Szép jövő előtt áll az egylet – Új tekecsarnok épülhet Pápán

Az utánpótlás létszámbővítésére 2 millió 388 ezer forint értékben pályázati forrást nyert a Pápai Atlétikai Club (PAC).

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága meghirdette a Hiszek Benned Sportprogramot, melynek céljaként az egészséges életmódra való nevelést, a verseny-sportban és az ahhoz kapcsolódó utánpótlás-nevelésben rejlő lehetőségeket jelölte meg. Az államtitkárság a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) közreműködésével egyik alprogramként az ország bármely területén működő kis és közepes sportegyesületek utánpótlásbázisának növelését kívánta támogatni. A szövetségnél a Pápai Atlétikai Club pályázott, és a vezetőség törekvéseit siker koronázta, hiszen az utánpótlás létszámbővítésére 2 millió 388 ezer forint értékben pályázati forrást nyertek.

A programban a klub vállalta, hogy három játékos sportvetélkedőt szervez, és minimum 15 fővel növeli a mostani taglétszámot.

Rádi Róbert, a PAC elnöke sikeresnek értékelte a pályázatot, hiszen sikerült növelni az egyesület taglétszámát, és a támogatásnak köszönhetően egyesületi pólókat, nadrágokat, jó minőségű cipőket és egyéb felszereléseket (kulacsokat, sporttáskákat) tudtak az atlétáknak vásárolni.

– Húsznál is több diákot sikerült felvennünk az egyesületbe. A másik fontos cél az volt, hogy a klub felszereléseit is korszerűsítsük. Korábban sportruházatot tudtunk adni a versenyzőknek, most a legújabb tagjainkat is igyekszünk e módon motiválni, ami emellett az összetartozás, a csapategység érzését is kelti. Végezetül szeretném megköszönni Kis Károly edzőnek, hogy a legnehezebb időkben is kitartott az egyesület mellett. Ha ő az átmeneti időszakban hátat fordított volna a sportágnak, ma nem lehetnénk itt – hangsúlyozta Rádi Róbert.

Áldozó Tamás polgármester is köszöntötte a sportolókat, aki beszámolt a város legújabb, kilencedik sikeres TOP-os (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) pályázatának részleteiről, az úgynevezett barnamezős beruházás keretében ugyanis mintegy egymilliárd 758 millió forintból tekecsarnok, továbbá tenisz-, streetball-, skateboard- és atlétikapálya is épül a közeljövőben. – Olyan atlétikai központ épül meg 2019 őszére, mely a környéken nem található – fogalmazott a polgármester. – Ez a központ az atlétika valamennyi ágát kiszolgálja majd pályákkal, felszerelésekkel és egyéb létesítményekkel, például öltözőkkel, tanulószobákkal. Ilyen jelentős projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében korábban soha nem valósult meg – húzta alá Áldozó Tamás. Kiemelte: ahhoz, hogy a döntés megszülessen, a pályázatírók munkája mellett az is kellett, hogy legyen Pápán olyan atlétikaélet, egyesület, aminek a jövőjében hinni lehetett.

Haraszti Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .