Közgyűlést tartott a Pápai Művelődéstörténeti Társaság

VEOL.HU
Laskovics Márió
Kulturális katalizátor
Nagyívű terveket dédelget a közművelődésért eddig is sokat tett Pápai Művelődéstörténeti Társaság készülő népfőiskolája kapcsán.

A Pápai Művelődéstörténeti Társaság (PMtT) éves közgyűlését tartotta szerdán a református gimnázium dísztermében. Baloghné Uracs Marianna elnök ismertette a tavaly végzett munkát, illetve beszámolt a pénzügyekről.

Sós Mari titkár, Mátyus Aliz alelnök, és Baloghné Uracs Marianna elnök Fotó: Laskovics Márió / Napló

– Az egész társasági munkának, valamint a népfőiskolai kezdeményezésnek kulcseleme volt Pápa város folyóirata, a Szélesvíz elindulása, ami fontos terepe építkező munkánknak. A többi civil szervezettel keressük az együttműködési lehetőségeket, ezért is veszünk részt a Civil Majálison két éve.

Baloghné Uracs Marianna felidézte a pápai civil kaszinó indulását, tematikus beszélgetési alkalmait, a pápai járás falvaiba tett feltérképező látogatásaikat. A helyi értéktári feltáró munkába is bekapcsolódtak. Mint mondta, a Nemzeti Művelődési Intézet anyagi forrással segíti a népfőiskola kezdeményezéseket, miáltal a PMtT tavaly félmillió, idén egymillió-kétszázezer forintot kapott. Megjegyezte, a város néptánc-hagyományaira gondolva, a közösségi élmények miatt pályázatot nyújtottak be a Csoóri Sándor Alap programba az idén megszervezett középiskolás táncház folytatására.

Mátyus Aliz alelnök vázolta fel a jövőbeli terveket.

– A PMtT a városban betöltött szerepében szellemi potenciál érződik, ezt mutatja a Jókai-emlékévben végzett szervezői tevékenységünk is. Számunkra az a fontos, hogy folyamatok induljanak el a városban, s ezek sok energiát, odafigyelést, képzelőerőt és szellemet kívánnak. Kilenc Jókaihoz kapcsolt értéktári javaslatot nyújtottunk be. Foglalkoznánk a Jókai-házzal, udvarán beszélgetések, az elszármazottak gyerekeinek nyári táborok lehetnének. Képzőtársaságunkkal célunk a pápai középiskolás diákság közös szellemi életének kialakítása. A Pegazus Színházzal közösen regionális bábműhelyet működtetnénk. A Pannonia Reformata Múzeum kávézójában beszélgetés-sorozatot tervezünk.

One Reply to “Közgyűlést tartott a Pápai Művelődéstörténeti Társaság”

  1. Mátyus Aliz says: Válasz

    Reméljük terveinket nem csak dédelgetjük! M. A.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .