Koszorúzással emlékezett a város Jókai Mór születésnapjára

2018-02-18 20:57:02  | papa-ma.hu

A Jókai Mór emlékév első programjaként ma délután koszorúzással tisztelgett a város a nagy magyar mesemondó, egykori pápai diák, a város díszpolgára emléke előtt a Március 15. téren álló mellszobornál. A megemlékezésen azok az intézmények, szervezetek vettek részt, melyek Jókai nevét viselik, illetve tevékenységükkel őrzik Jókai Mór emlékét.
A város méltón kíván megemlékezni Jókai Mórról díszpolgárrá avatásának 125 évfordulóján

A megjelenteket Áldozó Tamás polgármester köszöntötte. Beszédében kiemelte, Pápa Város Önkormányzata múlt év végi határozatával a 2018-as évet Jókai emlékévvé nyilvánította, így tisztelegve azon események előtt, hogy Jókai Mórt 125 évvel ezelőtt választották Pápa díszpolgárává és 125 éve alakult meg a Jókai Kör. Emlékeztetett, 1893-ban alakult meg a Jókai Kör, melynek javaslatára avatták Pápa díszpolgárává az írót.
-A Jókai nevét viselő és a Jókai hagyományokat őrző szervezeteknek köszönhetően 2018-ban méltón emlékezünk az íróra, életművére. Az évforduló kapcsán sokféle célt megfogalmaztunk, sok programot elképzeltünk, a fő cél az, hogy a 21. század elején élő fiataloknak, pápai polgároknak kicsit közelebb hozzuk Jókai Mór munkásságát, a Jókai regényeket, felelevenítsük azt a kultuszt, ami évtizedeken keresztül a városban élt.
Az ünnepségen Szabóné Lovász Gyöngyi, a Pápai Jókai Kör elnökségi tagja mondott beszédet. Felidézte, miként lett a Rév-Komáromban született Jókay Móricból Jókai Mór, hogy ifjúként festőnek készült, amit aztán elhagyott az irodalmi pályáért, s hogy visszaemlékezésében úgy fogalmazott: az egyetlen hely, ahol megtaláltam mindazt, amit a nagyvilágban és a kisvilágban elvesztettem: az íróasztal.
Szabóné Lovász Gyöngyi méltatta Jókai Mór munkásságát

-Jókai korszakalkotó géniusza, mint a magyar föld óriási, lenyűgöző, délibábosan káprázatos szellemi jelensége, már arányaival is megijeszti azt, aki hódolattal közeledik feléje – hangzott el a beszédben. Szabóné Lovász Gyöngyi úgy fogalmazott, Jókairól azt mondják, ő a nagy mesemondó, s ezzel azt akarják kifejezni, hogy Jókai a mesefantáziának alárendelte a valóságot, amellyel önkényesen bánt, aszerint, ahogy azt a történet fordulatossága vagy erkölcsi tendenciája megkívánta. Egy kritikust idézett beszédben, aki így írt róla: Jókai úgynevezett írói és emberi gyöngéit én csak egyetlen szemüvegen át tudom nézni, azon a szemüvegen át, amellyel a lángemlék életét és műveit tekintjük.
-Jókai a mesék tündérvilágának korlátlan fejedelme, akinek a fantáziája határtalan. És ő mesékkel gazdagítja az emberiséget. Művei az élet mérhetetlen szépségeiről beszélnek. Végtelen szelídséggel és képzelettel hirdette a szeretetet, a szépséget, a jóságot, az igazságot, a hűséget. Minden másban hajlandó volt megalkudni és alkudozni, de az emberségesség kérdésében soha! És ez az, amit a mai olvasó is megérez műveiben, s ez az, ami a mai napig lenyűgöz és elvarázsol. Csak el kell kezdeni olvasni!
Beszéde végén úgy fogalmazott, a régiek szavát elnyelte az idő, de a mi Jókaink hatalmas alkotása meg van írva és megmarad az idők végezetéig.
Koszorúzással tisztelegtek a nagy magyar mesemondó emléke előtt

A megemlékezésen az önkormányzat mellett a Jókai Mór nevét viselő és emlékét őrző intézmények, szervezetek helyezték el a tisztelet koszorúit az író szobránál.

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.