Galánfi Ede: „Elindultam szép hazámbul” – Emlékezés Bartók Bélára – pápai hangversenyének 80. évfordulóján

A magyar nyelv egyedisége és elszigeteltsége miatt nehezen tudta valódi értékén a többi nép elé tárni irodalmunk, költészetünk kincseit. A zenei hangokba foglalt életérzés, gondolat bármely nyelven értő ember számára érzékelhetővé válhat. Így érthető, hogy nemzeti kultúránk világsikerét a 19. század legjelentősebb romantikus zeneszerzője és zongoraművésze Liszt Ferenc, valamint a 20. században Bartók Béla tudományos munkássága és zenéje hozta meg.

Bartók Béla 1881-ben Nagyszentmiklóson (ma Románia) született. Zene iránti fogékonysága korán megmutatkozott, s így fejlődésében nagy szerepet játszottak a Nagyszőlősön, Nagyváradon, Pozsonyban töltött évek. A Budapesti Zeneakadémián 1903-ban szerzett kitűnő zongoraművészi diplomát. Kodály Zoltánnal karöltve keresték a „tiszta forrást”, népünk ősi dalkincsét. A gyűjtő utak során feltárt és rögzített dalok (Húsz magyar népdal, Kórusművek, Dalok zongorakísérettel) feldolgozások és tanulmányok révén váltak közkinccsé.

Az ősi dallamokat emlékezetükben hordozó idős emberek felkeresése és énekeik átörökítése volt a cél. Az „adatrögzítéshez” (a XX. század első felében) a fonográf volt az első használható eszköz. A fémtölcsérbe énekelt hang rezgéseit egy membránra erősített tű vette át, és forgatott viaszhenger palástjába barázdát szántott. Ez lett az ének hangjainak térbeli képe. Az ezt követő – akár többszörös – lejátszás, a hangjegyekkel történő leírás, tette lehetővé a korabeli emlékek megmentését.

Bartók Béla zongoraművészként sok európai városban megfordult, de a hazai közönséget is elkápráztatta az akkor még merőben szokatlan zeneiséggel. Pápán is emlékezetes koncertet adott. Az Arany Griff Szálló nagytermében 1937. február 22-én lépett fel, melyen feleségem, Szíj Erzsébet (tanítójelölt, majd a volt Hámán Kató Általános Iskola tanára) Rezső testvérbátyjával (főiskolás, később lelkész, író, több tudományos társaság tagja) is jelen volt. Bach és Mozart művein kívül saját szerzeményeiből az I. Rapszódia, Rondó, Medvetánc, Este a székelyeknél és az Allegro Barbaro előadásának tapsolhatott a közönség. A zongora úgy zúgott, ahogy Juhász Gyula érzékeltette Bartók Bélának írt versében: „Tiszai tájak sírnak, / Panasza jegenyéknek, / Halottas őszi rétek / Zúgó, fekete nyárfák, / Magányosak és árvák / A muzsikádban.” – Az előadás szünetében Szíj Rezső lépett a zongora mellett álló művészhez (az MTA tagjához), vele beszélgetve a népdalokról esett szó. Az érdeklődés a Református Kollégium szelleméből adódott, mely a múlt, a népi kultúra értékeire irányította neveltjei figyelmét. A várost – ekkor még – átszelő Tapolca patak “szélesvíz” nevű öblösödéséhez közeli házból gyakran hallatszottak kedves népi dallamok. Szíj Rezső és azonos érdeklődésű diáktársai itt ismerkedtek az ekkoriban gyűjtött és közzé tett népdalkinccsel.

A Griff Szálló falán lévő márványtábla szövege erre a nyolcvan éve elhangzott hangversenyre és a művésznek a város lakóival történt személyes találkozására is emlékeztet. Ebből a kapcsolatból fakad a hála, a megkülönböztetett figyelem a művész életműve iránt.

Bartók Béla a korábban vázolt kutatói, feldolgozói, zongoraművészi tevékenység mellett kiemelkedő tudományos munkásságával is gazdagította a világ zeneirodalmát. Ő hallani és érteni tanított, így vált az egyetemes zenetörténet nagyra becsült géniuszává. A magyar zene kérdéseiről szóló, Európában és az emigrációban, a Harvard egyetemen elhangzott előadásai, szülőhazáját tették ismertebbé.

Amerikában 1945-ben hunyt el. Munkásságát az ország 1948-ban posztumusz Kossuth-díjjal jutalmazta. Hamvai 1988 óta nyugszanak hazai földben, Budapesten a Farkasréti temetőben. Őrizzük vallomását! „Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni, a magyar nemzet és a magyar haza javát.”

Vélemény, hozzászólás?

error: Figyelmeztetés:
A tartalom másolás védelem alatt áll!