30 év után újra találkoztak

Pápa – Az 1638-ban alapított Türr István Gimnáziumban 1974-ben indult be az óvónői szakközépiskolai képzés, melyet 1994-től pedagógiai képzés váltott fel.

Azonban 15 éve megszűnt ez a speciális képzés. Harminc év után találkozott az egyik osztály múlt szombaton. Osztályfőnökük, Éhártné Varga Zsuzsanna rendhagyó óráján mindenki beszámolt addigi életéről, szakmai és magánéleti sikereiről, eredményeiről, majd kötetlen beszélgetés, kreatív fényképezkedés következett Horváthné Molnár Hajnalka fotóssal. A jó hangulatú esemény ünnepi vacsorával zárult – tudtuk meg az egyik résztvevőtől, Horváth Ágnes óvodapedagógustól.

– Az osztályban negyvenhárman végeztünk, a találkozóra harmincegyen jöttünk el. Legmesszebbről New Yorkból érkeztek, de él osztálytársunk Bécsben, Ausztráliában, Görögországban is. Az osztálytársak 80 százaléka megmaradt a pedagógiai pályán, s óvónőként, gyógypedagógusként, tanárként dolgoznak. Mindenki kiemelte, hogy a szakközépiskola pedagógiai képzése mekkora előny volt a főiskolán. Szinte ott folytattuk a beszélgetést, ahol harminc éve abbahagytuk. Egy kicsit megfürödtünk a múltban, és egy délután erejéig újra diákok lehettünk – fűzte hozzá Horváth Ágnes.

Laskovics Márió

Forrás: https://veol.hu/

Vélemény, hozzászólás?

error: Figyelmeztetés:
A tartalom másolás védelem alatt áll!