Elhunyt Huszár János, az ikonikus pápai helytörténész

Pápa – Életének 93. évében, május 6-án elhunyt Huszár János, Pápa egyik legismertebb helytörténésze, a város köztiszteletben álló, ikonikus alakja, tanáregyénisége.

Szerteágazó, fáradhatatlan tevékenységével elévülhetetlen érdemeket szerzett a honismeret, a hagyományőrzés, a közművelődés, a kultúra területén. Tanári munkásságát Apáczai Csere János-díjjal, helytörténészi ténykedését Bél Mátyás-díjjal ismerték el. Kiemelt kutatási területének számítottak az 1848-49-es szabadságharc pápai és környékbeli eseményei, valamint a helyi repülőtér és helyőrségek története.

Huszár János 1924. június 15-én született Pápán. 1945-ben érettségizett a pápai tanítóképzőben, még ugyanebben az évben tanítóként munkába állt a helyi református általános iskolában – itt találkozott későbbi felségével, Süle Rózsa tanárnővel. Házasságukból két gyermek, egy fiú és egy lány született.

Huszár János 1952-ben a Budapesti Pedagógiai Főiskolán vehette át a magyar-történelem szakos tanári oklevelét. Tanított a pápai I. és II. számú Általános Iskolában is, majd 1957 és 1975 között szakfelügyelő, 1975-től 1985-ös nyugdíjba vonulásáig vezető szakfelügyelő volt.

Neki köszönhető például a Pápai Jókai Kör újraindítása, vezette a város helytörténeti és ipartörténeti körét, ápolta a helyi katonai – elsősorban ejtőernyős – hagyományokat, számos helytörténeti kiadvány, publikáció fűződik a nevéhez.

Kitüntetései közül különösen büszke volt az Apáczai- (1982) és a Bél Mátyás-díjra (1994), továbbá a Pápa Városért Érdeméremre (1993), a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztre (2011), valamint a Honvédelemért Érdeméremre (2014).

Huszár Jánost május 24-én, szerdán 13 órakor kísérik utolsó útjára az Alsóvárosi temetőben.

Polgár Tibor

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..