Vathy Zsuzsa: Azt írtam, amit láttam

Ha könyvet keresek, inkább elmegyek a könyvtárba, ott könnyebben megtalálom – állapítja meg Vathy Zsuzsa, miközben egy régebbi novelláskötetét keresgéli a belvárosi polgári lakás számtalan könyvespolcainak egyikén. Az előszobában, nem véletlenül, a papírok tetejére éppen egy olyan újság került, amelyiknek a címlapján a férje, Lázár Ervin mosolyog mikrofonnal a kezében. Szándékosan tettem ide, mondja Vathy Zsuzsa, jó látni Ervin nevető arcát jövet-menet.

A Lónyay utcai lakás volt az író házaspár, Vathy Zsuzsa és a 2006-ban elhunyt Lázár Ervin közös otthona. A házzal kapcsolatban Vathy Zsuzsa már előre elújságolta, hogy pár éve az egyik lakó kiderítette: 1912-től négy éven át itt, a szomszédban volt a Nyugat szerkesztősége. Kaffka Margit, Ady Endre és Babits Mihály járkáltak az ablak alatt – szereti ezt a gondolatot. A szülővárosában, Pápában is azt szerette, hogy a híres iskolavárosban számos irodalmi figura is otthagyta a lábnyomát. Pápa ma is ihletforrás a számára. Legutóbbi, a Hitel folyóiratban megjelent, Noszlopy Gáspárról szóló novellájának alapötletét is Pápának köszönhette.

Mégis elvágyott onnan a középiskola után. Édesanyja tanítóképzőt végzett, édesapja pedig ügyvéd volt, a Magyar Közösség-per egyik lehetséges gyanúsítottja. Ez volt a második világháború után az első nagy kirakatper, 1947-ben. Apja hét hónapot töltött internáló táborban, végül ügyvéd kollégái közbenjárásával szabadult, de a család életében többé semmi nem lett már ugyanolyan. Megbélyegzettek lettek a kisvárosban. „Átmentek az utca túlsó oldalára, ha meglátták a szüleimet” – idézi fel Vathy Zsuzsa. Az iskolában elvették a piros nyakkendőjét, mert az „ellenség gyerekének” az nem járt. Ma már csak nevet ezen, pedig a következmények sokáig kísérték: sem őt, sem a nővérét nem vették fel egyetemre.

Nővére később Pécsett, estin végezte el a jogot, öccsét pár év múlva már elsőre felvették. Maradtak jogászcsalád: Vathy Zsuzsa és Lázár Ervin fia, Zsigmond már a harmadik generáció ezen a pályán. Másik gyermekük, Fruzsina magyar–földrajz szakon végzett, később a Magyar Nemzet kulturális rovatába, majd a Műsorújságba kezdett el írni. „Zsigmondot nem befolyásoltuk, de óriásit dobbant a szívem az örömtől, amikor bejelentette: jogra menne. Egész gyermekkoromban az ügyvédi irodában tébláboltam. Meghallgattam mindent, amit csak egy gyerek meghallgathat.” De amikor őt magát második próbálkozásra sem vették fel, sőt még csak nem is továbbították a jelentkezési lapját, összepakolta a felvételi dokumentumokat – köztük a tanulmányi versenyeken szerzett okleveleket, amelyeket a miniszter írt alá –, és elküldte az egészet a minisztériumba azzal az üzenettel, hogy ha ennyit ér a miniszteri aláírás, akkor ő ezeket tisztelettel visszaküldi. Az ötvenes évek végén járunk. Vathy Zsuzsát meghallgatásra behívták a minisztériumba, és végül Veszprémbe kerülhetett vegyészhallgatónak.

Ezek az események visszaköszönnek a novelláiban is – persze csak a rendszerváltás után születettekben. Első, még az egyetem alatt írt munkáit amúgy sem mutatta meg senkinek. Ösztöndíjszerződéssel végezte az egyetemet, ezzel öt évre elkötelezte magát, a százhalombattai olajfinomítóban dolgozott vegyészmérnökként. Budapestről járt ki, kezdetben három műszakban. „Rengeteget tanultam. Egészen más gondolkodást, életvitelt ismertem meg a gyári munkások között, mint amit megszoktam.” Itt alakult ki benne az a szociális érdeklődés, amely később nagy szerepet kapott novelláiban, riportjaiban.

