Református ékszerdoboz Pápa szívében

Egy estére kitárta kapuit a közelmúltban felújított református ótemplom és parókiaépület, melyben október 28-tól a Pannonia Reformata, a Dunántúli Református Múzeum működik majd.

Több száz millió forintos állami támogatásból újították fel az épületegyüttest, melyben ősszel a Pannonia Reformata, a Dunántúli Református Múzeum lel otthonra: az ótemplom szakrális helyként, karzata kiállítótérként funkcionál, az utcafronton lesznek az irodák és a múzeumpedagógiai foglalkoztató, valamint kávézó és ajándékbolt, a pincében pedig a múmia lesz a legfőbb látnivaló.

A Múzeumok éjszakáján, június 24-én, szombaton ingyenesen lehetett szemügyre venni az ízlésesen rekonstruált helyszínt. Már a bejáratnál emlékképeslapot kaptak a látogatók, majd az utcafrontról láthatatlan, ám az alkalomra zsúfolásig megtelt imahelyen tartották az ünnepélyes átadót.

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke igei köszöntőjében hangsúlyozta, hogy bár a „hardver”, az épület elkészült, de formálódik már a tartalmi rész, a tárlat is. Majd köszönetet mondott a megjelenteknek, hogy együtt örülnek a pápai reformátusság múzeumának  eme újranyitási mérföldkövének.

Köntös László főjegyző, a Pápai Református Gyűjtemények igazgatója mindenekelőtt az Úristennek tulajdonította a dicsőséget, majd háláját fejezte ki a tervezőnek, a kormányzatnak, a kivitelező cégnek, a szakembereknek, valamint a városnak.

– Saját erőnkből ezt a felújítást soha nem tudtuk volna elvégezni, ezért köszönetet mondunk a kormánynak. Noha hazánkban vannak olyan hangok, amelyek az egyházak túltámogatottságáról szólnak, de ezen épület kapcsán is elmondható: nem egy zárt klub és intézmény, hanem mindenkié. Boldog vagyok, amikor a pápaiak ide belépve majdnem elájulnak a csodálkozástól. Egy félig-meddig eltemetett magyar kultúrkincs kerülhet újra a nagyközönség elé – fogalmazott beszédében.

A budapesti kivitelező cég projektvezetője, Vető-Boros Krisztián visszatekintve a felújítási folyamatra elmondta, a templomnak lelke van. Ezért a kollégái, az alvállalkozók, a restaurátorok és a segédmunkások is tudásuk legjavát nyújtották, egyetértésben dolgoztak a közös célért, hogy ez a református ékszerdoboz teljes fényében ragyoghasson. Hozzátette, cégük számára idén a pápai épületegyüttes felújítása volt a legnagyobb projekt, ezért végig kiemelten kezelték.

Venczel Csaba önkormányzati képviselő kifejezte elismerését, hogy a Fő utca 6. szám alatti helyszín országos viszonylatban is páratlan élményt nyújt.

– A Dunántúli Református Egyházkerület jóvoltából egy újabb ékszeres dobozzal lett gazdagabb városunk kincsestára. Az ótemplomot eddig kevesen ismerték, még kevesebben látogatták. Gratulálok, hogy sikerült az épületet a hely történetiségét szem előtt tartva, a 21. század igényeinek megfelelően újraformálni.

Egyszerre vonzó a betérő vendég, a lelki feltöltődésre vágyó hívő, a hittudományban elmélyedni szándékozó lelkész vagy kutató számára – tolmácsolta Áldozó Tamás polgármester gondolatait.

Az épületegyüttest a tervezője, Mezei László városi főépítész mutatta be az udvaron az érdeklődőknek, miután beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették munkáját. Bízik benne, a közösségi tér kaput nyithat a világban helyüket keresők előtt is istentiszteletekkel, időszaki tárlatokkal, koncertekkel, felolvasóestekkel.

Az október 28-i múzeumnyitásig szűk négy hónap áll a szakemberek rendelkezésére, hogy a fehér falakkal határolt helyiségeket az állandó kiállításnak megfelelően rendezzék be.

Laskovics Márió

Forrás: https://veol.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .