Új elnökség a társaság élén

Pápa – Fennakadás nélkül, nyílt és egyhangú szavazással választották meg a Pápa Művelődéstörténeti Társaság új elnökét, alelnökét és titkárát, melynek értelmében törésmentesen folytatódhat az egyesület munkája.

A Pápai Művelődéstörténeti Társaság (PMtT) csütörtökön tartotta tisztújító közgyűlését a Jókai Mór Városi Könyvtárban, amelyen a társaság munkáját 2015 novembere óta irányító, és a februári éves közgyűlésen lemondását bejelentő Horváth Adrián mellett az eddigi elnökség, így Baloghné Uracs Marianna alelnök és Péterváry-Szanyi Brigitta titkár is lemondott.

A közismert karnagy, zenetanár megsokasodott teendői miatt köszönt le a PMtT éléről, de továbbra is tagja marad a társaságnak, illetve a honlap működtetését is vállalja.

Horváth Adrián vezette le a tisztújítást utolsó elnöki kötelességeként.

 

– Most jött el az idő, amikor valaki más törésmentesen, szívvel-lélekkel tudná átvenni a vezetői posztot. Nem minden rendezvényünkön tudok majd jelen lenni, de ha tudom, akár zenei programokkal is szeretném segíteni a társaságot – nyilatkozta Horváth Adrián, aki utolsó elnöki kötelességeként a tisztújítást levezette.

A közgyűlésen megjelent huszonhárom tag határozatképesen és egyhangúan választotta meg a háromfős elnökséget, akik szívesen vállalták a tisztségeket. Így az új elnök Baloghné Uracs Marianna, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft. területi koordinátora, az alelnök Mátyus Aliz író, szerkesztő, a titkár pedig Sós Mari, a Szarvaskör Egyesület elnöke lett.

Jelen és múlt: Baloghné Uracs Marianna és Horváth Adrián, a PmtT jelenlegi és korábbi elnöke.

Baloghné Uracs Marianna mindig is a közművelődésben dolgozott, huszonöt évet a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központban, jelenleg pedig területi koordinátorként három megye szakmai vezetőjeként tevékenykedik. Legfontosabb feladatának a közművelődés megújítását, valamint a népfőiskolai hálózat kiépülésének segítését tekinti, s reméli, ezt a fajta tudását, rálátását a társaság élén is tudja majd kamatoztatni – hallhattuk elnöki bemutatkozásában.

Molnár Lászlóné egyesületi tag adta át a társaság nevében Kiss Albertnének a virágot, és felolvasta a civil tudósító laudációját.

Mátyus Aliz alelnök a 2017-es tervekről elmondta, a PMtT a megkezdett kaszinórendszerét továbbfejlesztve egy pápai járási népfőiskolát kezdett el megalapozni, ami olyan kapcsolatépítést jelent a város és falvak között, amibe igyekeznek bevonni minden korosztályt. Továbbá rendszeres, viselkedés- és kapcsolatkultúrájuk megerősítését szolgáló táncház alkalmakat biztosítanának a diákságnak. Valamint egyik szövőszékkészítő tagjuk nyári táborát is megvalósítanák Pápán.

Az eseményen a társaság virággal köszöntötte a szabad sajtó napja alkalmából PLT Aranytollal kitüntetett Kiss Albertné Éva Naplós civil tudósító tagját.

Laskovics Márió

 

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .