Almárium mesék a Pegazusban

Almárium mesék a Pegazusban

2019-02-01 16:10:15  | cikk: Babos Petra  |  papa-ma.hu

Almárium mesék a Pegazusban főképe

Az évad második előadását kezdte meg a hét elején a Pegazus Színház. Az Almárium című bábdarabot a társulat négy kiváló színésze, Valler Kata, Antalfi Anett, Surinás Ákos és Végh Zsolt játsszák, a meséket Sarkadi Nagy László írta és rendezte színpadra. Az Almárium mesék A kiskondás, A béka király és A mindentlátó királylány című meséket tartalmazza.
Végh Zsolt igazgató elmondta, a közönség már megszokhatta, hogy a bábszínpadon minden a sajátos jelentőségét kapja meg. Az almárium, ha a hétköznapi használatban nézzük, egy szekrény.
– A mesejáték közben minden olyan tárgy, bábok és kiegészítők, azok valahogyan egy-egy szekrényből előkerülnek. Ezzel a régi kort idézően jönnek elő a klasszikus mesék. Három mesét dolgoztunk fel, Andressen: A kiskondás, Grimm: A békakirály és egy magyar népmese A mindentlátó királylány. Azt a játékot és az azt az alaphelyzetet használja az életben, hogy minden kislány királylány szeretne lenni, az a szép, okos, bájos, akiket a királylányok testesítenek meg. A fiúk meg királyfik szeretnének lenni. Sarkadi Nagy László ezt úgy oldotta meg, hogy ezekből egy kis évődés, egy játék van a lányok és a fiúk között, mivel a lányok nagyon bizonygatják, hogy milyen érdemesek a királylányok a világban, ezzel a fiúk nem értenek egyet. A végére persze minden jól alakul, s boldogan élnek, míg meg nem halnak – tudtuk meg a színész-igazgatótól.
A hagyományokhoz híven a farsangi ünnepkörhöz kapcsolódóan a hétvégén, szombaton 9 órától ismét megszervezik a családi farsangi programot a Szent István úti épületben. Természetesen lesz maszkabál, kézműves játszóház, farsangi négypróba is.
Végh Zsolt felhívta a figyelmet, február 18-tól ismét medvék ezrei lepik el a társulat színházépületét, hiszen következik a gyerekek egyik kedvenc programja, a mackókiállítás, amelyen közel 4000 medve várja majd egy héten keresztül a látogatókat. A „ medveleshez ” előzetes bejelentkezés szükséges.

Képek:

kép a galériábankép a galériábankép a galériábankép a galériábankép a galériábankép a galériábankép a galériábankép a galériábankép a galériábankép a galériábankép a galériábankép a galériábankép a galériábankép a galériábankép a galériábankép a galériábankép a galériábankép a galériában

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..