A vegyészmérnöki kitérőnek köszönhette első külföldi útját is, az NDK-ba mehetett tanulmányútra. Itt írta meg, Útijelentés címmel, az első novellát, amely megjelent az Új Írásban. Már rég mérnök volt, amikor először meg mert mutatni egy novellát Szentkuthy Miklósnak „A tízoldalas íráshoz tizenkét oldalas kommentárt írt, ami sokat segített. Így már be mertem vinni egy novellát Váci Mihályhoz, aki az Új Írás szerkesztője volt. Valószínűleg tetszett neki, mert csak azt kérdezte, hol a többi. Mondtam, hogy nincs több.” Később több is lett, már csak azért is, mert elkerült a csepeli papírgyár üzemi lapjához – megszokott gyakorlat volt írókat üzemi lapoknál foglalkoztatni –, és ez a közeg több lehetőséget adott az alkotómunkára. Sorban jelentek meg novelláskötetei, dicsérték sallangmentes hangját, emberábrázolását.

Bella István költővel, Balázs József prózaíróval és Seres Attilával, a későbbi diplomatával szerkesztették a lapot, felelős szerkesztőjük Hajtun József sakkmester volt. Itt ismerkedett meg a riportműfajjal. Járta a gyárakat, és beszélgetett az emberekkel. Konfliktusos témákat nyilván nem lehetett felvetni a cikkekben, de az első, szakmunkástanulókról és fiatal munkásokról szóló riportkönyve már kifejezetten kritikus képet rajzol a képzés színvonaláról, a rossz családi hátterű, gyakran kilátástalan szegénységben élő, tanulási nehézségekkel küzdő, tanácstalan fiatalokról „Akkor ez milyen szocializmus?” – teszi fel egy helyen a kérdést egyik interjúalanyának, 1983-ban. Ma azt mondja: mindez nem volt tudatos. „Azt írtam, amit láttam.”

A rendszerváltás után tíz évig, 1991-től 2001-ig a Magyar Nemzet tárcaírója, és később is írt cikkeket, riportokat – könyvet is a Herendi Porcelánmanufaktúráról –, de az újságírást csak alkalmilag űzte. Írói munkamódszerként viszont továbbra is megmaradt a valóság megfigyelése. Gyakran a riport fordult át fikcióba: ilyen volt Márton Erzsébet, a húszéves villamoskalauz története, akit halálra ítéltek 1956-ban, végül börtönnel „megúszta”. És ilyen volt a kortárs történet, a Columbo autója, a tehetséges, Kén utcai cigány fiú története, amit végül kisregényként írt meg, de valóságos kutatásokon alapul. Sőt a főszereplővel a mai napig tartja a kapcsolatot „Rolandommal nemrég beszéltem, sajnos nem dolgozik. Amíg mellette volt egy tanár, aki biztatta, vezette, addig működött a dolog, de sajnos már nincs. Nagyon korán alapított családot, ez sem könnyíti meg a dolgát.”

Ezen a ponton betoppan egy másik fiú, de ő nem interjúalany, hanem szobabérlő a lakásban, amit egyedül lehetetlen lenne belakni. A Műegyetemre jár. Engem jobban meglep, hogy Vathy Zsuzsának van egy diák lakója, mint amennyire Balázst, hogy ott talál. „Zsuzsi néninél annyiféle ember megfordul” – mondja. Biztos érdekes élmény neki, hogy egy írónőnél lakik, mondom én, amikor az ajtó becsukódik mögötte. „Lehet, de arra még nem tudtam rávenni Balázst, hogy a közeli Szabó Ervin könyvtárba is ellátogasson, olvasson” – válaszolja mosolyogva Vathy Zsuzsa. Úgy vette észre, a fiatal műszaki értelmiségre mostanában ez a jellemző. Korábban talán kevésbé volt igaz rájuk, ő például sosem felejti el, hogy egyszer, már jóval az egyetem után Illyés Gyula „szalonjában” futott össze a veszprémi vegyipari egyetem későbbi rektorhelyettesével, aki rendszeres vendég volt ott.

Vathy Zsuzsa sok témát tartogatott a megírandó történetek fiókjában a rendszerváltás évei előtt: édesapjáét, az egyetemi felvételiét, a besúgótémát. Ezek később megjelentek novelláskötetekben. Mostanában éppen olyan valakit próbált megírni, aki hosszú időn át rendszeresen írt jelentéseket, hogy megalkosson egy olyan regényalakot, aki megpróbál elszámolni a lelkiismeretével, de sajnos nem sikerült. A kisregény trilógiát alkotna a Columbo autójával és a legutóbbi könyvhétre megjelentetett Kávérajzokkal. Ebben a kortárs formatervezés világába kalauzolja az olvasót, a művészet problémáit, lehetőségeit feszegeti, de a legerősebb motiváció az volt, hogy emléket állítson a 2009-ben elhunyt Cserny József Kossuth-díjas formatervezőnek.

