Érzékeny világlátás és finom játékosság jellemzi Kerpel Péter alkotásait

A tapolcafői református templom csodálatos szakrális terében nyílt meg Kerpel Péternek, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma művész-tanárának kiállítása. Az egyházi épület hófehér belső falait csodaszép tájképek, csendéletek, portrék, vallási alkotások, grafikák, olajképek, akvarellek és zarándokútról készült fotók díszítik.

hirdetes_kapcsolo: 1
data[‘nincs_banner’]: 0
G->reklam_mentes: 0

dA Tapolcafői Zenélő Esték és Templomgaléria nevet viselő rendezvénysorozat keretében megtartott programon először Apostol Pál református lelkipásztor köszöntötte a jelenlévőket, majd rövid áhítatot mondott. Ezt követően a celldömölki Régizene Trió nívós koncertjét hallgathattuk meg. Az értékes muzsikát követően Kerpel Péter tárlatát Marosi Diána művész-tanár nyitotta meg és ajánlotta a megjelentek figyelmébe.

– A művész számára ünnep, amikor kiállítja műveit – fogalmazott Marosi Diána.

– Az alkotás folyamata szenvedély és szenvedés is, most azonban a képek életre kelnek. Festmények, grafikák vízesésről, barlangokról, csillagködökről, képek a természetből, amely megunhatatlan forrás egy művész számára. Kerpel Péterhez földrajz-biológia szakos tanárként különösen közel áll a körülöttünk lévő világ. Kísérletez, sok dolog érdekli, mindenféle tematikát és sokféle technikát kipróbált. Tehetségét dicséri többek között a pápai református templom kovácsoltvas csillárjának megálmodása, a református gyülekezeti ház ólomüveg ablakainak megtervezése vagy a pápai alsóvárosi temetőben álló harangláb megszületése – mutatott rá beszédében Kerpel Péter sokoldalú alkotói munkásságára Marosi Diána. Az ünnepélyes szavak után Kerpel Péter is köszöntötte a templomban szép számban összegyűlt érdeklődőket.

– Örülök, hogy a családom jelenlétében, ilyen kedves baráti körben mutathatom be a képeimet. Tanári munkám mellett számomra ajándék, hogy alkothatok. Gondolom sokan vannak, akik az életben valamilyen hosszú távú értéket szeretnének átnyújtani, engem is ez vezérel. Református, hívő keresztyénként mindig ott lebeg a szemem előtt, hogy valamit visszaadjak a nagy alkotónak, megpróbáljam visszatükrözni a Jóisten szeretetét az alkotásaimban. Remélem, aki megtekinti a kiállításomat, ebből sok mindent átélhet – jegyezte meg mosolyogva Kerpel Péter.

A református templom falain a vallási témájú kompozíciók mellett láthatunk egyebek mellett vadregényes szirteket, nyáridéző kontúrokat, távoli tájak hírnökét, továbbá láthatjuk a tihanyi Belső-tavat, a Tordai-hasadékot és a torockói Székelykövet is. Kerpel Péter alkotásaiban az aprólékos, érzékeny világlátás és a finom játékosság köszön vissza.

A tárlatot november 12-éig, szombatig lehet megtekinteni a tapolcafői református templomban.

Polgár Szilárd

Forrás: https://veol.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..