Kiss Albertné: Vidám búcsú a téltől

Kiss Albertné írása számol be a Naplóban arról a télűzésről, amelyen a Társaság pápai tagjai közül négyen részt vettek – a város és környező falvak közötti kapcsolaterősítés érdekében és saját mulatságukra.

Hetedszer rendezte meg a két szomszédos falu hagyományos télűző mulatságát. Az egész napos színes programokra a helyieken kívül távolabbi települések lakói is jöttek szép számban.

Ragyogó napsütésben gyülekeztek betyárok, huszárok, a falu apraja nagyja Jákón a faluház előtt. Benn a kicsik farsangi álarcokat készítettek, közben ámulva hallgatták Agócs Gergely népzenekutató, népzenész meséjét.  Az egy órán át tartó, ízes felvidéki tájszólásban előadott érdekes történet, valamint a bőrdudán játszott népi dallamok elvarázsolták a hallgatóságot. Közben elkészült a hagyományos paprikás krumpli és az illatos farsangi fánk. Közös ebéd után a télkunyhóhoz indult a sokaság, ahonnan a betyárok sűrű puskaropogás közepette elragadták az egyik sarokban lapuló télbanyát. Hangos dobpergés mellett elindult a gyalogos és kisvonatos menet Németbánya felé. A tájház előtt megálltak, mert itt népi játékokban, erőpróbákban mérhették össze ügyességüket a vállalkozó kedvű tavaszvárók.  Kora délután indult tovább a menet Németbánya felé. Az ünneplők zöme gyalog tette meg az öt kilométeres utat, mások kisvonatra szálltak. A télbanyát se cipelte senki, azt is feldobták a hátsó ülésre.   Németbányán már javában ropogott a tűz a közösségi téren, a szabadtéri színpadon a gólyalábas Hórihorgas Hujákolók műsora várta a vendégeket. Magyar népmesék világát idéző, vidám parasztkomédiákat adtak elő, ők vetették tűzre a télbanyát. A hatalmas lángok mellett még egy tűzzsonglőr látványos produkciója is szórakoztatta a nézőket. A faluházban már hangoltak a zenészek, a veszprémi Kőris együttes muzsikája táncházba hívogatta a hosszú gyaloglásban megfáradt télűzőket. Gyorsan fogyott a lilahagymás zsíros kenyér meg a jóféle borocska. A jó sikerült rendezvényt a két község önkormányzatán kívül a Németbányai Nemzetiségi Önkormányzat, a Forrás Vendégház, A Bakony Lokomotív Kft, A Németbányai Kostaiger Mihály Közhasznú Egyesület, a Nemzetiségi Gyermektánccsoport Közalapítvány és a Nemesvámosi Betyárcsárda támogatta.

Vélemény, hozzászólás?

error: Figyelmeztetés:
A tartalom másolás védelem alatt áll!