Evangélikus gyülekezeti nap a megújulás jegyében

Pápa – A Lutheránus Szigeten Istentisztelet, egyháztörténeti előadás, filmvetítés, közös ebéd, kézműves foglalkozás, népzenei és kórus fellépés várta a közösségi napra látogatókat.

A Pápai Evangélikus Egyházközség gyülekezeti napot szervezett húsvét utáni negyedik vasárnap az evangélikus látogatóközpontban. Istentisztelet, egyháztörténeti előadás, filmvetítés, közös ebéd, kézműves foglalkozás, népzenei és kórus fellépés szerepelt a közösségi programban, amelyen a pápai hívek mellett képviselte magát a homokbödögei, a nagyacsádi és a takácsi gyülekezet is. A nap központi gondolata a reformáció 500 éves évfordulójához kapcsolódó megújulás volt.

– A Szentlélek tanít minket énekelni. Aki énekel, kétszeresen imádkozik – hangsúlyozta a Cantate-vasárnaphoz kötődve az éneklő egyház fontosságát igehirdetésében Polgárdi Sándor esperes. Az ünnepi istentiszteleten bemutatkozott a közelmúltban alakult gyülekezeti felnőtt énekkar, valamint a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola diákjai szolgáltak énekkel, verssel.

– Hetente jövünk össze, jó együtt énekelni, boldoggá tesz minket. Két hónapja jött létre a kórus kilenc taggal, várjuk a további jelentkezőket – mondta el Lökkös Tiborné gyülekezeti munkatárs.

A lutheri szellemben elindult tanítás által 1531 óta vannak jelen az evangélikusok a város életében. A hívők közösségeiből gyülekezetek alakultak a lelkipásztorok köré, akik hirdették az evangéliumot, kiszolgáltatták a szentségeket. Pápán 1704-ben már volt templomuk, iskolájuk, lelkészi és tanítói lakásuk a Fő téren. Hetven éven át Homokbödögén működtek, majd 1784-től a pápai várárkon kívül, a türelmi rendeletnek köszönhetően az Esterházyaktól kapott telken felépült egy oratórium, amiben prédikátor szolgálhatott. 1884-től a megújult épületegyüttes Gyurátz Ferenc akkori lelkész, későbbi püspök szolgálata alatt teljesedett ki. A Lutheránus Szigeten azóta is oltalom, nyitottság és szeretet fogadja a betérőket – foglalta össze az egyházközség történetét az esperes.

A kicsiket a kézműves foglalkozásokon gyöngyöt fűzhettek, újrahasznosított papírból virágot alkothattak, illetve a dekupázs technikával ismerkedhettek

Venczel Csaba gyülekezeti felügyelő közölte, a keresztény emberek hitüket közösségekben vallják meg. Azonban fontos, hogy ez ne csak a lelkészen keresztüli egyoldalú kinyilatkoztatás legyen, kellenek a kötetlen alkalmak is, ezért szervezték meg idén is a gyülekezeti napot.

A program az Allegro Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek népzenei műsorával, valamint a csikvándi gyülekezet kórusának fellépésével zárult.

Forrás: https://veol.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .