A matematika ifjú pápai bajnokai

Idén 25. alkalommal rendezte meg a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola matematika-munkaközössége a Heitler Lászlóné Matematikaverseny

– A nagy múltú verseny egykori kolléganőnk nevét viseli, aki 1988-ig, korán bekövetkezett haláláig iskolánk munkatársa volt. A remek pedagógus matematikát és fizikát tanított, osztályfőnök volt, bábszakkört vezetett. Egész életével és teljes személyiségével példát mutatott tanítványainak, valamint fiatal kollégáinak egyaránt. Hálásak vagyunk, hogy kezdő tanárként együtt dolgozhattunk vele, élvezhettük önzetlen segítségét, elleshettük tőle a szakma mesterfogásait. Csak az hal meg, akit elfelejtenek.

Ennek nyomán megszületett a matematikaverseny gondolata, amit hamarosan tett követett. 1992-ben útjára indítottuk a Heitler Lászlóné Matematikaversenyt, mellyel évről évre tisztelgünk szeretett kolléganőnk emléke előtt – tájékoztatta a Naplót Tóthné Nagy Judit, a Munkácsy iskola matematika-munkaközösségének vezetője.Mint mondta, a verseny szabályai az évek során változtak, alakultak, de a népszerűsége a város és a járás iskoláiban folyamatosan töretlen. Az utóbbi években a 4-8. osztályosoknak meghirdetett verseny két írásbeli fordulóból áll.

– Az idei jubileumi versenyt úgy terveztük, hogy a résztvevők is érezzék az ünnepi hangulatot. A döntő előtti délutánon kollégákkal, tanítványokkal ellátogattunk a temetőbe, virágot vittünk a névadó tanárnő sírjára és emlékeztünk. Különleges emléklapok és oklevelek készültek a jubileumi alkalomra. Az évfolyamonkénti első, második és harmadik helyezettek a támogatóinknak köszönhetően az eddigieknél is értékesebb jutalmat kaptak.

Az első helyezettek díjait, a logikai játékokat Megyeriné Borsó Éva, a Munkácsy iskola igazgató asszonya ajánlotta fel. A második helyezettek könyvjutalmait a Pápai Észkerék Egyesület biztosította. A harmadik helyezettek pedig a Kapcsándi Ernő Emlékére a Munkácsys Diákokért Alapítvány által felajánlott Rubik-kockát és zsebszámológépet kaptak.

A felkészítő tanárok munkáját egy-egy szál virággal köszöntük meg – fűzte hozzá Tóthné Nagy Judit.A 25. Heitler Lászlóné Matematikaverseny első helyezettjei: 4. évfolyam, Hauber Frida (Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola); 5. évf., Németh Dorottya (Erkel Ferenc Ének-zenei Általános Iskola); 6. évf., Tardos Luca (Türr István Gimnázium); 7. évf., Váczy Dorottya (Munkácsy); 8. évf., Feczkó Csongor (Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola).

A további helyezettek: 4. évf., 2. Mikóczy Dániel (Munkácsy), 3. Horváth Áron (Tarczy Lajos Általános Iskola). 5. évf., 2. Bogdán Rebeka (Erkel), 3. Császár Tamás (Munkácsy). 6. évf., 2. Karaszlai Adrián (Weöres Sándor Általános Iskola), 3. Hauber Henrik (Szent István Római Katolikus Általános Iskola). 7. évf., 2. Udvardy Kata (Erkel), 3. Bohoni Csaba (Szent István). 8. évf., 2. Cserkuti Sándor (Munkácsy), 3. Kövi Eszter (Kmety György Evangélikus Általános Iskola).

Polgár Tibor

Forrás: https://veol.hu/

Vélemény, hozzászólás?

error: Figyelmeztetés:
A tartalom másolás védelem alatt áll!