Lázár Ervin. Több mint három évtizeden át voltak házasok Vathy Zsuzsával. A család fontos volt mindkettejük számára

Legalább tizenöt éve az Országgyűlési Könyvtárba járt dolgozni. Mióta zárva tart, a közeli Szabó Ervin könyvtárba. Bármilyen békés is a Lónyay utcai lakás, megszokta, hogy otthon nem dolgozik, hisz két gyermeket nevelt. Íróként nem volt ez sem könnyű. „A Kivel találkoztam? című novellát közvetlenül a fiam születése után írtam, szinte mondatonként. Az ágyam mellett volt a papír, a toll, amikor felébredtem, és egy-egy mondat eszembe jutott, leírtam.” Később, amikor már a gyerekek nagyobbak voltak, este, ha lefektették őket, kiment a konyhába, ott írt. Mégsem tudja az íróságot család nélkül elképzelni. „A nálam idősebb generációban jó pár nőíró akadt, aki a gyermektelenséget az írás feltételének tekintette. Nem tudok eléggé örülni neki, hogy Lázár Ervinnek is, nekem is nagyon fontos volt a család. Valójában ezért nem bánom, hogy a kilencvenes évek elején nem kaptuk meg a DAAD, a német akadémia egyéves ösztöndíját. Ervin vonakodott volna ennyi időre külföldre költözni, a gyerekek pedig iskolások voltak. Ma már tudom, ha mégis megkapjuk, szétzilálhatta volna a családi életünket.”

Pedig vágyott a külföldi ösztöndíjra, ez a novelláiban is megjelenik. És fájlalta, hogy a Lázár Ervin, Vathy Zsuzsa páros a döntéshozók szerint nem tett le eleget az asztalra ahhoz, hogy ösztöndíjat kapjon. Pedig Lázár Ervinnek ekkor már jelentek meg könyvei németül is. „Nem tartoztunk ahhoz a szűkebb irodalmi körhöz, amelynek tagjai elnyerhették az ösztöndíjat. A magyar irodalmi közeg ekkor kezdett el kettéhasadni.” Csökkentette a veszteséget, hogy a rendszerváltás után már magánúton is lehetett utazni, és végül németül is megjelent könyve Vathy Zsuzsának, az Itt a szépséget nézzük, Hans Skirecki fordításában. Lázár Ervin külföldi megjelenésével viszont ma sem elégedett. Az álma a spanyol fordítás. „Nagy nyelvterületről van szó, és úgy érzem, lelki rokonság van a két nép között. A spanyol nyelv alkalmas is lenne a lázári nyelvi játékok visszaadására” – véli.

A házasságuk kivételes volt, ezt ma is így gondolja. Számított az íróság is nyilván, az elsőként mindig egymásnak megmutatott művek. „Nem kellett elmagyarázni, miért fontos, hogy most egy hétre eltűnjek Szigligeten és megírjam ezt vagy amazt. Számított az is, hogy mindkettőnknek második házassága volt, volt némi tapasztalatunk.” De a jó házasság Vathy Zsuzsa szerint szerencse kérdése is, és a döntésé, amit fiatalon nehéz és kockázatos meghozni. Ő csak huszonnyolc éves kora után, a mérnöki pályát elhagyva lett szabad, önálló ember, író és írófeleség, majd anya, mégsem érzi, hogy elvesztegetett volna akár egyetlen esztendőt is.

Névjegy

Vathy Zsuzsa 1940-ben született Pápán. Novellista, regényíró, riportok és szociográfiák szerzője. 1970-től újságíróként dolgozik. A Képes 7 gyermekrovatának szerkesztője, 1990 és 1992 közt a Kortárs szépirodalmi folyóirat prózarovatának vezetője, 1991-től tíz éven át a Magyar Nemzet tárcaírója. 1992 óta szabadfoglalkozású író. Eddig 22 kötete jelent meg, a rendszerváltás előtt többségében a Magvető Kiadó, utána a Palatinus, majd a Helikon Kiadó gondozásában. Németül 1999-ben, a Frankfurti Könyvvásár magyar díszvendégségre látott napvilágot az Itt a szépséget nézzük (Blicken auf das Schöne) című kötet a berlini Argon Kiadónál. József Attila-, Nagy Lajos-, Szobotka-, Márai Sándor-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. Nemrég Prima-díjat vehetett át. A Magyar Művészeti Akadémia tagja. A 2006-ban elhunyt Kossuth-díjas író, meseíró, Lázár Ervin felesége harminchárom éven át.

Kiss Nelli, 2014. január 18., szombat (mno.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..