápán jártak, feltétlenül felkeresték az egyletet. A falusi papok, tanítók, jegyzők éppúgy vágytak a kaszinót látni, mint a táblabírák, ügyvédek és orvosok.

A formálódó polgári nemzeti kultúra letéteményei: a tudósok, írók, költők, zenészek, színészek egyaránt felkeresték az egyletet.

A leghíresebb író, aki kétszer is felkereste a kaszinót, Vörösmarty Mihály volt. 1839. augusztus 10-én és 1844. július 4-én barátja, Stettner György jogtanár vendégeként jelent meg a kaszinóban. Stettner baráti köréhez tartozott Bártfay László író, aki 1840 nyarának végén látogatott Pápára. A két jó barát augusztus 21-én mutatkozott együtt az egyleti székházban. A tanév kezdetén, október 1-én pesti barátját, Tóth Lőrinc költőt, írót mutatta be.

Zaborszky [Záborszky] Alajos (1808–1862) író, szerkesztő és politikus, 1849-es kormánybiztos 1840. május végén járt a városban, 29-én Vermes Illés mutatta be a kaszinóban. 1842. október 1-én Tarczy Lajos vendégeként mutatkozott be a népdalgyűjtő Erdélyi János, október 6-án Vadnay Rudolf és Vachott Sándor. 1846. október 5-e után érkezett a városba Vas Gereben író Pestről, akit a somogyi Bárány Pál, a zalai Bárány András és Kaiser Zsigmond társaságában ismerhették meg a kaszinó tagjai.

Teindl Bódog zenetanár, a helybeli zeneegylet alapítója a magyar zenei élet személyiségeit hozta a kaszinóba. 1839. július 28-án Rózsavölgyi Márk „hangművész” (hegedűművész), 1843. őszelő (szeptember) hónap 29-én Stiegler Károly „hangművész” volt a vendége. Nem véletlen, hogy Rózsavölgyi később a „Pápai nóták” c. kinyomtatott művét a kaszinónak ajándékozta. Hasonlóképpen járt el a városban többször megforduló Massak Ferenc katonazenész, akiról kimutattuk, hogy az „Emlék Ugodra” c. keringőjét (1839) ajánlatta a kaszinói barátainak, „pápai jóakaróinak”. Szíj György vendége volt 1841. tavaszhó (április) 24-én Proszt János „hangművész”, akiben az 1848-as pápai nemzetőr-induló zeneszerzőjét tisztelhetjük.

A városban 1817-től rendszeresen fellépő vándorszínészek ugyancsak bejáratosak voltak a kaszinóba. Gál Mihály színész 1838. november 1-én Frank [Ignác] vendége volt. 1842 május 22-én Martonfalvay Elek vendégeként Boér Gyula, 25-én Berky László és Csengery Pál; június 8-án Stettner György vendégeként a kor talán legnagyobb színésze, Egressy Gábor jelent meg a kaszinóban.

A várost felkereső neves orvosok ugyancsak megismerkedtek a kaszinó szolgáltatásaival. 1841. január 20-án Stettner György vendégeként dr. Moj’sisovics György bécsi cs. k. főorvos, továbbá dr. Zsigmondy Adolf mutatkozott be. 1841 márciusában Lippay Gáspár országos szemorvos feltehetőleg gyógyítás céljából kereste fel a várost. 11-én a kaszinóban is megfordult. 1843. augusztus 13-án bizonyos S. Strum „opticus et mechanicus” Birtler György
vendége volt. Napközben bizonyára szemüvegeit árulta.

Végezetül szólni kell arról, hogy kis számban kísérőjük és férjük oldalán a lányok és asszonyok is látogatták a kaszinót, bár annak tagjai nem lehettek. 1837-től évente 2–10 nőt jegyeztek fel a vendégkönyvben. Egy részük helybelinek számított, a többiek a Pápára látogató vendégek közül kerültek ki. A farsangi báli időszak vendégeit csak egy esetben, 1845-ben rögzítették: Polgár János február 1-én 10 nőt (Fördösnét és 9 lányt) kísért a kaszinóba. Ebből következik, hogy a farsangi nővendégeket rendszerint nem regisztrálták. Az ismertebb asszonyok közül Szalabéri Horváth Jánosnét említhetjük, aki 1838. június 14-én férjével együtt, Nagy Szabó Ignác kaszinói tag kíséretében látogatta meg az egyletet. 1841 júliusában az egyik nagy vendégforgalmat bonyolító kaszinói tag, Szíj György Vida Lajos segédpapot feltehetőleg annak testvérével, Vida Klárával, továbbá Kálmán Károly jogásszal (joghallgatóval) és Hajda Zsuzsanna
kisasszonnyal együtt kísérte a kaszinóba.

