Maulbertsch két festményét állították ki a pápai Esterházy-kastélyban

Nemcsics Antal festőművész, egyetemi tanár felajánlása révén nem mindennapi festményekkel gazdagodott a pápai Esterházy-kastély.

Nemcsics Antal letétbe helyezte Franz Anton Maulbertsch osztrák festőművész Pásztorok imádása és Királyok imádása című festményeit az Esterházy-kastély kápolnájában. Az alkotások ünnepélyes átadásával egyidejűleg kiállítás nyílt Nemcsics Antal és felesége, Nemcsicsné Takács Magdolna műveiből a kastély nyugati tornyában.

A jeles alkalmon Áldozó Tamás, Pápa polgármestere kifejtette, 2006-ban találkozott először Nemcsics Antallal, és már akkor felmerült, hogy bemutatják a pápai származású művész munkásságát az Esterházy-kastélyban, ha lehetőség nyílik kiállítóterek létrehozására. A városvezető köszönetét fejezte ki Nemcsics Antalnak az immár létrejött együttműködésért. A festőművész az esemény alkalmával úgy fogalmazott, több szállal kötődik Maulbertsch-hez, diákkorában gyakran nézegette a pápai Nagytemplomban az osztrák művész képeit. – A tatai Szent Kereszt Felmagasztalása-templom mennyezetképeinek megfestésére Eszterházy Károly bízta meg Maulbertsch-t. A művész 1795-ben találkozott Eszterházy Károllyal a tatai kapucinusok kolostorában, ahova magával vitte ezt a két képet, melyek végül a kolostorban maradtak – mesélte Nemcsics Antal, aki később szert tett a különleges festményekre.

Áldozó Tamás a pápai kastélyban, mögöttük a falon a két festmény Fotó: Polgár Tibor

Boros Katalin, az Esterházy-kastélyt üzemeltető Pápai Platán Nonprofit Zrt. ügyvezetője megjegyezte, a Maulbertsch-festményeket Král Éva festőművész restaurálta Nemcsics Antal egyetértésével, és a két alkotást, egy 1996-os kiállítás kivételével nem láthatta a nagyközönség.

A kastély nyugati tornyában kiállított alkotások között különleges helyet foglal el id. Pieter Bruegel Keresztelő Szent János prédikációja című festményének másolata, melyet Nemcsicsné Takács Magdolna készített 1953 és 1957 között. – Az eredeti alkotással megegyező másolatot több külföldi múzeum, köztük a Bécsi Szépművészeti Múzeum is meg akarta vásárolni, a család azonban nem vált meg tőle, így a kép egészen mostanáig otthonuk falát díszítette. A festményt az Esterházy-kastélyban tekintheti meg először a nagyközönség – tudtuk meg.

A Nemcsics család alkotásaiból nyílt tárlat megnyitóját követően a helyi származású festőművész a Pápai Művelődéstörténeti Társaság közreműködésével kalauzolta körbe a látogatókat.

Vallner Bettina

Forrás: https://veol.hu/

Vélemény, hozzászólás?

error: Figyelmeztetés:
A tartalom másolás védelem alatt áll!