A kaszinó tagjaival és vendégeivel nemcsak a Fő tér forgatagában találkozhatunk, hanem az ugodi fürdőn is, melyet 1840-től kezdve a kaszinó tagjaiból álló részvénytársaság bérelt a pápai Esterházy uradalomtól. Az ugodi fürdőt felkeresek nemcsak gyógyulni, pihenni, hanem szórakozni is akartak, így zeneestek, bálok, színi előadások színesítettek a kicsit egyhangúnak tűnő fürdői életet.

A Devecseri Olvasótársaság, a Veszprémi Kaszinó, a Veszprémvármegyei Olvasótársaság vagy a Győri Olvasótársaság termeiben viszont már a pápai urakat és polgárokat fogadták vendégként.

Rövid áttekintésünkből is kitűnik, hogy a reformkori kulturális jelenségeket, köztük a társasági élet mozzanatait nem lehet önmagukban vizsgálni, mert ahogy az egyleti tagok gazdasági-társadalmi kapcsolatai, úgy egyleteik kapcsolatai is messze túlmutattak a város határán. A régi nyilvántartások, jegyzőkönyvek, iratok tanulmányozása során arra is felfigyelhetünk, hogy az egyletek, mint a társadalmi nyilvánosság fórumai, a társadalmi érintkezés új, liberális elveken nyugvó formáit honosították meg, s ezáltal mintegy előkészítették a feudális kötöttségek közt élő helyi társadalmat a nagy változásokra. Ezek után bizonyára nem túlzás azt állítani, hogy a helyi társadalmat váratlanul, de nem teljesen felkészületlenül érte az 1848-as polgári forradalom és a nemzeti függetlenségi harc.

Források

  • Dunántúli Református Egyházkerület Levéltára (DREL). A Pápai Kaszinó jegyzőkönyve 1847–1848.
  • Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei, Könyvtár Kézirattára (DREKK) O.794/519/3.a. „A Casinó Vendég Kőnyve” (1837–1915). A Kézirattár számos tételszám alatt őrzi a kaszinó szinte összes fennmaradt iratanyagát, ezeket külön nem jelöl-
    jük.

Irodalom

  • Harnos Zoltán: Közművelődési egyesületek. I. Pápai Kaszinó. = Kapossy Lucián (összeáll.): Pápa város egyetemes leírása, Pápa, 1905. 258–261.
  • Hudi József: Pápa a reformkorban. = Uő.: Források Pápa város 1848/49. évi történetéből. Pápai Református Gyűjtemények, Pápa, 2001. 9–16.
  • Hudi József: A Pápai Casinó vendégei a reformkorban. = A fogyasztás társadalomtörténete. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Pápa, 2004.
    augusztus 27–28. Szerk.: Hudi József. Budapest–Pápa, 2007. 113–120.
  • Hudi József: A pápai kaszinók 1848–1849-ben. = Istennek, hazának, tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére. Pápa, 2008. 76–92.
  • Hudi József: Könyv és társadalom. Könyvkultúra és művelődés a XVIII–XIX. századi Veszprém megyében. Országos Széchényi Könyvtár–Gondolat Kiadó, Bp., 2009.
  • Hudi József–KRÁNITZ zsolt: Az ugodi fürdő 1840-ben. = AP VIII (2008) 1–2. sz. 96–102.
    Jakab Réka: Az Ugod-vadkerti fürdő a reformkorban.
  • Acta Papensia 1 (2001) 1–2. sz. 27–62.
    Jakab Réka: Bérlőből polgár. Pápa város zsidó közösségének társadalom- és gazdaságtörténete 1748–1848. L’Harmattan–MNL Veszprém Megyei Levéltára, Bp., 2014.
  • Kövy Zsolt: A 150 éve alapított Pápai Kaszinó története. = Veszprém Megyei Honismereti tanulmányok XII.
    Szerk.: Hadnagy László. Veszprém, 1986. 53–73.
  • Nádasdy Lajos: A pápai kőszínház története (1817–1931). Veszprém, 1981.

FORRÁS: Szélesvíz – Pápa város folyóirata 2015. II/1. 16-20 oldal

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..